„Nemzetközi cionista szörnyetegről” prédikált egy ortodox püspök, felmentették

Egy görög bíróság 12 hónapos börtönbüntetésre ítélt két emberi jogi aktivistát, három évre felfüggesztve, miután úgy ítélte meg, hogy hamisan vádoltak meg egy görög ortodox püspököt antiszemita gyűlöletbeszéddel – írja a The Algemeiner.

Az egyik emberi jogi csoport, a Greek Helsinki Monitor által szerint az ítélet a „Görögországban létező intézményesített antiszemitizmus reprezentatív példája”. A bíróság felmentette Szeráfim püspököt, a pireuszi metropolitát az uszítás vádja alól.

A megszállott homofób és lelkes összeesküvés-elmélethívő Szeráfimnak hosszú ideje vannak bigott kijelentései. Az azonos neműek házasságát 2015-ben engedélyező görög törvényt kommentálva a püspök azt állította, hogy a jogszabály mögött a „nemzetközi cionista szörnyeteg” áll.

Egy 2010-es televíziós interjú során Szerafim azt állította, hogy „Adolf Hitler a világcionizmus eszköze volt, és a híres Rothschild család finanszírozta azzal az egyetlen céllal, hogy meggyőzze a zsidókat, hogy hagyják el Európa partjait, és menjenek Izraelbe, hogy megalapítsák az új birodalmat”.

Azzal is vádolta a „nemzetközi cionizmust”, hogy a zsidó vallást „sátánizmussá” alakította át, azzal a céllal, hogy „erőteljesen törekedjen egy olyan gazdasági birodalom létrehozására, amely az egész világon felállítható, és amelynek központja az Atlanti-óceánon túli nagy földön van, a világkormány és a pánvallás érvényesülése érdekében”.

Újabban a püspök az oltástagadás prominens támogatójaként tűnt fel. 2020 decemberében a pireuszi ügyészség vizsgálatot indított ellene, mert egy prédikációban kijelentette, hogy a COVID-19 világjárvány elleni oltóanyagokat „abortuszok utáni maradványokból készítik”.

Emberi jogi aktivisták 2017 áprilisában hivatalos panaszt nyújtottak be Szerafim ellen, amelyben idézték a Görög Zsidó Közösségek Központi Tanácsának értékelését, miszerint a püspök „jól ismert antiszemita sztereotípiákat, összeesküvés-elméleteket és hagyományos zsidógyűlölő viselkedést” népszerűsített.

Miután egy ügyész több mint két évvel később elutasította a panaszt – azzal érvelve, hogy a kijelentést a keresztény ortodox egyház tanításával összefüggésben kell vizsgálni -, a püspök válaszul saját feljelentést tett az aktivisták ellen, mert állítólag hamis állításokat tettek ellene.

A Kremlig is elérhetnek egy jeruzsálemi ingatlanpanama hullámai

Görög ortodoxok zsidókat tehetnek utcára Nyugat-jeruzsálemben, mert cionisták csellel akarnak zsidókat telepíteni Kelet-Jeruzsálembe.