Nikki Haley: a diktátorok tudják, hogy Biden gyenge, ezért akarnak most cselekedni

A Trump által kinvezett volt amerikai ENSZ-nagykövet a Special Reportnak  nyilatkozott.

Haley, Dél-Karolina volt kormányzója a „Special Report”-nak elmondta, hogy Biden számára fontos volt, hogy találkozzon Németország új baloldali kancellárjával, Olaf Scholzal – mivel Berlin kényes diplomáciai helyzetben van, tekintettel arra, hogy a NATO-ban és a nyugati demokráciák közt elfoglalt helyére, ugyanakkor függ az orosz energiától.

Szakértők rámutattak arra, hogy Németországban a nukleáris energiatermelés leállítása, valamint Biden saját amerikai energetikai infrastruktúráját érintő döntése, mint például a Keystone XL gázvezeték akadályozása, együttesen járultak hozzá a mostani a feszült helyzet kialakulásához.

„Ilyen nem történne, ha Afganisztán nem lett volna az a káosz, ami volt, de amit látunk, az az, hogy Oroszország és az összes diktátor látja a lehetőséget, hogy ez a leggyengébb elnök, akit Amerika valaha is megválasztott”

– mondta Haley.

„Ha valaha is megakarták szállni Ukrajnát, akkor most itt az ideje, hogy megtegyék”.

„Szerintem Oroszország valójában azt próbálja elérni, hogy ne engedjük be Ukrajnát a NATO-ba. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ha elkezdünk engedni Oroszország fenyegetéseinek, akkor csak egy újabb lesz mögötte.”

Peking és Moszkva egyszerre szállná meg Tajvant és Ukrajnát?

Senki sem kételkedik abban, hogy Tajvan kínai elfoglalása gyökeresen megváltoztatná Kelet-Ázsia biztonságát, ahogyan Ukrajna orosz inváziója is felborítaná Európáét.

„Az egyik dolog, ami miatt az ukrán-orosz kérdés olyan fontos, hogy Kína figyeli ezt, mert az, hogy ez hogyan alakul dönti majd el, hogy Kína úgy gondolja-e, hogy megpróbálja Tajvan annektálását. Ezek mind összefüggenek”

– folytatta Haley.

„Mindez azt jelenti, hogy Amerikának erőt kell felmutatnia és elrettenteni bármilyen fenyegetést, amely felénk vagy a szövetségeseink felé irányul”

– mondta.

Haley nem értett egyet Biden ENSZ-nagykövetével, Linda Thomas-Greenfielddel, aki nemrég azt mondta, hogy Ukrajna és Tajvan „két különböző típusú helyzet”.

„Fel kell ébrednünk és fel kell ismernünk, hogy hozzájárulunk a problémához. A szavak nem jelentenek semmit. A tetteknek kell következnie”

– mondta.

Izrael a példakép a magukra hagyott országok számára egy könyörtelen világban?

„Valami olyasmit akarunk építeni, mint a svájci vagy az izraeli hadsereg – a nép hadseregét. Ez a hosszú távú cél.”