Whoopi Goldberg szerint a „holokauszt nem a faji hovatartozásról szólt”

Felháborodást keltett Whoopi Goldberg nyilatkozata az ABC kereskedelmi televízió The View című műsorában, amelyben a műsorvezetők arról beszélgettek, hogy egy Tennessee állambeli iskolai tanács megtiltotta, hogy az intézményben Art Spiegelman holokausztot feldolgozó képregénykötetével foglalkozzanak az órákon, mert az trágár szavakat, meztelenséget, erőszakot és öngyilkosságot tartalmaz — olvasható a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.

A megszólalók egyöntetűen ellenezték a testület döntését, szerintük a Pulitzer-díjas alkotás továbbra is a tanterv részét kellene képezze. A színésznő azonban különvéleményt fogalmazott meg abban a kérdésben, hogy pontosan miért is kellene a holokausztot tanítani a diákoknak.

„Ha már megtesszük, akkor legyünk őszinték: ezek [a zsidók és a nácik] két fehér embercsoport”.

Goldberg úgy vélte, hogy

„a holokauszt nem a faji hovatartozásról szól”, hanem inkább „az ember emberrel szembeni embertelenségéről.”

Joey Behar társműsorvezető tiltakozott a kijelentések ellen, azzal érvelve, hogy a nácik „a zsidókat más fajnak tekintették.” Anna Navarro vendég-társműsorvezető kijelentette, hogy a zsidókkal és romákkal szembeni „fehér felsőbbrendűségről van szó”, ám Goldberg tovább folytatta a gondolatmenetet. Megjegyezte,

amint faji kérdéssé változtatják ezt, nincs visszaút.

A műsor producerei e közben zenét kevertek a szavai alá, majd reklámszünetet tartottak.

Betiltották több amerikai iskolában a díjnyertes holokauszt-képregényt

Egy Tennessee állambeli iskolai körzetben gondolták úgy, hogy a Maus a benne található káromkodások és meztelen ábrázolások miatt nem illik bele az iskolai tananyagba.

A színésznő megjegyzéseire többen is reagáltak az interneten. Az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum egy holokausztról szóló online kurzus linkjét ajánlotta Goldbergnek, míg Ellie Cohanim, az Egyesült Államok antiszemitizmus elleni korábbi különmegbízottja úgy fogalmazott, hogy

„szégyellje magát Whoopi Goldberg, úgy tűnik, ráférne egy holokausztoktatás”.

Hozzátette:

Hitler egész propagandagépezete azt az üzenetet ontotta magából, hogy a zsidók alsóbbrendű faj a „tiszta árja” németekkel. Majd erre a hitre alapozva meggyilkoltak hatmillió zsidót.

Asaf Zamir, Izrael New York-i főkonzulja meghívta Goldberget egy túrára a New York-i Zsidó Örökség Múzeumba, „hogy több ismeretet szerezzen a holokausztról és az antiszemitizmusról”.

Ellie Cohanim on Twitter: „Shame on Whoopi Goldberg, apparently she could use some education on the Holocaust. Hitler’s entire propaganda machine spewed the message that Jews were an inferior race to Germans who were a pure „Aryan race.” And then they murdered six million Jews based on this belief. https://t.co/U3U5nGTRPP / Twitter”

Shame on Whoopi Goldberg, apparently she could use some education on the Holocaust. Hitler’s entire propaganda machine spewed the message that Jews were an inferior race to Germans who were a pure „Aryan race.” And then they murdered six million Jews based on this belief. https://t.co/U3U5nGTRPP

David Harris, az Amerikai Zsidó Bizottság vezérigazgatója azt írta: „

Whoopi Goldberg abszurd módon azt állítja, hogy a holokauszt ‘nem a fajról szól’. A náci Németország minden zsidót »alantas fajnak« tekintett. Ezért akarták kiirtani az egész zsidó népet, beleértve a családomat is, és majdnem sikerült is nekik. Kérem Goldberget gondolja át és kérjen bocsánatot.”

Az Auschwitz Múzeum eközben tweetelt egy linket egy hét fejezetből álló online kurzushoz a holokauszt történetéről, és gondoskodott arról, hogy Goldberget megjelölje.

Whoopi Goldberg hétfő este bocsánatot kért a kijelentéseiért.

„A mai műsorban azt mondtam, hogy a holokauszt ‘nem a fajról szól, hanem az embertelenségéről az emberrel szemben’. Azt kellett volna mondanom, hogy mindkettőről szól”

– írta.

„A zsidó népet világszerte mindig is támogattam, és ez a támogatásom soha nem fog megszakadni. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam”

– tette hozzá, majd így zárta:

„Őszinte bocsánatkérést írtam”.

Miért alkalmaz kettős mércét Izraellel szemben az Amnesty International?

ADL: „Az Amnesty International retorikája felelőtlen. Ezek nem egyszerűen elvont szavak, hanem olyan hamis vádak, amelyek újra és újra veszélybe sodorták a zsidókat világszerte”