„Halál Hámeneire” – harsogta az egyik iráni televízió

Meghekkelték tíz másodpercre az 1979. évi iszlám forradalom évfordulójának megemlékezésére készülő IRIB iráni állami műsorszolgáltatót – közölte csütörtökön az iráni állami média.

„Tíz másodpercre az álszentek arca és hangja jelent meg az egyes csatornánkon” – közölte az IRIB, amelyet brit médiumok idéztek. Az „álszent” megnevezést Irán egyházi vezetői a száműzetésben élő Iráni Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Kalk), nevű szervezet tagjaira használják

A Mudzsahedin Kalk a jelenlegi iráni vezetés alternatívájaként tartja magát számon, és a külföldön lévő, állítólagos ellenzéki szervezeteket tömörítő Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa nevű, ismeretlen finanszírozású szervezethez kapcsolódik.

A közösségi hálón közzétett felvételek szerint a hekkelés idején a Mudzsahedin Kalk két ismert személyisége, Marjam Radzsávi és Maszúd Radzsávi képe jelent meg az állami televízió képernyőjén, és egy hang azt mondta: „Üdv Radzsávinak, halál Hámeneire”. Ali Hámenei ajatolláh Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Maszúd Radzsávi pedig a mudzsahedek egyik vezetője volt, aki Franciaországban és Irakban élt, és 2003-ban, az iraki invázió kezdetekor eltűnt. Azóta a felesége, Marjam a szervezet „arca”.

Jason Brodsky on Twitter: „Video of an #Iran IRIB channel being hacked today. While the MEK angle is noteworthy, it’s not the first time IRIB has suffered a hack. IRIB-affiliated social media accounts and its website have been hacked in the past as well.https://t.co/0bILQp6kFK pic.twitter.com/9ng1I5mJzX / Twitter”

Video of an #Iran IRIB channel being hacked today. While the MEK angle is noteworthy, it’s not the first time IRIB has suffered a hack. IRIB-affiliated social media accounts and its website have been hacked in the past as well.https://t.co/0bILQp6kFK pic.twitter.com/9ng1I5mJzX

Ali Dali, az IRIB elnökhelyettese közölte, hogy vizsgálat indult az ügyben. Elmondta, hogy hasonló esetek történtek a szintén állami tulajdonban lévő Korán Csatornánál, a Dzsavan és a Pajan rádióknál is.

Nemrégiben az iszlám köztársaságban kibertámadások sorozata történt. Októberben hasonló támadás zavarokat okozott a gázolaj forgalmazásában.

    Teherán közölte, hogy felkészült az online-támadásokra, amelyekkel az Egyesült Államokat és Izraelt gyanúsítja.

Iránban február elején rendezik meg a Mohammad Reza Pahlavi sah uralmát megdöntő iszlám forradalom 43. évfordulójának hivatalos emlékünnepségeit.

Naftali Bennett és a közel-keleti kiberháború

A kiberhadviselés lehetővé teszi Izrael számára az iráni katonai létesítmények és ipari infrastruktúra olyan mértékű támadását, hogy azt már az irániak is megérezzék, de még a nyílt háborúskodás küszöbe alatt maradjon. Hende Olivér elemzése.