Dróntámadás érte az Emírségeket, az Irán-szövetséges húszik állnak mögötte

Valószínűleg drónok okozta robbanás történt, majd ezt követően tűz keletkezett hétfőn az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban, legkevesebb három ember meghalt, hat megsebesült – közölte a helyi rendőrség.

Három üzemanyagszállító teherautó robbant fel a fővárosi repülőtér közelében, egy olajvállalat raktárainál pedig tűz ütött ki a légikikötő egyik építkezésén. A támadás elkövetőiként a jemeni húszi lázadók jelentkeztek.

A húszi lázadók mozgalma, amely a szaúdi vezetésű koalíció ellen harcol, gyakran indít határokon átnyúló rakéta- és dróntámadásokat Szaúd-Arábia ellen. Az Egyesült Arab Emírségek ellen azonban eddig kevés ilyen támadást hajtottak végre.

A rendőrség tájékoztatása szerint három tartálykocsi robbant fel Muszafah iparnegyed területén, az ADNOC olajvállalat raktárainak közelében.

„Az első vizsgálatok mindkét helyszínen egy kisrepülőgép darabjait találták, amely valószínűleg drón lehetett, és amely a robbanást és a tüzet okozhatta” – számoltak be a hatóságok az állami hírügynökségnek, a WAM-nak.

A húszik katonai szóvivője azt közölte, hogy a felkelőcsoport katonai műveletet indított „mélyen az Egyesült Arab Emírségekben”, és a következő órákban részletekkel szolgálnak a támadásról.

Aurora Intel on Twitter: „Footage from 4 hours ago in #AbuDhabi, #UAE from Snapchat shows a large plume of smoke rising from the area near the reported attack. Footage was taken from https://t.co/TX9XEzHluv pic.twitter.com/9mWdgXRUMW / Twitter”

Footage from 4 hours ago in #AbuDhabi, #UAE from Snapchat shows a large plume of smoke rising from the area near the reported attack. Footage was taken from https://t.co/TX9XEzHluv pic.twitter.com/9mWdgXRUMW

Az Egyesült Arab Emírségek 2019-ben nagyrészt csökkentette katonai jelenlétét Jemenben a katonai patthelyzet és az Iránnal szembeni fokozódó regionális feszültségek közepette, de az általa felfegyverzett és kiképzett jemeni erők révén továbbra részese a konfliktusnak.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező, síita húszik és a rijádi emigrációban élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 óta támogat.

World News 24 on Twitter: „2 Indians among 3 killed in Abu Dhabi fire triggered by suspected drone attack: Three fuel tanker trucks exploded in Musaffah area and fire broke out at a construction site at Abu Dhabi international Airport. (Photo credit: ZahidSaeedCh) Dubai: https://t.co/UuYWRNI2iB pic.twitter.com/F3kajXXTpj / Twitter”

2 Indians among 3 killed in Abu Dhabi fire triggered by suspected drone attack: Three fuel tanker trucks exploded in Musaffah area and fire broke out at a construction site at Abu Dhabi international Airport. (Photo credit: ZahidSaeedCh) Dubai: https://t.co/UuYWRNI2iB pic.twitter.com/F3kajXXTpj

Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok többször vádolta meg Iránt azzal, hogy fegyverekkel is segíti a húszikat, ezeket az állításokat azonban Teherán tagadja, és ragaszkodik ahhoz, hogy csak „elvi támogatást” nyújt a lázadóknak.

Az ENSZ szerint a jemeni polgárháborúban eddig 377 ezren haltak meg, közülük mintegy 227 ezren a konfliktus közvetett következményei – az ivóvíz hiánya, az éhezés és a betegségek – miatt. Az ország több mint 30 millió lakosának mintegy 80 százaléka függ a humanitárius segélyektől.

Irán szövetségesei a jemeni húszik, Szanaa főterén végeztek ki egy tinédzsert

A kilenc kivégzetten kívül egyébként távollétében halálra ítélték a támadás miatt Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnököt és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst is.