“Zsidó dögkeselyűkről” írt a Jobbik Somogy megyei régiós igazgatója

Újabb jobbikos politikusokhoz köthető zsidóellenes Facebook bejegyzéseket talált a Drót.infó az elmúlt napokban – írja a TEV.

Ahogy azt megírtuk a keszthelyi Jobbik elnöke, Herold János „zsidó gyilkosnak” nevezte Horn Gyulát, a Fideszt pedig “zsideszként” emlegette egy 2014-es májusi bejegyzésében. Azt is állította, hogy „a Fidesz vezetői mindig is zsidók voltak”. Herold a fideszes politikusok és Horn Gyula neve mellé Dávid-csillagokat is elhelyezett, valamint kifogásolta, hogy a „Fidesz mélyen tisztelgett emléke előtt, állami temetést rendezett” neki.

Kesztyűs Attila, a Jobbik Somogy megyei régiós igazgatója, Steinmetz Ádám országgyűlési képviselő 2018-as kampányfőnöke is hasonló gondolatokat osztott meg egy 2012-es májusi bejegyzésében. A fényes gomb című szövegben arról értekezik, hogy a zsidók a cigányokkal végeztetik el a magyarság kiirtásának „piszkos munkáját”, és a „dögkeselyűvé” változó, „jellemtelen” és „pénzt szimatoló” zsidó üzletemberek titokban Magyarország ellopására szövetkeznek.

Szerinte a zsidó térfoglalás után a magyarságot “rabszolgasorba” taszítják, majd arra bíztatja az olvasóit, hogy ne dolgozzanak zsidó cégeknek.

A bejegyzés pikantériája, hogy a politikus jelenleg is az „uszító gyűlöletbeszéd” ellen kiálló Steinmetz Ádám kampányfőnökeként tevékenykedik és régióigazgató abban a pártban, amelyik nem kért még bocsánatot a zsidók elleni gyűlöletbeszédért és gyűlöletkeltésért.

Jakab Péter még 2020 márciusában úgy nyilatkozott, hogy a Jobbikban korábban megtűrték ezeket az elhajlásokat, de ma már nem. Steinmetz Ádám pedig az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel tartott marcali fórumán kategorikusan leszögezte:

“Az uszító gyűlöletbeszédet a közéletből egyszerűen ki kell gyomlálni. És ebben én szeretnék személyes jó példával előállni.”

A TEV felszólítja Kesztyűs Attilát, hogy Steinmetz Ádám kampányfőnökeként nyilatkozzon: fenntartja-e tíz évvel ezelőtti, továbbra is nyilvánosan elérhető kijelentéseit, tegye világossá ezzel kapcsolatos álláspontját! Amennyiben erre nem hajlandó, úgy semmi keresnivalója nincs a magyar közéletben.

Márki-Zay Péter jó szívvel ajánlja a Jobbikot a zsidó szavazóknak

Mindenképpen támogatja az azonos neműek házasságát, és bevezetné az eurót.