Izrael az egyetlen ország a világon, amely államilag finanszírozza a fizetett béranyaság lehetőségét. Ez az intézmény azonban jelenleg Nyugat-Európa legtöbb országában köztörvényes bűncselekménynek számít…
Amint lapunk is megírta, január 11-től melegek, transzneműek és egyedülálló férfiak is bérelhetnek anyaméhet Izraelben. A cím kissé félrevezető, ugyanis
melegek, transzneműek és egyedülálló férfiak eddig is jogszerűen gyerekhez juthattak béranya igénybevételével, de eddig ezt a saját zsebükből kellett fizetniük.
A Legfelsőbb Bíróság júliusi ítélete azonban megsemmisítette a hatályos törvényben szereplő diszkriminatív definíciókat és kimondta, hogy
a kormánynak kötelessége ugyanolyan feltételeket biztosítani a férfiaknak, mint a nőknek.
Az ujkelet.live értesülése szerint a nyíltan homoszexuális Horowitz egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján így örvendezett:
„Ma véget vetünk az évek óta tartó igazságtalanságnak és diszkriminációnak. Mához egy hétre egyenlő hozzáférést biztosítunk a béranyákhoz Izraelben az egyedülálló férfiaknak, leendő apáknak, valamint a meleg pároknak – tulajdonképpen bárkinek”
Az előzmények
Izrael a világon elsőként legalizálta a béranyaságot, még 1996-ban.
Az izraeli törvényi szabályozás többszöri módosítás után nem egyszerűen megengedi, hanem államilag finanszírozza is az ilyen konstrukciókat.
Az állam az adófizetők pénzéből megtéríti a megrendelők összes költségét, beleértve a béranya fizetését, az egészségügyi ellátás és jogi eljárások díjazását.
A cikk írásakor hatályos törvény szerint
- Az államilag biztosított béranyát heteroszexuális pár (egy férfi és egy nő élettársi vagy házastársi kapcsolatban), valamint 2018 óta egyedülálló nők vehetik igénybe (ami értelemszerűen kiskaput kínál a leszbikus párok gyermekvállalása számára).
- Kizárólag egyedülálló, tehát hajadon, elvált vagy özvegy nők vállalhatnak béranyaságot, akiknek korábban már született saját gyermekük.
- A béranya vallásának azonosnak kell lennie a megrendelő pár vallásával.
- A születendő gyermek nem foganhat a béranya petesejtéből, az csak a megrendelő pár nőtagjától, illetve annak meddősége esetén harmadik személy donortól származhat.
- A megrendelő pár nőtagjának igazolnia kell, hogy meddő, vagy az egészségét veszélyeztetné a gyermek kihordása.
- A béranya minden jogi kötelékét elveszíti a születendő gyermekkel kapcsolatban.
2018-ban több országos tiltakozási hullámot váltott ki, amiért a meleg és egyedülálló férfiak kimaradtak a szabályozásból, dühös tízezrek követelték a „családalapítás jogának” kiterjesztését a melegek számára.
Mindazonáltal rögzítsük, hogy tényszerűen
egyáltalán nem „családalapítási jogról” van szó, hanem arról, hogy az állam mely terméketlen párok/személyek helyett vállalja át a béranyaság költségeit.
Homoszexuális férfiak eddig is legálisan igénybe vehették a béranyaság intézményét akár Izraelben, akár külföldön, csak az állam nem fedezte a költségeiket.
Vagyis egyáltalán nem szabadságjogról, hanem pénzről van szó. Nagyon sok pénzről.
Mindeközben
a béranyaságot a fejlett világ sok országában – így Magyarországon is – nemhogy államilag támogatnák, de egyenesen prostitúciónak, gyermekkereskedelemnek minősítik,
ezért súlyos börtönbüntetéssel sújtják az anyagi ellenszolgáltatásért végzett anyaméh kölcsönzést.
Magyarországon még az is bűncselekménynek számít, ha magyar állampolgárok külföldön, az ottani törvényeknek megfelelően vesznek igénybe ilyen szolgáltatást.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a különböző okokból meddő párok ne tudnának igénybe venni legális reprodukciós segítséget.
Az úgynevezett dajka-anyaság ugyanezt a fogalomkört takarja, azzal az alapvető különbséggel, hogy a folyamatból kizárja a pénzforgalmat.
A magzatot kihordó dajka-anya nem fogadhat el anyagi ellenszolgáltatást a gyermekért, kizárólag elhivatottságból vállalkozik a fizikailag és lelkileg erősen megterhelő feladatra, így ez a konstrukció mentesül a béranyaság kérdését övező etikai problémáktól. A térképen feketével jelölt országokban azonban még ez a módszer is tilos.
A béranya: áruba bocsátja a testét?
Kevés szó esik a béranya sorsáról, általában csak olyan mélységig beszélnek róla, mint egy autókölcsönzőről, egy névtelen személyről, aki egyszerűen kölcsönadja a méhét bérleti díj fejében, aztán viszlát. Pedig ez a „szolgáltatás” sokkal több puszta szervkölcsönzésnél.
A béranya nemcsak 9 hónapot áldoz az életéből a projektre, hanem a terhességgel járó minden nehézséget is el kell viselnie, speciális életmódot kell folytatnia, miközben nagyon erősnek kell lennie, hogy ne alakuljon ki a kelleténél nagyobb érzelmi kötődés a testében fejlődő, izgő-mozgó kis emberhez.
A terhesség nem egy szervi elváltozás passzív elviselése, hanem aktív pszichikai, érzelmi és fizikai igénybevétel, a szülés nem egyszerű egészségügyi beavatkozás, hanem egy új emberi élet komoly szenvedéssel járó manifesztációja, amelyet nem kárpótol a pénz.
A természetes ösztönök ezekben az asszonyokban gyakran a saját gyermek elvesztésének egész életre kiható traumáját, pszichikai terhét hagyják maguk után.
Ekkora áldozatot a legtöbb esetben csak nagyon kiszolgáltatott helyzetben levő nők hoznak.
A gyermek
Az egész ügyben még a béranyánál is kevesebb szó esik a születendő gyermekről, az ő jogairól. És itt már nemcsak a béranyaság állami finanszírozásáról, hanem általában a társadalmi felelősségvállalásról, a liberális minimumról van szó.
A civilizált – nyugati – világban a liberális minimumot az Egyesült Államok Függetlenségi nyilatkozatából szoktuk eredeztetni:
minden embernek alapvető joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez.
Az első kettő jelentése magától értetődő, de a harmadikat progresszív, kisebbségvédelmi olvasatban egyre gyakrabban értelmezik úgy, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz. Erre a premisszára alapulnak azok a követelések, hogy a homoszexuális, illetve terméketlen pároknak, egyedülállóknak is ugyanolyan joguk van a családalapításhoz, mint a heteroszexuális, termékeny pároknak.
Ez az elvi alapvetés nagyon messzire vezet: egyik szélsőséges példája az USÁ-ban komoly létszámú incel mozgalom (involuntarily celibate: nem szándékos cölibátus), amelynek tagjai egyenesen
a szexhez való hozzáférés jogát, és a szex újraelosztását követelik az állami szociálpolitika részeként. Magyarán: szociális alapon akarnak nőhöz jutni.
A boldogsághoz való jog azonban ennél jóval bonyolultabb. A boldogság definíciójának meghatározására ennek a cikknek a keretei között nem vállalkozhatunk, de annyit leszögezhetünk, hogy az egyéni boldogság nem feltétlenül külső körülmények által meghatározott okokban keresendő.
Mindenki más-más lehetőségekkel, képességekkel, külső és belső adottságokkal születik, amelyek születésünktől fogva korlátoznak vagy éppen segítik utunkat a boldogság keresésének lehetőségeiben. A társadalmi helyzet, személyes ambíciók, törekvések persze tudják tágítani, vagy éppen szűkíteni az egyén mozgásterét, de
minden igyekezete ellenére sem lehet bárkiből Albert Einstein, Bar Refaeli vagy Leonard Cohen.
Az állam feladata?
A társadalmi felelősségvállalás keretében az állam feladata, hogy enyhítse a szociális, társadalmi adottságok különbségeiből származó esélyegyenlőtlenségeket, hogy azonos képességű emberek boldogság keresésének az esélyeit minél kevésbé befolyásolja az eltérő szociális, kulturális családi-társadalmi háttér.
Nagyon messzire vezet, ha a jogalkotás az eltérő szociokulturális helyzetből fakadó különbségek enyhítésén kívül a genetikai adottságokon alapuló különbözőségek eltüntetését is a társadalompolitika szintjére emeli, ahogyan az Izraelben történik. Egészen utópisztikus, végül akár disztópikus helyzetekhez vezethet ez az út, amelynek átütő erejű példáját láthatjuk a Handmaid’s tale (A szolgálólány meséje) című, jelenleg is futó, világhírű tévésorozatban, amely egy olyan társadalmat mutat be, melyben a repodukcióra képtelen párok számára az állam „gondoskodik” anyaméhről.
Ezen a ponton talán joggal merülhetne fel a kérdés, hogy
miért csak nők vállalhatnak béranyaságot, az állam miért rekeszti ki a férfiakat egy ilyen jövedelmező üzlet lehetőségéből?
Semmivel sem valószerűtlenebb elképzelés az a gondoskodó állam, amely
a jövőben akár a társadalmilag hátrányos bőrszín megváltoztatásának, akár a szerényebb kognitív képességek génsebészeti javításának, akár az előnytelen külső plasztikázásának a költségeit átvállalja…
Az izraeli társadalom sokkal előrébb jár ezen az úton, mint bármely más ország a világon. A jövő egyik nagy kérdése, hogy ez az előre tényleg előrébb van-e, vagy esetleg zsákutcába vezet.
Ez a cikk az Új Kelet 2018. augusztusi számában megjelent írás aktualizált, szerkesztett változata.
| Béranyaság a judaizmus nézőpontjából
A béranyaság fogalma a zsidó vallásjogban is, nem meglepő módon összetett kérdés. Az egyik legfontosabb szempont a születendő gyermek vallása. A zsidó vallás anyai ágon öröklődik (az a zsidó, akinek az anyja az, vagy a vallási törvények szerint felvette a zsidó vallást). Meglepő módon már a Talmud (Bráchot traktátus 60a) foglalkozik hasonló kérdéssel, amikor felidéz egy történetet: Jákob próféciában látta, hogy 12 törzs fog belőle származni. Lea úgy gondolta, már hat fiút szült, mindkét szolgáló kettőt-kettőt, tehát összesen 10 gyermek van. Lea és Ráhel is terhes lett, Lea úgy okoskodott: ha fia fog születni, akkor Ráhel bizonyára csak egy gyermeket fog majd szülni, ez kevesebb lesz, mint amennyit a szolgálók szültek, és ez megalázó lesz számára. Lea ezért imádkozott, hogy gyermeke lány legyen, noha tudjuk, hogy a fogantatás utáni ima aligha segít, a gyermek neme már a terhesség igen korai szakaszában genetikailag egyértelmű. A Tóra híres arameus fordítója, Jonatán ben Uziel az esetet úgy kommentálja (1Mózes 30:21), hogy megjegyzi, hogy a gyermekek (ti. Lea és Ráhel hasában lévő magzatok) csodás módon „helyet cseréltek”. Ráhel megszülte Józsefet, Lea pedig Dinát. (Józsefről amúgy a Tóra azt írja, hogy „szép arca volt” (1Mózes 39:6), Dina viszont „kiment a városba szétnézni” (1Mózes 34:1), ami férfias viselkedésre utal – ez is mutathatja, hogy a két testvér a másik nem karakterjegyeit hordozta.) A legtöbb döntéshozó a fenti esetből úgy ítéli meg, hogy az a nő tekinthető vallásjog szempontjából anyának, amelyik megszülte a gyermeket, nem pedig az, amelyiknek a petesejtjéből fogant a gyermek. Ugyanakkor, talán épp a széleskörű vita miatt, ha a petesejt donor nő nem zsidó, a gyermek be kell térjen a zsidó vallásba (gijur). (Természetesen, mint a hasonló horderejű kérdések általában, minden eset egyedi, kérdés esetén érdemes a témában jártas rabbi tanácsát kérni.) Megyeri Jonatán rabbi |