A tálibok elrendelték a boltokban lévő próbababák lefejezését

A tálibok egy sor manöken lefejezést rendeltek el, azt állítva, hogy a próbabák az iszlám által tiltott „bálványok” – írja az Unilad.

Ezen a héten az afganisztáni Herat városában a boltosok azt a parancsot kapták, hogy távolítsák el a női próbababák fejét.

A tálibok állítólag úgy vélik, hogy a próbababákat „bálványként imádták”, és mivel a Korán a bálványimádást megbocsáthatatlan bűnnek tartja, ezért a próbababák fejének mennie kellet.

A próbabábuk fejének eltávolítására a The Times beszámolója szerint az „Erkölcsterjesztési és Erkölcstelenség-megelőzési minisztériuma” adott utasítást.

A minisztérium helyi osztálya figyelmeztetett, hogy súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik figyelmen kívül hagyják a parancsot.

A Raha Press szerint a helyi minisztérium igazgatója állítólag azt vizsgálja, hogy a női próbababák arca ellentétes-e a saría törvényeivel.

Míg az eredeti utasítás szerint az összes próbabábut el kellett volna távolítani, a kompromisszum értelmében csak a fejeket távolították el.

A környékbeli boltosok állítólag megdöbbentek, mivel egy-egy bábu nagyon drága, akár 200 dollárba is kerülhet.

Miután Kabult tavaly elfoglalták a tálibok, 2021 szeptemberében újra felállították az Erkölcsterjesztési és Erkölcstelenség-megelőzési minisztériumot (a Nőügyi minisztériumot váltotta fel, és kizárólag férfiakból áll).

A pakisztáni miniszterelnök szerint a tálibok nem tehetnek róla, hogy nem tisztelik a nőket

A nemzetközi közösség többször felszólította a tálibokat, hogy tartsák tiszteletben a nők jogait és általában az emberi jogokat, ha kormányuk nemzetközi elismerést akar.