Mi a célja valójában Putyinnak az ukrajnai válsággal?

Nyilvánvaló, hogy az ukrán válság második, valószínűleg döntő fejezetében vagyunk, amely meghatározza az ország jövőjét, és ezen keresztül az európai erőegyensúlyt is. Putyin többé már nem fáradozik a kétértelműséggel, ha a Nyugattal való kapcsolatokról van szó. Eltökélt szándéka, hogy rákényszerítse Európát az orosz befolyási övezet elismerésére, hogy Oroszországnak ezzel beleszólást szerezzen a kontinens biztonsági és gazdasági kérdéseibe – írja Andrew A. Michta a 19fortyfiveon megjelent cikkében.

Az Ukrajna határai mentén felvonultatott mintegy százhetvenötezer fős orosz haderő Putyin egyértelmű üzenete az Egyesült Államok és európai szövetségesei számára, hogy Moszkva eltökélt szándéka, hogy minden rendelkezésére álló politikai, gazdasági és katonai eszközt felhasznál befolyási övezetének kialakítására.

Putyin terve, hogy az Orosz Föderáció – amelyet a „nagyoroszok” otthonaként értelmeznek – ellenőrizi és/vagy közvetlenül magába olvasztja a fehéroroszokat és a „kisoroszokat” (ukránokat), ezzel együtt pedig Európa többi része úgy alakul át, hogy Moszkva érdekeit és prioritásait mindig és mindenkinek figyelembe kell venni.

Ebben a konstrukcióban az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek el kellene fogadniuk, hogy a NATO soha nem fog kelet felé bővülni. Putyin úgy látja, hogy a NATO-n belüli nézeteltérések olyan alapvető kérdésekben, mint az energiapolitika és az újrafegyverkezés, lehetőséget teremtettek számára, hogy keményen játsszon, és közben sikerrel járjon. Biztosnak tűnik abban, hogy a geopolitika és a geoökonómia Európában és világszerte Oroszország javára változott az elmúlt időszakban.

A hidegháborút követő három évtized a béke, a stabilitás és a növekedés példátlan korszaka volt Közép-Európában, amely a Baltikumtól a Fekete-tengerig tartó terület gyors modernizációját hozta magával.

Ezeket a változásokat két, egymással összefüggő jelenség segítette elő 1991 után: először is, az orosz katonai hatalom kiűzése a térségből; másodszor, a posztkommunista államok ezzel együtt járó beágyazódása a transzatlanti biztonsági rendszerbe.

A koszovói konfliktus csak Putyin elterelése lenne az ukrajnai eseményekről?

Putyin úgy gondolja, hogy egy Szerbia és Koszovó közötti válság kirobbantásával elkerülheti az Egyesült Államokkal való komolyabb konfrontációt Ukrajna miatt.

Putyin és a Nyugat

Putyin 2008-as döntése, hogy orosz csapatokat vezényelt Abháziába és Dél-Oszétiába, elszakítva ezeket a tartományokat Grúziától, majd 2014-ben a Krím Ukrajnától való elcsatolása, amelyet az ország keleti tartományaiért folytatott irredenta háború követett, gyakorlatilag leállította a NATO további keleti bővítését. Ezen országok meghívása a szövetséghez való csatlakozásra gyakorlatilag azt jelentené, hogy a NATO-tagokat arra kérnék, hogy szavazzanak egy Oroszország elleni háborúra.

Putyin bízik abban, hogy a Nyugat engedni fog a befolyási övezetekre vonatkozó követeléseinek.

Oroszország nemcsak a katonai hatalmának demonstrálásával tért vissza az európai politikába. A Kreml ügyesen használta fel a hatalmas földgáz-készleteinek köszönhető orosz „energiafegyvert” is. Az EU-ban folyó viták ellenére, amelyek arról szólnak, hogy az atomenergia tiszta energiaforrásnak minősül-e vagy sem, a földgázt széles körben elfogadottá vált, így az orosz-német Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 vezetékek Moszkvát egyedülálló helyzetbe hozták, hogy Európa legnagyobb energiaszállítójává váljon (és ezzel együtt pedig Németország az orosz gáz legnagyobb elosztójává).

Függetlenül attól, hogy az Európai Unió jövője hogyan alakul – akár szuverén európai államok szövetségeként működik tovább, akár a föderalizmus irányába mozdul el -, amint a második vezeték teljes mértékben üzembe áll, Moszkva és Berlin közvetlen együttműködése az energiaügyekben erős befolyást fog biztosítani Putyinnak az európai politikában.

Megtámadják-e az oroszok Ukrajnát? — Sz. Bíró Zoltánt kérdeztük

Az Oroszország-szakértő beszélt a Neokohnnak az ukrán-orosz feszültség hátteréről és a lehetséges forgatókönyvekről.

Putyin időzítése

Ahogy az ukrán határok mentén egyre erősödik az orosz katonai nyomás, úgy tűnik, Putyin arra a következtetésre jutott, hogy végre elérkezett az idő, hogy átvágja azt a gordiuszi csomót, amely a Donyeck és Luhanszk megszállása óta eltelt hét év alatt a Nyugat-barát Ukrajna fennmaradását jelentette. Az Egyesült Államok és szövetségesei számára érthető módon elsősorban az a kérdés, hogy az orosz erők áttörnek-e át ismét Ukrajna határain, amely egy olyan nagyszabású orosz-ukrán háború rémképét vetíti elő, ami másokat is magával ránthat.

Függetlenül attól, hogy Putyin úgy dönt-e, hogy katonai erővel bevonul Ukrajnába vagy sem, az európai biztonságot fenyegető legfőbb veszélyt az az elsődleges célja jelenti, hogy Oroszország nagyhatalomként térjen vissza az európai politikába, amely képes az Európán belüli kapcsolatok és az általános transzatlanti dinamika tetszése szerinti alakítására és befolyásolására.

Putyin arra fogad, hogy az Egyesült Államok, amely két évtizede vív eredménytelen háborút a globális terrorizmus ellen (az Afganisztánból való koordinálatlan amerikai kivonulást Moszkvában az amerikai katonai kompetencia csökkenésének jeleként értelmezték), nem áll készen arra, hogy határozottan válaszoljon az oroszok európai kihívására.

A Kreml továbbá úgy látja, hogy a Brexit, amely még mindig érzékenyen érinti az Európai Uniót, lehetőségeket jelent számára. Most, hogy a „tengeri hatalom” távozott az EU-ból, a blokk kontinentálisabb, „németesebb”, mint a hetvenes évek óta bármikor. A Biden-kormányzat döntését, miszerint az Északi Áramlat 2 elleni amerikai szankciókat ejtik, Moszkvában úgy értelmezték, hogy Washington prioritásként kezeli a Berlinhez fűződő kapcsolatait.

Az, hogy miként alakul az ukrán válság, és hogy átalakítja-e az európai politikát és biztonságot, nagyrészt Németország új kormányának döntésein múlik.

A Merkel-kormány a politikai és gazdasági eszközök kombinációjára támaszkodott a Moszkvával való kapcsolatának kezelésében, elkerülve a teljes német újrafegyverkezést. Olaf Scholz, az új kancellár tavaly nyáron egy új, Willy Brandt-féle „Ostpolitik”-ról beszélt Oroszországgal szemben, hangsúlyozva Berlin követelését, hogy Moszkva tartsa be a szabályokon alapuló nemzetközi rendet. Azt azonban még túl korai lenne megítélni, hogy Németország Oroszország-politikája hogyan fog kinézni a jövőben, és mennyire lesz hatékony a kockázatok csökkentésében.

Zelenszkij: Ukrajna a NATO “előretolt állása” lesz egy nagyszabású orosz támadás esetén

“Megértjük, hogy ha nagyszabású háború lesz, az áldozatok ezreit, százezreit, millióit jelenti, ezért ezt mi, mint civilizált emberek, nem akarjuk” – mondta az ukrán elnök.

Mi fog történni?

Az ukrán válság további menete során mindig szem előtt kell tartani, hogy Putyin átfogó célja nem csupán a régi orosz kelet-szláv birodalmi mag újbóli ellenőrzés alá vonása, hanem mindenekelőtt az, hogy a Nyugatot arra kényszerítse, hogy ha de jure nem is, de de facto, elismerje Moszkva kelet-európai befolyási övezetét. Ez a mögöttes üzenete Putyin azon követelésének, hogy a NATO vonja vissza 2008-as ígéretét, miszerint Grúziát és Ukrajnát felveszi a szövetségbe.

Ha teljesül Putyin ezen kívánsága, az visszafordítja a Nyugat által Németország egyesítése után elért eredményeket és Oroszország ismét uralni fogja a NATO keleti szárnyán kívüli régiót (miután Putyin leigázta Ukrajnát és de facto beolvasztotta Fehéroroszországot az Orosz Föderációba, valószínűleg Moldova is elveszítené szuverenitását). Európa valójában ismét egy birodalmi befolyási szféra paradigmájában találná magát, ami potenciálisan pusztító következményekkel járna a NATO-ra és a szövetségesek közötti szolidaritására nézve.

Végül, de nem utolsósorban, ha a NATO megengedi Putyinnak, hogy megússza ezt a hazárdjátékot, Moszkva következő lépése valószínűleg a balti államok, Lengyelország és Románia nyomás alá helyezése lesz, azzal a céllal, hogy további instabilitást szítson a NATO határain belül.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Varsó és Vilnius szívesen látná Ukrajnát a NATO-ban és az EU-ban

Közös nyilatkozatban rögzítették, hogy Lengyelország és Litvánia “egyértelműen” támogatja Ukrajna EU- és NATO-csatlakozását, továbbá az orosz agresszió elleni küzdelmét.