Japán is Tajvan esetleges kínai inváziójára készül

Jóváhagyta pénteken Japánban a kormány a 2022-es pénzügyi évre előirányzott védelmi költségvetés tervezetét, a megemelt keret 5,4 billió jen (47 milliárd dollár) lett.

Az összegből 2,55 milliárd dollárt szánnának védelmi célú kutatásokra és fejlesztésekre – 38 százalékkal többet, mint idén -, 870 millió dollárt pedig a vadászrepülőgép-flotta korszerűsítésére, új gépek megvételére különítenének el.

Negyven év alatt ez lenne a szigetország első saját vadászrepülőgép-fejlesztése, amelynek célja, hogy az elöregedett típusokat 2035-re korszerű F-2-es vadászgépekkel váltsák fel. Emellett a tárca a Lockheed Martin amerikai vállalattól is vásárolna a többi között lopakodó repülőgépeket.

A 2021-es, kibővített védelmi költségvetés alig haladja meg Japán bruttó hazai össztermékének egy százalékát. Kisida Fumio miniszterelnök korábban már jelezte: kész megduplázni a katonai kiadásokat, hogy az ország alkalmazkodhasson a romló biztonsági környezethez.

Japán védelmi költségvetése és képességei folyamatosan bővültek Abe Sindzó korábbi japán miniszterelnök 2012-es hivatalba lépése óta. Az alkotmány újraértelmezésével Abe kormánya lehetőséget teremtett arra, hogy a japán önvédelmi erők nemzetközi ügyekbe is beavatkozzanak.

A Kyodo japán hírügynökség magukat megnevezni nem kívánó japán kormánytisztségviselőkre hivatkozva pénteken közzétett egy  jelentést, amely szerint Tokió és Washington közös tervet dolgozott ki Tajvan esetleges – Kína általi – offenzívája esetére. Eszerint Japán Tajvanhoz közeli részein amerikai tengerészgyalogosok alakítanának ki támaszpontot, a japán hadsereg pedig egyebek között logisztikai támogatást nyújtana.

Kisi Nobu japán védelmi miniszter nem kommentálta ezt a hírt, csupán annyit közölt, Japánnak és az Egyesült Államoknak vannak forgatókönyvei veszély esetére, ám ezek részletei nem nyilvánosak. Japánban létesítendő újabb amerikai támaszpontokról az ezzel foglalkozó, japán-amerikai bizottság hivatott dönteni – tette hozzá.

Japán újra katonai nagyhatalom lesz?

Lehet, hogy a “hadsereg” neve “Japán Önvédelmi Erők”, de ezen erők mérete és képességei vetekszenek Nagy-Britanniáéval és Franciaországéval.