Mindig is büszke volt eredetére, de a világháborúban átélt traumákról nem akart beszélni. A tudomány és az innováció lett igazi otthona, no és szeretett családja, akik most gyászolják, de büszkén emlékeznek a nemrég elhunyt térképész-hadmérnök kutatóra, Kádár Istvánra – írja a Bennem Élő Eredet.
Még október közepén érkezett a szomorú hír székesfehérvári barátainktól: 93 éves korában Budapesten végleg megpihent egy szeretett édesapa, nyolc gyermek és tucatnyi unoka és dédunoka “Papája”, Kádár István kutató, pedagógus és tudományos főmunkatárs.
Pályája, munkássága és élete nem volt hétköznapi. Példa sokunk számára. Ezért is közöljük egyik kollégája, Dr. Busics György nekrológjának szerkesztett változatát.
Különleges és rendkívüli egyéniség volt, aki újításaival, publikációival megelőzte korát, és inspiráló hatást gyakorolt a pályatársakra.
Kádár István 1927. december 26-án született egy kétgyermekes zsidó családban Putnokon, itt járt elemi iskolába. Korán kitűnt kiváló képességeivel, de gimnáziumi tanulmányait (miután 1942-ben befejezte a polgári iskola 4. osztályát) zsidó származása miatt nem tudta elkezdeni.
Így fél évig lakatosinas, illetve műszerész-tanonc volt, majd egy tanévet sikerült teljesítenie egy miskolci kereskedelmi iskolában, amikor 1944 júniusában édesapjával együtt munkaszolgálatra hívták be. Ekkortól a megpróbáltatások esztendeje következett.
1944 október 16-án túlélte a pusztavámi tömeggyilkosságot; a kemény telet a soproni egyetem épülő kollégiumában, és egy súlyos flekktífusz-járványt Ausztriában (apja talicskában tolta végig az Alpokon).
A vészkorszak a mauthauseni koncentrációs táborban ért véget számára. Apjával együtt élték túl, de édesanyját és húgát soha többé nem látta. Hazatérését követően, 1945 nyarától eladó volt apja putnoki vasboltjában, de párhuzamosan gimnáziumi magántanuló is.
Titokban, a pult alatt olvasva a tananyagot, az elmaradt középiskolai tanulmányokat magántanulóként pótolta, félév alatt teljesítve egy-egy tanévet.
1948 nyarán sikeresen érettségizett, majd novemberben katonai szolgálatra hívták be, ahol felfigyeltek szorgalmára, képességeire (írnok és rajzoló volt, önszorgalomból egy teljes térképet készített). 1949 decemberében a Honvéd Térképészeti Intézet tiszti tanfolyamára küldték — itt ismerkedett meg a térképész szakma alapjaival.
A Bennem Élő Eredet cikkének folytatása itt olvasható.
