Több ezer dokumentum került nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosságról, de még mindig vannak titkos akták

Azonban az akták jelentős részének titkosítását Joe Biden elnök érvényben hagyta „nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva”. 

A Nemzeti Levéltár közzétette a John F. Kennedy elnök 58 évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatos kormányzati dokumentumok újabb adagját – számolt be az NPR.

A közel 1500 újonnan közzétett dokumentum az archívum honlapján érhető el. Ezek számos feljegyzést tartalmaznak az FBI és más tisztviselők informátorokkal folytatott megbeszéléseiről, amelyek főként a történészek és kutatók érdeklődésére tarthatnak számot. De várhatóan nem kerül elő olyan bizonyíték, amely megkérdőjelezné a Warren-bizottság jelentésének következtetését, miszerint Lee Harvey Oswald egyedül cselekedett.

Az iratokat a John F. Kennedy-gyilkossági feljegyzések gyűjtéséről szóló törvény alapján hozták nyilvánosságra, amelyet a kongresszus 1992-ben hozott, miután Oliver Stone JFK című filmje újból felkeltette az érdeklődést Kennedy meggyilkolása iránt, és újból elindította az összeesküvés-elméletek sorozatát, miszerint Oswald nem egyedül cselekedett.

A teljes dokumentumgyűjteményt 2017-re kellett volna megnyitni, de Donald Trump akkori elnök sok dokumentum kiadását elhalasztotta, mondván, hogy egyes ügynökségek azt mondták neki, hogy „bizonyos információkat továbbra is vissza kell tartani nemzetbiztonsági, bűnüldözési és külügyi aggályok miatt”.

„Nincs más választásom – ma -, mint elfogadni ezeket a szerkesztéseket, ahelyett, hogy nemzetünk biztonságának potenciálisan visszafordíthatatlan károkat okoznánk” – mondta a volt-elnök.

Októberben Biden is hasonlóan járt el, amikor nyilatkozatot adott ki, hogy a levéltárnak idén december 15-én közzé kell tennie azokat a dokumentumokat, „amelyeket az ügynökségek nem javasoltak további elhalasztásra”, és hogy a kormány adjon még egy évet az ügynökségeknek, hogy felülvizsgálják azokat, amelyeket továbbra is vissza kívánnak tartani. A levéltár szerint a világjárvány „jelentős hatással” volt egyes ügynökségek dokumentumainak felülvizsgálatára.

Nem világos, hogy milyen nemzetbiztonsági vagy egyéb megfontolások maradtak fenn közel hat évtizeddel Kennedy meggyilkolása után.

A levéltár szerint mintegy 250 000 iratot tettek hozzáférhetővé, ami gyűjteményének 90 százalékát teszi ki.

A CIA nagy tévedése — Amerika és az izraeli-palesztin konfliktus

A CIA saját elemzéseire hivatkozva építette fel az amerikai Közel-Kelet politikát. Az elmúlt években kiderült, hogy ez a politika téves volt, most mégis visszatérnének hozzá.