„Európa válságban kovácsolódik össze” – fogalmazott Jean Monnet, az európai összefogás projektjének egyik alapítóatyja. Ahogy Németország politikai történelmének új szakaszába lép, az Európai Unió új külpolitikai kihívással néz szembe, amely próbára teszi összetartó szervezetként betöltött szerepét és a kancellári pozíciót is.
Alekszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke szándékosan szervezett migrációs válságot Lengyelország keleti határszakaszán, hogy destabilizálja az EU-t, megtorlásul az adminisztrációja ellen bevezetett szankciók miatt, miután több antidemokratikus és nehezen transzparensnek nevezett ügyletet hajtott végre az utóbbi 1-1.5 évben.
Lengyelország és Németország helyzetének eltérő olvasatai azt sugallják, hogy még mindig van min dolgozni, mire értelmezhetővé válnak Monnet szavai – írja Hugo Blewett-Mundy, a University College of London Szláv és Kelet-európai Tanulmányok Iskolájának mesterszakos mutatója az EUobserver hasábjain.
Berlin úgy véli, hogy eleget tett a határon tapasztalható feszültség csökkentése érdekében. A német tisztviselő, Michael Clauss, az EU-nagykövetek találkozóján kijelentette, a helyzet stabilizálódott azt követően, hogy Lukasenka és a leköszönő német kancellár, Angela Merkel leült tárgyalni.
Az északkelet-lengyelországi Bruzgi-Kuznica határátkelőnél fogva tartott migránsokat egy logisztikai központba szállították nemrég a fehérorosz hatóságok, illetve engedélyt biztosítottak számukra a hazaútra, amennyiben erre vágynának.
Merkel belügyminisztere, Horst Seehofer ragaszkodott hozzá, hogy Berlin következetesen konzultáljon Lengyelországgal, mielőtt bármilyen lépést tenne a kérdésben.
Annak ellenére, hogy Németország több lépést is tett Varsó megnyugtatása érdekében, Lengyelország továbbra is tart a keleti határát fenyegető veszélyektől.
Andrzej Sados lengyel uniós nagykövet megcáfolta azt a német állítást, miszerint a Merkel-Lukasenka találkozót követően nem volt több határsértés a fehérorosz határ mentén.
Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki is figyelmeztette a Fehéroroszországgal tárgyaló Németországot. Szerinte a Minszkkel folytatott kommunikáció kontraproduktív, ugyanis legitimálja az általuk rezsimnek titulált Lukasenka-adminisztrációt.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy a német-lengyel együttműködésre pont a két állam turbulens viszonya közepette vált szükségessé.
Míg a kereskedelem sosem látott szinteken pörög a két közép-európai ország közt, a politikai kapcsolatok súlyosan sérültek, amióta a Jog és Igazságosság (PiS) nevű nemzeti konzervatív párt alakíthat kormányt Varsóban (2015 óta).
A lengyel politikai elit egy része továbbra is úgy véli, Németország tartozik Lengyelországnak további második világháborús jóvátétellel. Ráadásul az Oroszországból érkező Északi Áramlat 2 vezeték berlini támogatása, valamint a Merkel-korszak alatt bevezetett liberális uniós migrációs politika még tovább mélyítette a bizalmatlanságot a két állam között a politika szintjén.
Miért baj, hogy Németország és Lengyelország civakodik?
Lengyelország számára Németország és Oroszország együttműködése azokat a traumatikus emlékeket – felosztásokat és inváziókat – eleveníti fel, melyek mentén könnyen tovább romolhat a kapcsolat Berlinnel, akivel pedig szövetségben van.
Azzal, hogy Merkel kizárta Lengyelországot a Lukasenkával való tárgyalásokból, könnyen úgy érezheti Varsó, megint marginalizálja őt két erőteljes szomszédja.
Jelenleg nem világos, hogy az EU meg tudja-e majd nyugtatni a lengyel kedélyeket. Annyi bizonyos, hogy egyelőre nem jó úton haladnak. Az Európai Bizottság nemrég elutasította az Európai Tanács azon javaslatát, hogy finanszírozzák a lengyel határbiztonsági rendszer felállítását. Lengyelország helyzetét ráadásul tovább bonyolítja a Varsóval hosszasan folytatott igazságügyi reformot övező alkotmánybírósági vita. Lengyelország nemrég levelet kapott Brüsszeltől, melyben bejelentették, megkezdik azt az informális folyamatot, melynek kereti közt visszatarthatják az uniós forrásokat, amennyiben megsértik az alapvető uniós értékeket.
Ezenkívül az Unió inkább a további, Fehéroroszországot érintő szankciókat helyezte kilátásba a biztonsági helyzet javítása helyett.
Az uniós külügyminiszterek találkozóján végül nemrég megállapodtak arról, hogy új, szigorító intézkedéseket kell bevezetni a fehérorosz légitársaságok, utazási irodák és az illegális migrációt támogató magánszemélyek ellen.
Ezek a lépések fontosak, ugyanakkor nem válaszolják meg az érzékeny lengyel geopolitikai helyzet kiemelkedő biztonsági kérdéseit.
Merkel azon döntése, hogy kizárja Lengyelországot a Lukasenkával folytatott tárgyalásokból azt kockáztatja, hogy visszatér a 2015-ben tapasztalt kelet-nyugati uniós szakadás a politika szintjén.
Eddig mindössze Észtország, Lettország és Litvánia tett szabad szemmel látható lépéseket a lengyel kormány támogatására a határ védelmében. A balti államok és Lengyelország megállapodtak abban, hogy támogatják egymást, amennyiben egyikük elindítaná az Észak-atlanti Szerződés 4. cikkét.
Ez történelmi okból nem meglepő. Lengyelországhoz hasonlóan a balti államok is átélték a 20. századi orosz és német megszállások traumáját.
Miért van szükség a német-lengyel szolidaritásra?
A lengyel határon kialakult helyzet súlyossága bizonyos fokig sürgetővé teszi Scholz szerepét az EU legnagyobb gazdaságának vezetőjeként. Egyértelműnek tűnik, hogy a válság egy szélesebb orosz stratégia része, melynek célja európai instabilitás előidézése.
Oroszország csapatokat mozgósít a kelet-ukrajnai határ mentén a következő hónapokban pedig akár inváziót is indíthat, vagy visszatarthatja a gázszállítást, hogy nyomást gyakoroljon Németországra az Északi Áramlat 2 jóváhagyása érdekében.
A válság két legjelentősebb uniós szereplőjeként létfontosságú, hogy az új német kormány és a lengyel PiS megtalálja a közös hangot, sikeresen összehívjon egy egységes európai koalíciót, valamint kialakítson egy közös uniós stratégiát a biztonság fenntartása érdekében.
A stratégiának szembe kell néznie a Lengyelország előtt álló biztonsági kihívásokkal, ugyanakkor tiszteletben kell tartania az emberi jogokat és a nemzetközi jog értékeit.
Ez segíthet fenntartani az EU kelet-nyugati kohézióját a válság idején, valamint bebizonyíthatja Lukasenka számára, hogy provokációja nem ássa alá az Európát összekötő értékközösséget.
Nehéz feladatnak bizonyul ez. Merkel nehéz öröksége ezúton Scholzra száll. A dolgok jelenlegi állása szerint Moszkva továbbra is elég erős ahhoz, hogy az EU-s országokat egymás ellen fordítsa. Monnet európai víziójára még bizonyosan várni kell.
Címlapkép: Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje beszédet mond a párt berlini eredményváró rendezvényén a német szövetségi parlamenti választás estéjén, 2021. szeptember 26-án.
(Forrás: MTI/AP/Lisa Leutner)