Ma este kezdődik az egyik talán legismertebb zsidó ünnep, a hanuka, melynek nyolc napja során minden nap egyel több gyertyát gyújtunk meg a nyolc ágú gyertyatartón megemlékezve egy több, mint kétezer esztendeje bekövetkezett csodára, aminek üzenete a mai napig érvényes.
Akik nem ismerik ennek a csodálatos ünnepnek történetét érdemes tudni, hogy a polgári időszámítás előtti második század közepén a jelentős kisebbségben lévő, hagyományokhoz hű, spontán verbuvált zsidó hadsereg legyőzte a Szentföldet uralma alatt tartó szír-görög hadsereget.
Az i. e. 222-186-ig uralkodó III. Antiókhosz, a Szelucid-dinasztia vezetője ugyanis sikeresen szerezte meg az Izraelt addig fennhatósága alatt tartó Ptolemaiosz egyiptomi uralkodótól e földterület irányítását. A zsidók kezdetben megkönnyebbültek az új vezetés miatt, később azonban, amikor a rómaiak megverték III. Antiókhosz seregeit és súlyos adók megfizetésére kényszerítették, az uralkodó az adófizetés súlyát a birodalmához tartozó népre terhelte.
Amikor Antiókhoszus meghalt, fia, IV. Szeleukosz vette át a hatalmat, aki tovább fokozta az apja által megkezdett zsidókra helyezett nyomást.
Azonban a külső veszélyeken túl belső konfliktus is terhelte a zsidóságot. A hellenizációt elfogadó és üdvözlő zsidók egyre többen voltak, helyet tört magának a bálványimádás és a görög kultúra kiszorítani látszott az ősi zsidó hagyományt.
Kis idő múlva Szeleukoszt megölték, és testvére, IV. Antiókhosz kezdett uralkodni Szíriában 174). Antiókhosz indulatos természetű zsarnok volt, lenézte a más hitet vallókat, nevéhez az Epifánész jelzőt tetette jelezve, hogy „az istenek kegyeltje”.
Antiókhosz számos, a korábbinál brutálisabb rendelkezést is bevezetett és elmozdította pozíciójából a jeruzsálemi Szentélyben zajló Istenszolgálatot vezető Jochánán főpapot, hogy helyére Jochánán testvérét, az erősen hellenizált Jehosuát helyezze. Jehosua, meggyőződését mutatva nevét a görög hangzású Jánuszra cserélte.
Azonban őt sem tartotta a szír-görög vezetés sokáig posztján és főpapi tisztséget Meneláusz vette át, aki még több adó befizetését ígérte a királynak. Meneláusz rendkívül ügybuzgó volt, így megölette a folyamatosan protestáló korábbi főpapot Jochánánt is.
Meneláusz karrierjének végét az okozta, hogy egy téves hír kezdett keringeni Júdeában, miszerint egy egyiptomi elleni hadjárat során Antiókhosz meghalt, így a korrupt Meneláusz el elmenekülni kényszerült.
Antiókhosz azonban nem halt meg, élt és virult. Hallva, hogy halálhírét a hagyományokhoz hű zsidók igyekeztek kihasználni és a birodalom ellen fordultak, csapatokat küldött Júdeába és katonái zsidók ezreit gyilkolták le, véres bosszút állva. A király dühe ettől sem csillapodott és olyan rendelkezéseket vezetett be, melyek mind a zsidó hagyományok eltűnését, a zsidó vallás kiirtását tűzték ki célul. A vallási szokások mindegyikének nyilvános gyakorlása halálbüntetést vont maga után. Beszüntették a körülmetélést, a nyilvános Tóra tanulást és a kósersági szabályokat. Zsidók ezrei lelték halálukat a szigorú törvényeknek ellenállva, így például a híres misnai rabbi Eliezer is illetve Hanna és hét gyermeke, kinek önfeláldozó történetét azóta is emlegetjük.
Mikor Antiókhosz katonái a Jeruzsálemtől alig 30 kilométerre fekvő, ma ismét virágzó Modiin városába értek, és ott a főtérre gyűjtve a zsidókat arra kényszerítették őket, hogy áldozzanak fel egy disznót a görög pogány isteneknek, senki sem vállalkozott a feladatra. Mikor egy hellenizált zsidó mégis előlépett, hogy ő bizony örömmel teljesíti a kérést, a városban élő Mátitjáhu, aki maga is papi családból származott kardjával lesújtott az árulóra. Mátitjáhu fiai is kardot ragadtak és még mielőtt a szír-görög katonák feleszméltek volna, lemészárolták őket, elindítva egy olyan népfelkelést, mely hamarosan az egész országon végig sepert.
Mátitjáhu és öt fia, Júda, Elázár, Simon, Jochánán és Jonatán tudva, hogy Antiokhosz amint értesül a történtekről vérdíjat fog kitűzni fejükre, elmenekült Modiin városából és a júdeai hegyekben talált menedéket. Csatlakozott hozzájuk egy maroknyi elkötelezett zsidó is, kisebb gerilla hadsereget létrehozva.
Matitjahut azonban menekülés közben elérte végzete, halála előtt elsőszülöttjét, Júdát tette meg a csapat vezetőjévé. A család neve, mely eddig Hasmoneus volt, ekkor változott Makabivá, ami egyrészről alliterált a görög „pöröly” szóra, másrészről annak a héber mondatnak kezdőbetűiből állt, mely azt hirdeti „ki olyan mint Te, Örökkévaló”.
Antiokhosz haragja várható módon le is sújtott. Hadvezérként Apoloniuszt küldte a lázadó zsidók ellen Júdeába, azonban seregét a Makabeus hadsereg könnyen győzte le. Természetesen a Makabeusokhoz eddigre már csatlakoztak már városokból érkezett zsidók is, akik mind az elnyomás ellen igyekeztek fellépni. Az Antiokhosz által küldött másik hadtest is vereséget szenvedett, Júda Makabi hősiesen és elhivatottan harcolt összesen mintegy 40 ezer katonából álló szír-görög hadsereg ellen. A végső ütközet Micpánál zajlott, ugyanott, ahol annak idején Sámuel próféta mutatott be áldozatot Istennek a filiszteusok ellen vívott győztes csata után.
A Makabeus hadsereg Jeruzsálemig tört előre, felszabadították a Szentélyt és megtisztították azoktól a pogány bálványoktól, melyeket a szír-görögök és az asszimiláció-párti zsidók helyeztek oda. Mindez a polgári időszámítás előtti 139. évben, a zsidó naptár szerinti Kiszlév hónap 25-én történt.
A Makabeusok, akik maguk is papi családból származtak, igyekeztek azonnal visszaállítani a Szentély áldozati rendjét, ahogy az Mózes idejéből rendeltetett. Az egyik szakrális tárgy az színaranyból készült gyertyatartó volt, a menóra, amit az szír-görög rendkívüli értéke miatt már korábban elloptak. Ezért a Makabeusok, választás nem lévén, egy sokkal „olcsóbb” menórát készítettek, azonban olyan olajból is, melyen még Jochánán főpap pecsétje volt, csak egy korsót, azaz egy napra való adagot találtak. Az új olaj készítése napokat vett igénybe, azonban isteni csoda folytán ez az egy napra való olaj nyolc napig égett a kandeláberben, hirdetve, hogy Isten harcol a zsidó nép oldalán.
A csodás ütközetek, a hihetetlen túlerővel szembeni bátor kiállás és a Szentély újbóli felavatásának örömére és emlékezetére hirdették meg a kor rabbijai, hogy minden zsidó otthonban Kiszlév hónap 25-ének estéjétől kezdve nyolc estén át felgyúló gyertyák fénye hirdesse a hagyomány és a hit győzelmét a hitetlenség és az istentelen törekvések ellen.
Chanuka ünnepe tehát a fény győzelme a sötétség felett. Talán nem véletlen, hogy pont az ünnep környékén kezdenek ismét hosszabbodni a napos órák, oszlik el lassan a sötétség, hogy utat engedjen a szabadságot és reményt adó világosságnak.
