Most, hogy a biztonságos terek és az egyetemes elfogadás normává vált, divatos, a sokszínűség nevében, mindenféle hajlamot tolerálni. De egészen a közelmúltig tiszteletben tartottuk azt a ködös vonalat, amely halványan tagolja annak paramétereit, hogy mit tekintünk jónak és rossznak. Ma már nem így van ez, amikor egyre nagyobb kampány folyik a mindent destigmatizáló kampányokért, még akkor is, ha ehhez fel kell bontanunk társadalmunk erkölcsi szövetét — írja Ayaan Hirsi Ali az Unherd oldalán.
Mi mással magyarázhatnánk a modern progresszívek által hangoztatott két legaggasztóbb okot: a pedofíliát és a poligámiát? Bizonyos mértékig nem lehet összehasonlítani őket. A többnejűség számos országban – Dél-Afrikától Malajzián és Malajzián át Iránig és Marokkóig – továbbra is legális. A pedofíliát viszont már régóta tiltottnak tekintik, és gyakorlatilag az egész világon betiltották. A legtöbb országban van beleegyezési korhatár – és azokban az országokban, ahol nincs, mint például Szudánban és Afganisztánban, a párnak házasnak kell lennie, mielőtt a szex törvényesen engedélyezett lenne.
És mégis, éppen Amerikában, aktivisták most a pedofil vágyak megbélyegzésének megszüntetéséért kampányolnak. Elborzadni bigottságra vall; empátiát kell éreznünk a pedofilok „szenvedése” iránt. Ami még nyugtalanítóbbá teszi ezt a mozgalmat az az, hogy szószólói nem csak egy progresszív peremre korlátozódnak:
még azok is támogatják, akiknek az a feladatuk, hogy véget vessenek a gyermekek szexuális zaklatásának.
Alig múlt héten Elizabeth Letourneau, a John Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola Moore Center for the Prevention of Child Sexual Abuse (Moore Központ a gyermekek szexuális zaklatásának megelőzésére) igazgatója tweetelt:
„Sok felnőtt, aki szexuálisan vonzódik a gyerekekhez segítséget szeretne, hogy kontrollálni tudja gyűlölt érzést, nem akarja megtenni a bűncselekményt. Segítségükkel megelőzhető a #gyermekszexuálisbántalmazás. A beszélgetés megbélyegzése veszélyezteti a gyerekeket. #prevenció.”
Az Old Dominion Egyetemen e hónap elején kirobbant vitára reagált, miután híre ment az egyetemen, hogy az egyik professzor, Allyn Walker a nyáron könyvet adott ki A Long, Dark Shadow: Minor-Attracted People and Their Pursuit of Dignity címmel. A könyv a fülszöveg szerint „döntő fontosságú beszámolót nyújt e rejtett népesség megélt tapasztalatairól”. A valóságban azonban csak a pedofília zavarba ejtő védelmét szolgálja.
Walker, akinek az „ők” vagy „őket” a kedvenc névmása, a „kiskorúakhoz vonzódó emberek” vagy MAP-ok – a gyermekekhez vonzódó személyek új, kedvelt megnevezése – jólétéért aggódik. Amikor egy nemrégiben adott interjúban a MAP-ok használatáról kérdezték, Walker így válaszolt: „Szerintem fontos, hogy olyan terminológiát használjunk a csoportokra, amelyet az adott csoport tagjai azt szeretnék, hogy mások is használjanak rájuk. Ez kevésbé megbélyegző, mint más szavak, például pedofil”.
Más szóval: ne bántsuk meg a pedofilok érzéseit.
Az interjú során Walker egyenesen a társadalmi igazságosság szabálykönyvéből vett kifejezéseket használ – mintha a pedofília csak egy újabb szexuális preferencia lenne, amely saját büszkeségre szorul. Az aktivisták a „megbélyegzés csökkentéséről” beszélnek; egy olyan kisebbségről, amely „veszélyeztetett” és „általánosan rágalmazott”. De legalábbis Walker számára ez több mint divatos ügy – Walker valóban hisz abban, hogy a pedofilokat rosszindulatúan becsmérlik. Már 2017-ben, a kiskorúakhoz vonzódó egyének reziliencia-stratégiáinak megértése című PhD-dolgozatában Walker amellett érvelt, hogy
a pedofiloknak engedélyezni kellene a gyermekpornográfia megtekintését, mint „ártalomcsökkentő technikát”. A „sokféle lebilincselő és jó minőségű gyermekpornográfiához való könnyű hozzáférés biztosítása” – írta Walker – „a tényleges áldozatokkal való érintkezés helyettesítésére szolgálhat”.
Bár a Hosszú, sötét árnyék júniusban jelent meg, az Old Dominion csak november 16-án helyezte Walkert szabadlábra, miután a diákok tiltakozni kezdtek. Petíciót indítottak, amelyben egyértelművé tették, hogy a pedofília „nem tekinthető szexuális preferenciának”, Walkert pedig ki kell rúgni. Több mint 14 000 aláírás érkezett.
A diákság ilyen elsöprő elítélése ellenére azonban az egyetem nyilatkozata a helyzettel kapcsolatban rövid, homályos és nem kellően kritikus volt Walker nézeteivel szemben. Walker számára azonban az egyetem lépése tükrözte „az engem és az egyetemen élő többi embert fenyegető fenyegetések súlyosságát”. Walker bírálóinak rosszallása egy „összehangolt erőfeszítés” része volt az LMBTQ közösség és az akadémiai szabadság ellen.
Határozottan védelmezem az akadémiai szabadságot. És úgy gondolom, hogy a pedofília problémáját tanulmányozni kell. Ez azonban nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk azt a veszélyt, amelyet a pedofília destigmatizálása jelent a gyermekekre nézve.
Nem szabad normalizálnunk azt az elképzelést, hogy tolerálható a gyerekekkel való szexről való fantáziálás. Egy egyetemnek és az egyetemi sajtónak nem szabadna ilyen káros anyagokat terjesztenie.
És mégis, ez a veszélyes tendencia, hogy tolerálunk minden és minden hajlamot, legyen az bármilyen gonosz, széles körben elterjedt: a pedofília mellett a poligámia – egy olyan gyakorlat, amelynek már évszázadokkal ezelőtt véget kellett volna vetni – is visszatér, mint elfogadható kapcsolati forma. Tavaly Utah államban életbe lépett a 102. szenátusi törvényjavaslat, amely a többnejűség büntetését bűncselekményről a közlekedési idézéssel egyenértékű szabálysértésre csökkenti, amennyiben az új házastárs beleegyezik a házasságba. Még a popkultúra is felkarolja a trendet. Éppen ezen a héten az ezredfordulós influencer Lauryn Bosstick tette közzé a poligámiáról szóló gondolatait 1 millió Instagram-követőjének:
„Én a választás szabadsága mellett vagyok. Nem pazarlom az energiámat arra, hogy azon aggódjak, hogy az emberek milyen párkapcsolati döntéseket hoznak – mindenki más. ha nem bánt senkit és neked működik, akkor hajrá”.
A poligámia azonban káros – különösen a nőkre, de általában a társadalomra nézve is. Az év elején interjút készítettem Dr. Dan Seligsonnal a podcastemben ennek ártalmairól és veszélyeiről. Elmagyarázta, hogy a poligámia valójában szegénységet szül a társadalmakban. A nőt árucikké teszi, lerombolja a társadalomba vetett bizalmat, és boldogtalanságot szül a családokban. Szomáliában felnőve mindezt saját szememmel láttam: apámnak négy felesége volt. Egyikük sem volt boldog; egyikük sem gondolta, hogy a házasságuk megerősítő hatású.
És mégis, a poligámia hívei ma az Egyesült Államokban az azonos neműek házasságáért folytatott sikeres (és legitim) kampányról mintázzák mozgalmukat, úgy téve, mintha ez a felszabadulás hasonló formája lenne. Két gyakorló poligámista foglalta össze ezt a taktikát a New Yorker egy különös módon támogató, nemrégiben megjelent profiljában: „Bárcsak az emberek velünk is olyan elfogadóak lennének, mint amilyenek mi próbálunk lenni mindenki mással”.
Ez az a pont, ahol a csúszós lejtő félelmetes sziklafalba torkollik. Ötletes módon a „kiskorúak” és a poligámisták a progresszív ernyő védelmét keresik. Elismerést akarnak, mint „megrontott” kisebbségek, akiket a társadalom marginalizált és figyelmen kívül hagyott. Szabadságot akarnak arra, hogy azt szeressenek, akit akarnak, függetlenül az illető korától vagy más partnereinek számától. És ez működik is. A társadalmi igazságosság mozgalma meghallgatja felhívásukat.
Amit ma látunk, annak középpontjában a nyugati civilizáció elleni támadás áll. Nyugaton van egy általános erkölcsi keretünk. Közös a helyes és a helytelen széles körű felfogása. De normáinkat és értékeinket támadás éri. Lemondtunk arról a felelősségünkről, hogy erkölcsi ítéleteket hozzunk – és a gonosz elkezdett beszivárogni.
Lesznek, akik azt állítják, hogy túlreagálom a dolgot; hogy azok, akik a pedofília és a poligámia destigmatizálása mellett érvelnek, kis csoportok, amelyek a Twitter sötét zugaiban élnek, és soha nem lesznek igazán erősek. De az első lépéseket megtettük. Az előttünk álló út világos. Ahogy az Allyn Walkerhez hasonló aktivisták beilleszkednek a társadalmi igazságosság hívei közé, úgy fognak megduzzadni torz kampányaik sorai.
Az elmúlt két évtizedben a nők, a gyermekek, a homoszexuálisok, a hitehagyottak és a vallási kisebbségek hangos szószólója voltam. Hiszek abban, hogy hangot kell adni a hangtalanoknak. A szólásszabadság fundamentalistája is voltam. De kell lennie egy vörös vonalnak. Nem számít a kontextus, a pedofíliában vagy a poligámiában soha nem lesz semmi progresszív.
