Zsidóvá vált NBA-s kosarazót mutat be az HBO új dokumentumfilmje

Az HBO „Igazi sport Bryant Gumbel” c. dokumentumsorozatának e heti epizódjában az ortodox rítus szerint a zsidóságba betérő és vallását aktívan gyakorló Amar’e Stoudemire NBA-s kosárlabdázót mutatta be.

Stoudemire, aki a New York Knicksben és a Phoenix Sunsban játszott,

2020 augusztusában tért át a zsidó vallásra, miközben Izraelben élt. 2016 és 2019 között az izraeli Hapoel Jerusalem csapatában, majd később a Maccabi Tel Avivban játszott, azóta is a jeruzsálemi csapat résztulajdonosa.

Pár évvel ezelőtt visszaköltözött az Egyesült Államokba, és Brooklynban él, itt készült vele az HBO filmje is — írja a Jewish Telegraphic Agency.

A műsorban Stoudemire arról beszélt, hogy hogy lett ünnepelt NBA-sztárból izraeli állampolgár és ortodox zsidó.

„Nagyon intenzív élmény, elhagyod a régi gondolkodásmódodat, a régi cselekvésmódodat egy új gondolkodásra, új életmódra cseréled- mondta Stoudemire.

Stoudemire korábban is beszélt nehéz neveltetéséről, mindössze 12 éves volt amikor elveszítette apját. A héber izraeliták világnézetével édesanyja ismertette meg, ez az a csoport, mely azt vallja, hogy a feketék az ókori izraeliták valódi leszármazottai.

Stoudemire később elkezdett olvasni a judaizmusról és a zsidó történelemről, azután Izrael felé vette az irányt, tavaly pedig végleg áttért a zsidó hitre és a mai napig rendszeren tanul egy Brooklyn-i jesivában.

A 39 éves Stoudemire bevallotta, hogy nehéz volt számára a héber nyelv elsajátítása: „39 évesen már nem tanul könnyen az ember”, és azt is elmondta, hogy élete legjobb döntését hozta, amikor áttért a zsidó vallásra.

„Egész életemben az igazságot kerestem, amióta megtaláltam, más ember lettem” – fogalmazott az NBA sztár.

Amar’e Stoudemire edzőként sem tesz engedményeket, ha a szombatról van szó

Az ortodox rítus szerint a zsidóságba betérő világhírű kosaras ragaszkodik a vallási törvények betartásához.