Híres NBA kosárlabdázó vált a zsidó nép tagjává

Amar’e Stoudemire, egykori NBA kosárlabdázó 2019 márciusában vette fel az izraeli állampolgárságot, betérési programjának végeztével pedig mostantól a zsidó nép teljes értékű tagja – számol be a Jewish Telegraphic Agency.

Stoudemire Instagram posztjában osztotta meg azt az örömhírt, hogy a tegnapi napon egy Bné Bárák városában működő bét din (vallási bíróság) előtt befejezte betérésének folyamatát, alámerült a mikve (rituális fürdő) vízében és hitet tett a zsidó törvények betartása mellett, ezzel a kétéves betérési folyamat véget ért.

Stoudemire korábban a Héber Izraeliták nevű mozgalom tagja volt, akik abban hisznek, hogy a fekete afro-amerikaiaknak közük van a bibliai izraelitákhoz és megtartják a zsidó ünnepeket.

Stoudemire korábban játszott a New York Knicks és a Phoenix Suns NBA csapatokban is, pályáját 16 évesen kezdte és hat All-Star csapat címet is nyert. 2016 és 2019 között a Hapoel Jerusalem csapatban játszott, melynek ma is egyik résztulajdonosa.

Stoudemire Instagram posztjában közvetlenül betérése után

Januárban, miután három hónapig játszott a Fujian Sturgeons, kínai csapatban, átigazolt a Maccabi Tel Avivhoz, ahol a Legértékesebb Játékos címet is elnyerte.

A 37 éves kosaras az elmúlt időszakban minden reggelt Talmud és vallásjog tanulással kezdte, az izraeli háredi közösséghez csatlakozott, héber nevnek a Jehosafát (Bibliai név, jelentése: Isten a bíró) lett.

Izraeli állampolgár lett az egyes számú NBA-csillag

A világhírű, többszörös NBA-All Star válogatott, amerikai kosárlabda játékos, Amare Stoudemire Jeruzsálemben vette át új útlevelét.