Mitől olyan népszerű a Hamász Jeruzsálemben?

Ha van valami, amiben sok izraeli és palesztin egyetért, az az, hogy a Hamász széles körű támogatást élvez a jeruzsálemi arab lakosok körében.

Úgy tűnik, hogy a Hamász népszerűsége a tavaly májusi, Izrael ellen vívott 11 napos háború alatt és után még nőtt is.

A háború, amely az arab családok Sheikh Jarrah-i otthonaikból való kilakoltatása és a városban, különösen az Al-Aksza mecset területén hozott izraeli biztonsági intézkedések körül kialakult vita miatt tört ki, lehetővé tette a Hamász számára, hogy Jeruzsálem, annak lakói és szent helyei „védelmezőjeként” tüntesse fel magát.

A Hamász azt állítja, hogy a háborút azért kezdeményezte, hogy megállítsa a Sheikh Jarrah-i kilakoltatásokat, és arra kényszerítse Izraelt, hogy vonja vissza a Jeruzsálem óvárosában és az al-Aksza mecset területén hozott szigorú biztonsági intézkedéseket.

A háború alatt és után muszlim hívők ezrei tüntettek a pénteki imát követően az al-Aksza mecset területén, és a Hamászt támogató üzeneteket skandálták.

A tüntetők, akik közül sokan kelet-jeruzsálemi lakosok voltak, felszólították a Hamászt, hogy lőjenek rakétákat Izraelre, és folytassák a „fegyveres harcot Jeruzsálem és egész Palesztina felszabadításáig”.

Csoportjuk növekvő jeruzsálemi népszerűségén felbuzdulva a Hamász vezetői a Palesztin Hatóság megdöbbenésére közvetlen kapcsolatot létesített sok kelet-jeruzsálemi lakossal.

Iszmail Haníje, Hamász-vezető közvetlen kapcsolatban állt a kilakoltatással fenyegetett Sheikh Jarrah családokkal. Több kelet-jeruzsálemi lakossal is beszélt telefonon, köztük egy nővel, aki a fia sírja közelében, az Oroszlánkapunál folyó izraeli felújítási munkálatok ellen tiltakozott.

Haredi férfinak álcázott Hamász-terrorista lövöldözött a Siratófalnál, egy halott

A biztonsági erők gyorsan reagáltak a támadásra és 32 másodpercen belül likvidálták a terroristát.

Mint sok júdea és szamáriai és gázai övezeti palesztin, Kelet-Jeruzsálem túlnyomórészt muszlim lakosai is egy konzervatív és vallásos társadalom részei, amely minden olyan csoportot támogat, amely az iszlámhoz kötődik. A Palesztin Hatóságot ezzel szemben sok palesztin gyűlöli, mert egy korrupt rezsimnek tartják, amely az iszlám tanításokkal ellentétesen működik.

A Sheikh Jarrah családok körüli vita és a zsidók folyamatos látogatásai a Templom-hegyen egy jól szervezett palesztin kampány középpontjában álltak, amely azzal vádolja Izraelt, hogy „etnikai tisztogatást” folytat és összeesküvést sző az iszlám (és keresztény) szent helyek ellen Jeruzsálemben.

A palesztin média a zsidók rendszeres látogatásait a Templom-hegyen úgy írja le, mint „szélsőséges telepesek” „erőszakos betöréseit” az al-Aksza mecsetbe. A zsidókat a mecset „megszentségtelenítésével” vádolják, noha egyikük sem tette be a lábát sem az al-Aksza, sem a Sziklamecsetbe.

Az uszító kampányt nemcsak a Hamász, hanem a Palesztin Hatóság és annak vezető képviselői, valamint a média is folytatja.

Amikor a palesztinoknak naponta azt mondják, hogy a zsidók „bemocskolják” az al-Aksza mecsetet és azt tervezik, hogy kiszorítják az arabokat Jeruzsálemből, sokan a Hamász, és nem a Palesztin Hatóság köré csoportosulnak. Más szóval a Palesztin Hatóság sok palesztint, köztük a kelet-jeruzsálemieket is, a Hamasz riválisainak karjaiba tereli.

Ironikus módon Fadi Abu Shkhaydam, a vasárnap reggel a jeruzsálemi óvárosban elkövetett lövöldözős merényletet elkövető terrorista nagyobb cselekvési és beszédszabadságot élvezett, mivel kelet-jeruzsálemi lakosként izraeli személyi igazolvánnyal rendelkezett, amely az általános választásokon való részvétel kivételével az izraeli állampolgárokkal azonos jogokat biztosított számára.

Hamász: „Elfogadhatatlan, hogy Izraellel egy lapon említettek minket”

A palesztin terrorszervezet szerint Ilhan Omar egyenlőségjelet tett az áldozat és hóhér között, amikor egymás után említette őket egy bejegyzésében.

A Hamászhoz kötődő, Abu Shkhaydamhoz hasonló prédikátorok, akik a Palesztin Hatóság alatt élnek, gyakran palesztin börtönben vagy állás nélkül találják magukat.

A Palesztin Hatóság biztonsági erői letartóztattak egy Dzsenin környéki palesztin férfit, aki telefonhívást kapott Haniyeh-től, a Hamász vezetőjétől, aki részvétét fejezte ki unokaöccse halála miatt (akit az IDF halálos lövése talált el).

Két mecsetprédikátort, akik nemrégiben a Hamász támogatását fejezték ki, a Palesztin Hatóság elbocsátott.

Múlt héten a Palesztin Hatóság megelőző biztonsági szolgálata letartóztatott egy betlehemi tanárt, aki állítólag azt mondta diákjainak, hogy jobban tiszteli a Hamászt, mint a palesztin zászlót.

Az elmúlt hetekben a Palesztin Hatóság biztonsági erői több mint 35 Hamász-tagot tartóztattak fel Júdea és Szamáriában. A Palesztin Hatóság azonban nem tartóztathat le, de még csak be sem idézhet kihallgatásra senkit, aki izraeli személyi igazolvánnyal vagy állampolgársággal rendelkezik.

Ha Abu Shkhaydam Ramallahban vagy Nabluszban élt volna, már régen letartóztatták vagy elbocsátották volna állásából.

Londonnak elege lett, végre terrorszervezetté nyilvánította a Hamászt

London, a Hamász egészét terrorszervezetté nyilvánító és a szervezet támogatását betiltó határozata komoly csapást mér az iszlamista csoportra, elsősorban pénzügyi szempontból.