Kiengedték a törökországi börtönből az Erdogán házát fotózó izraeli házaspárt

Naftali Bennett miniszterelnök és Jáir Lapid külügyminiszter csütörtökön kora reggel bejelentette, hogy Mordy és Natali Oknint, az izraeli házaspárt, akiket Törökországban tartottak fogva, kiengedték és ma reggel hazatértek Izraelbe.

„A Törökországgal folytatott közös erőfeszítések után Mordyt és Natali Oknint kiengedték az őrizetből, és jelenleg Izraelbe tartanak. Köszönjük Törökország elnökének és kormányának együttműködését, és üdvözöljük az Oknin házaspárt itthon” – áll a közleményben.

A miniszterelnök és a külügyminiszter egyúttal köszönetet mondott az Oknin családnak, hogy „erősek maradtak a bonyolult helyzetben, valamint a külügyminisztériummal való nyitott együttműködésért”.

A közlemény hozzátette: „Külön köszönet Jichák Herzog államelnöknek azért, hogy hazahozta őket.”

Mint arról a Neokohn is beszámolt, Mordy és Natali Oknint kilenc napja vették őrizetbe Törökországban, mert lefényképezték Recep Tayyip Erdogan török elnök palotáját, majd később kémkedéssel vádolták őket.

Süleyman Soylu török belügyminiszter kedden kommentálta először az esetet „politikai és katonai kémkedéssel” vádolta Okninékat — írja az Arutz7.

„A bíróságok döntenek majd a sorsukról” – tette hozzá Soylu.

Bennett miniszterelnök megköszönte a család felelősségteljes és visszafogott magatartását az ügy összetettségére tekintettel, és tájékoztatta őket a külügyminisztérium által folyamatosan végzett, sokrétű erőfeszítésekről az ügy azonnali megoldása érdekében.

Külpolitikai nyomásgyakorlásra használhatja fel Erdoğan a letartóztatott izraeli párt

Ma, a 10 évvel ezelőttihez képest, Izraelnek sokkal kevésbé van szüksége Ankarára, mint korábban Gallia Lindenstrauss, a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint.