Megint bíróság elé állították Benjamin Netanjahut

Fél év után először állt bíróság elé a korrupcióval vádolt Benjámin Netanjahu korábbi izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben, de a törvényszék a védelem kérésére ismét elnapolta a tárgyalást.

A volt izraeli kormányfő kedden az egyik fia, Avner, valamint ügyvédjei és a Likud párt néhány tagja kíséretében jelent meg a bírósági meghallgatáson, amelyen Nir Hefec, Netanjahu egykori szóvivője tett volna tanúvallomást. Hefec a legsúlyosabb vádpont, a 4000-es akta, a Bezeq néven ismert akta egyik fontos tanúja.

Az ügyészség vádirata szerint a volt kormányfő és családja kéréseikkel és követeléseikkel éveken át rendszeresen befolyásolták, hogy milyen hírek jelenjenek meg az akkoriban legnépszerűbbnek számító híroldalon. Cserébe Netanjahu gazdasági előnyöket biztosított a portál tulajdonosának, az Elovics-házaspárnak. Saul Elovics a Bezeq távközlési vállalat főrészvényese.

Az ügyészség szerint a volt kormányfő ezzel visszaélt hivatalával, amikor 2014 és 2017 között miniszterelnökként és hírközlési miniszterként is szolgált.

Netanjahu ügyvédjei a tárgyalás elnapolását kérték, arra hivatkozva, hogy újabb vádak láttak napvilágot a médiában egy kisebb vesztegetési üggyel, az úgynevezett 1000-es aktával kapcsolatban. Liat Ben-Ari ügyész ezzel szemben azt kérte a bíróságtól, hogy hallgassák meg Hefecet, de csak a 4000-es, azaz a Bezeq-aktával kapcsolatban, hogy a volt miniszterelnöknek és jogi képviselőinek legyen idejük újra áttanulmányozni a másik ügyet.

A törvényszék végül úgy döntött, hogy november 22-re halasztja Hefec meghallgatását.

Benjamin Netanjahu tragédiája

Hivatali ideje véget érhet személyes hibái miatt, amelyek elidegenítették a barátokat és szövetségeseket. Valójában akaratlanul is ő hozta létre azt a rozoga koalíciót, amely most bukásra kényszeríti.

Netanjahu számára a Bezeq távközlési óriásvállalat főrészvényesével, Saul Eloviccsal folytatott, több millió dolláros ügyletek a legkényesebbek.

Ezekért akár tíz év börtönbüntetést is kaphat.

Benjámin Netanjahu ellen csalás, közhivatallal történő visszaélés és korrupció miatt emeltek vádat 2019 novemberében, összesen három ügyben. Pere 2020 májusában kezdődött meg. Az egykori miniszterelnök tagadja a terhére rótt vádakat, és azt állítja, hogy a vele ellenséges média, rendőrség, és ügyészség boszorkányüldözésének áldozata.

Izrael történelmében először fordult elő, hogy hivatalban lévő kormányfőt vesztegetéssel vádoltak, ráadásul a hivatali ideje alatt elkövetett korrupció miatt. Elődjét, Ehud Olmertet ugyan börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt, de ő már a nyomozás alatt lemondott, és miniszterelnöki kinevezése előtt követett el törvénytelenségeket.

Netanjahu jelenleg a jobboldali Likud párt elnöke és a parlamenti ellenzék vezetője. Korábban tizenöt évig vezette Izraelt.

Netanjahun áll vagy bukik, hogy marad-e a mostani izraeli kormány?

Ha Netanjahu úgy dönt, hogy lemond a Likud vezetéséről és helyette új elnököt választanak, az valószínűleg a jelenlegi kormány végét jelenti. Még választásra sem lesz szükség.