ISIS, al-Kaida, tálibok, éhínség – közeleg a tél Afganisztánban

Az Egyesült Államokat aggasztja az Iszlám Állam afganisztáni társszervezete által elkövetett támadások megnövekedése, valamint az al-Kaida folyamatos jelenléte – közölte hétfőn Tom West, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja.

West telefonon beszélt újságíróknak Brüsszelből, ahol tájékoztatta a NATO-szövetségeseket a tálibokkal folytatott amerikai tárgyalásokról — számolt be róla a The Jerusalem Post. A különmegbízott konzultációkat tartott a tálibok által az iszlamisták hatalomátvételéről és az amerikai csapatkivonás után augusztusban megalakított kormány elismerését célzó „útitervről”.

„A tálibok nagyon világosan és nyíltan hangot adtak annak a vágyuknak, hogy normalizálják a kapcsolatokat a nemzetközi közösséggel, hogy újraindulhasson a segélyezés, hogy a nemzetközi diplomáciai közösség visszatérjen Kabulba, és hogy enyhítsék a szankciókat”

– mondta. „Az Egyesült Államok ezek közül egyiket sem tudja egyedül megvalósítani”.

Ez volt West első hivatalos tájékoztatója az újságírók előtt, mióta a múlt hónapban elfoglalta a posztját.

West, aki a tervek szerint Pakisztánba, Indiába és Oroszországba utazik elmondta, hogy az Egyesült Államok készül a tálibokkal Dohában folytatandó tárgyalások következő fordulójára, de időpontot nem közölt.

A tél közeledtével a mélyen elszegényedett Afganisztán a totális háború miatt humanitárius válságba került.

Millióknak kell szembenézniük a növekvő éhínséggel, a magasra szökő élelmiszerárak, a szárazság és a zuhanó gazdaság miatt, amelyet a készpénzhiány, a tálib vezetőkkel szembeni szankciók és a pénzügyi segélyek leállítása táplál.

A tálibok az ideológiai ellenségük, az Iszlám Állam-Khoraszan Tartomány, vagy ISIS-K, az Iszlám Állam regionális társszervezete által elkövetett támadásokkal is szembe kell, hogy nézzenek.

Tálibok: „Csak adjátok oda a pénzünket, a kioktatást pedig inkább hagyjuk”

A tálibok szerint a pénz megakadályozná, hogy a kétségbeesett emberek migrációs hulláma Afganisztánból Európába és Nyugatra induljon.

West szerint Washington „aggódik az ISIS-K támadásainak megnövekedése miatt, és azt akarják, hogy a tálibok sikeresek legyenek ellenük. Ami a többi (militáns) csoportot illeti, az al-Kaida továbbra is jelen van, ami miatt nagyon aggódnak is”.

Az al-Kaida jelenléte „folyamatos aggodalomra ad okot számunkra a tálibokkal folytatott párbeszédünk során” – folytatta.

A 2020-as megállapodás, amely véget vetett az Egyesült Államok 20 éves afganisztáni katonai jelenlétének, előírja a tálibok számára, hogy meg kell akadályoznia az al-Kaida toborzását, pénzgyűjtését, kiképzését és támadások tervezését.

Amerikai tisztviselők úgy vélik, hogy az ISIS-K hat-tizenkét hónapon belül képes lehet arra, hogy Afganisztánon kívül csapást mérjen, az al-Kaida pedig egy-két éven belül képes lehet ugyanerre.

West elmondta, hogy Washington most nem gondolkodik komolyan a kabuli nagykövetség újranyitásán, mivel előbb azt szeretné látni, hogy a tálibok „felelősségteljes magatartást tanúsítanak”. Amennyiben ez bekövetkezik, ezt a lehetőséget is újraértékelnék – tette hozzá.

Az Egyesült Államok és más országok bírálták a pastu dominanciájú tálibokat, amiért kizárják más etnikai csoportok vezetőit a kormányból, megakadályozzák, hogy a nők dolgozzanak, a lányok többsége pedig iskolába járjon, és keményen fellépnek az emberi jogok és a független média ellen.

West megjegyezte, hogy Washington és szövetségesei folytatják a humanitárius segítségnyújtást.

Elmondta azonban, hogy a Biden-kormányzat „nem hozott döntést” a likviditási válság enyhítésére irányuló javaslatokról, amelyeket az ENSZ és a nem kormányzati humanitárius csoportok fontolgatnak.

E javaslatok között szerepel egy olyan útvonal létrehozása, amelyen keresztül a tálibok megkerülésével egy magánbankon keresztül dollárokat juttatnának be az országba a közalkalmazottak fizetésének rendezésére.

Kórházat támadott meg az Iszlám Állam Kabulban

Két robbanás történt, és lövöldözés tört ki egy kabuli katonai kórháznál kedden.

Címlapkép: Iszlamista szélsőséges tálib fegyveresek járőröznek Kabulban 2021. augusztus 16-án. Előző nap tálib fegyveresek behatoltak az afgán fővárosba és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. A tálibok a főváros valamennyi területét ellenőrzésük alá vonták és Asraf Gáni afgán elnök is elhagyta az országot.
(Forrás: MTI/EPA/STRINGER)