Vádat emeltek a Steele-dosszié egyik orosz informátora ellen

Vádat emeltek a Donald Trump korábbi amerikai elnököt Oroszországgal való „összejátszással” vádoló, a Demokrata Párt által finanszírozott kutatáson alapuló, úgynevezett Steele-dosszié egyik orosz informátora ellen csütörtökön, mivel a vád szerint hazudott forrásaival kapcsolatban az FBI-nak.

Valamennyi jelentős amerikai médium beszámolt az Igor Dancsenko, a washingtoni Brookings Intézet korábbi orosz elemzője elleni vádemelésről, amely része a John Durham különleges ügyész által folytatott nyomozásnak. Ez annak a korábbi FBI vizsgálatnak a kiindulópontjára irányul, amely azt kutatta, hogy Donald Trump 2016-os kampánya és Oroszország között történt-e együttműködés annak érdekében, hogy az amerikai elnökválasztási verseny végeredményét Trump irányába billentsék.

Az öt rendbeli vádemelés szerint az Egyesült Államokban élő Dancsenko több ízben hamis állításokat fogalmazott meg, amikor az FBI 2017-ben kihallgatta azzal kapcsolatban, hogy információt gyűjtött Christopher Steele korábbi brit hírszerző részére, akit a demokraták azért fizettek, hogy a Trump és Oroszország közötti kapcsolatok után nyomozzon.

Dancsenko Steele egyik forrása volt, akinek a kutatási dossziéját megkapta az FBI, és az amerikai szövetségi hatóságok arra használták az akta tartalmát, hogy sikerrel kérelmezzenek a Trump-kampány egy korábbi munkatársát célzó titkosszolgálati megfigyelési engedélyt.

A vádemelés szerint Dancsenko félrevezette az FBI-t, amikor tagadta, hogy kapcsolatban állt egy PR-cég vezetőjével, aki régi demokrata aktivista és Hillary Clinton, Trump 2016-os ellenfele támogatója volt. A valóságban Dancsenko az egyik vélt állítását név nélkül erre a PR-vezető által mondottakra alapozta.

Ezenkívül azzal is vádolják az orosz elemzőt, hogy meghamisította egy telefonbeszélgetés részleteit, amit egy olyan személlyel folytatott, aki állítása szerint egy, a Trump-kampány és Oroszország között „jól felépített konspiratív együttműködést” vázolt fel neki.

Mind a Steele-dossziét, mind a Durham-vizsgálatot politikai túlfűtöttség övezi. A Trump-adminisztráció igazságügyi minisztériuma azután nevezte ki John Durhamet, miután Trump kijelentette, hogy a kampánya és Oroszország közötti állítólagos kapcsolatokat célzó vizsgálat „boszorkányüldözés”. Trump a Steele-dossziéra hivatkozott annak bizonyítékául, hogy a demokraták által irányított „hamis vizsgálat” folyik, mivel a dosszié állításainak egy részét máig sem tudták alátámasztani, más részét pedig már megcáfolták.

A demokraták politikailag motivált vizsgálatnak nevezték a John Durham által folytatott nyomozást, de a Biden-adminisztráció igazságügyi minisztériuma nem állította le azt.

Elferdített valóság — Hogyan temette el az amerikai média a Biden család kínos ügyeit?

A 2020-as választás előtt az amerikai média és a Big Tech eltemette a Biden család ügyleteiről szóló híreket, arra hivatkozva, hogy azok egy „orosz dezinformációs kampány részei”. Csakhogy kiderült: a hírek igazak voltak. Hajdú Tímea publicisztikája.