Hivatalban töltött első kilenc hónapja során a Biden-kormányzatnak nagy gondot okozott, hogy szinte minden elképzelhető kérdésben, legyen az bel- vagy külpolitikai, kitérjen a saját útjából. Mégis azon kevés területek egyike, ahol Joe Biden elnök eddig nem szúrta el a dolgokat és/vagy nem rontotta érezhetően a helyzetet, az az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus — írja véleménycikkébe Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Ez több tényező együttes hatásának volt köszönhető, többek között annak, hogy a kormányzat figyelmét más válságok kötötték le. Az is közrejátszott, hogy
még Biden tanácsadói is, akik szinte vallásos hittel hisznek a kétállami megoldásban, felismerték, hogy a megfeneklett békefolyamat újraindításának esélyei elhanyagolhatóak.
Úgy tűnik azonban, hogy ez heteken belül megváltozik.
A Biden-kormányzat az év elején jelezte, hogy szándékában áll újra megnyitni egy amerikai konzulátust Jeruzsálemben, amely minden értelemben egy állítólagos palesztin állam nagykövetsége lesz. Megállapodott abban, hogy a döntés végrehajtását az év későbbi szakaszára halasztja. Bár az izraeli koalíciós kormány és Izrael egyes amerikai támogatói talán abban reménykedtek, hogy a halasztás a végtelenségig tart,
Antony Blinken külügyminiszter világossá tette Jáir Lapid izraeli külügyminiszter számára, hogy hamarosan elérkezik a pillanat, amikor a konzulátus újra működni fog.
A kormányzat megpróbálja úgy beállítani ezt a döntést, mintha nem lenne nagy ügy. Elvégre Jeruzsálemben működött egy amerikai konzulátus, amelynek fő célja az volt, hogy Washington palesztinokkal való kapcsolatainak diplomáciai fókuszpontja legyen, amíg 2018-ban a Trump-kormányzat be nem zárta, amikor Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezte át az amerikai nagykövetséget. Annak ellenére, hogy ellenzik Trump valóságos elismerését, Biden és Blinken nem költöztette ki a nagykövetséget Jeruzsálemből. Mégis úgy vélik, hogy a konzulátus újranyitása olyan gesztus, amely segíthet a Palesztin Hatósággal való kapcsolatok újraindításában, és talán még a békefolyamat esetleges újjáélesztését is elősegítheti.
Ezzel nem csupán a diplomáciai gyakorlatot szegik meg, hiszen konzulátusok csak a fővárosokon kívül működnek, de a nagykövetség jelenléte minden más létesítményt feleslegessé tesz.
Azzal, hogy Biden újra konzulátust létesít a palesztinok számára Jeruzsálem nyugati részén, amely vitathatatlanul izraeli terület, többet tesz annál, minthogy kinyilvánítja, hogy hisz a két államban és Jeruzsálem újrafelosztásában, amely elméletileg mind Izrael, mind a feltételezett palesztin állam fővárosaként szolgálna.
Trump politikája jelzés volt az arab és muszlim nemzeteknek, hogy a cionizmus elleni évszázados palesztin háború támogatásával nem jutnak semmire. Ez előkészítette az utat az évtizedek óta első igazi békével kapcsolatos áttöréshez az Ábrahámi Megállapodások formájában. Ez viszont azt az üzenetet jelentette a palesztinoknak, hogy a szunnita arab világnak elege van abból, hogy túszként tartják fogva őket a hajthatatlanságuk és az Izraellel való békétlenségük miatt, függetlenül attól, hogy hol húzódnak a határok.
Bár úgy tűnt, sem a palesztinok, sem a Hamász riválisai nem hajlandóak meghallgatni, elszigeteltségük olyan helyzetet teremtett, amelyben előbb-utóbb ők is rájöttek, hogy a normális nemzeti élet jobb lehetőség, mint az Izrael nélküli világ fantáziájába való kapaszkodás.
A konzulátus újranyitása azonban azt üzeni a palesztinoknak, hogy elfelejthetik, hogy le kell vonniuk azokat a nehéz, de szükséges következtetéseket, amelyek felé Trump politikája sodorta őket. A konzulátus, amely egy olyan jeruzsálemi negyedben lesz, amelynek feladása még a baloldali izraeli kormányoknak sem jutna eszébe, mint az elmúlt 30 év gyakorlatilag minden hasonló gesztusa, amelyet mind a demokrata, mind a republikánus kormányok tettek, nem fogja arra ösztönözni a palesztinokat, hogy a békén gondolkodjanak. Éppen ellenkezőleg, csupán
arról fogja meggyőzni őket, hogy nem kell semmilyen árat fizetniük azért, hogy továbbra sem hajlandók feladni egy olyan konfliktust, amely teljesen értelmetlen, ám identitásuk szerves részévé vált.
A kérdés már csak az, hogy lehet-e bármit is tenni, hogy Bident megállítsuk ebben az ostobaságban.
Ha az Izrael-párti demokratáknak erős hangjuk lenne Biden pártján belül, akkor talán úgy járhatnának el, ahogy a keresztény evangélikusok tették mind George W. Bush, mind a Trump-kormány esetében, és fékezhetnék a zsidó állam amerikai támogatásának bármilyen gyengülését. De mivel az Izrael-ellenes progresszív baloldal hangos és befolyásos választói csoport, amelyet Biden szükségesnek tart belpolitikai programja megvalósításához, az Izrael-párti mérsékelt demokrata pártiak pedig éppúgy becsapottak a békefolyamatot illetően, mint a külpolitikai establishment, kevés esély van arra, hogy megszólaljanak.
Az egyetlen erő, amely tehet valamit, az az izraeli kormány.
A Naftali Bennett miniszterelnök és Jáir Lapid külügyminiszter (és leendő miniszterelnök) által vezetett, gyakran összefüggéstelen, centrista, bal- és jobboldali pártokból álló koalíció egyik fő céljául a Bidennel való szoros kapcsolat kialakítását tűzte ki. Ez elvileg dicséretes cél, hiszen minden izraeli kormánynak kötelessége, hogy a lehető legközelebb maradjon egyetlen nagyhatalmi szövetségeséhez.
Ebben a törekvésben segíti őket, hogy Biden és Blinken tudja, hogy ez a koalíció az egyetlen lehetséges alternatíva Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök hatalomra való visszatérésével szemben, amit talán még a globális felmelegedés kezdeténél is nagyobb rémülettel szemlélnek.
Tudják, hogy a konzulátus újranyitása komolyan próbára teszi a koalíció tartósságát. Ennek oka, hogy annak jobboldali elemei ragaszkodni fognak ahhoz, hogy Bennett mindent megtegyen annak megakadályozására, egészen addig, ami egyébként rutinszerű jóváhagyás lenne a fogadó kormány részéről.
Ha Bennett nem válaszol mással, mint néhány hiábavaló panasszal, akkor teljesen elképzelhető, hogy kormánya elég támogatást veszít ahhoz, hogy megbukjon.
Ezért is egyezett bele Blinken, hogy az újranyitást addig halasztják, amíg az izraeli kormány el nem fogad egy olyan költségvetést a jövő hónapban, amely normális körülmények között legalább a következő néhány hónapra garantálná az újranyitást.
Lapid, aki a konzulátus elleni saját ellenérzéseit szájbarágósan hangoztatja, de nyilvánvalóan kész együtt élni vele, megpróbálta meggyőzni Blinkent, hogy továbbra is halogassa a költözést. De Blinken, aki a héten azt mondta, hogy a legtöbb, amit tenni fog, hogy létrehoz egy közös amerikai-izraeli bizottságot a kérdésben, nem enged.
Az izraeli külügyminiszter arra számít, hogy a Netanjahu hatalomba való visszatérésének veszélye fogja kordában tartani partnereit. Minden pártnak és tisztségviselőnek van vesztenivalója, ha a kormány megbukik.
De Bennett pártja, a Jámina, valamint a koalíciós sátoron belül a jobboldalon lévők nem valószínű, hogy eltűrik, hogy egy olyan kormányban maradjanak, amelyet Washington egy izraeli nemzeti konszenzust jelentő kérdésben tologat.
Bennett számára hivatala első néhány hónapjában már történt néhány kihívás, de egyik sem volt olyan nehéz vagy olyan döntő Izrael létfontosságú érdekei vagy saját politikai jövője szempontjából, mint ez.
Ha azonban valamit megtanult a Netanjahu mellett töltött évek alatt, akkor az az kellett volna, hogy legyen, hogy Izrael képes nemet mondani az amerikaiaknak, ha szükséges. A konzulátusi vita még egy ilyen pillanat lesz.
Nehéz lesz Lapidot és baloldali partnereit magával húzni a konzulátus újranyitásával szembeni ellenállásba. Bennettről azonban most ki fog derülni, hogy olyan vezető-e, aki képes rávenni másokat olyan dolgokra, amiket nem akarnak, vagy olyan típus, aki hagyja, hogy mások rávegyék, hogy elvei ellen cselekedjen. Egy határozott kiállás talán éppen arra kényszerítheti Bident és Blinkent, hogy meghátráljanak, de ha ez nem lehetséges, Bennett azon képessége, hogy alakítsa az eseményeket – ahelyett, hogy azok alakítanák -, hamarosan próbára lesz téve egy olyan kérdésben, amelynek komoly következményei lesznek nemzetének azon reményeire nézve, hogy meg tudja-e tartani a Trump-kormányzat által létrehozott béke lendületét.
