Antiszemita klisék a New York Timesban

Sajátos módon magyarázza a vezető liberális napilap, miért változtatta meg álláspontját egy baloldali kongresszusi képviselőnő az izraeli Vaskupola-rendszer támogatásáról — olvasható a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.

A The New York Times kongresszusról tudósító riportere, Catie Edmondson szerint a Demokrata Pártban „befolyással rendelkezők” és „befolyásos rabbik” nyomást gyakoroltak a képviselőkre, hogy elveik ellenében döntsenek. Edmondson ezt az állítást egy múlt heti cikkében tette közzé, amikor a Kongresszus az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszer finanszírozásáról szavazott.

Miután az ominózus bekezdésről készült képernyőfotó elterjedt a közösségi médiában, a New York Times kommentár nélkül eltávolította a befolyásos és manipuláló rabbikról szóló szavakat az online cikkből; másnap azonban a lap nyomtatott kiadásában szerepeltek – írja az ügyről az Izraellel és antiszemitizmussal foglalkozó Mena Watch osztrák think tank.

Edmondson és a lap ezzel a néhány szóval számos antiszemita klisét közvetít: a zsidó hatalomról, a zsidókról, akik csak a saját előnyeiket keresik, a zsidókról, akik a színfalak mögött mozgatják a szálakat, a zsidókról, akik a parlamentet irányítják, és a zsidókról, mint a Sátán népéről, akik le akarják téríteni az embereket az erény útjáról.

Az újságíró cikkének apropója az volt, hogy a demokrata párt radikális balszárnyához („Squad”) tartozó ismert képviselőnő, Alexandria Ocasio-Cortez képviselőnő meglepő módon megváltoztatta álláspontját a szavazáskor. Mivel a büdzséről szóló első szavazáson a Squad nemet mondott az egymilliárd dolláros támogatásra, a demokraták külön megszavaztatták a Vaskupola finanszírozását, ami így, a republikánus szavazatokkal már sikerült.

Ocasio-Cortez előtte utolsó pillanatban úgy döntött: „nem” helyett csak tartózkodik. Valószínűleg azért, mert jövőre New York-ban indulni akar Chuck Schumer demokrata szenátor ellen, márpedig ott a pártban különösen erős az Izrael-pártiság. A szavazás eredményének ismertetése előtt könnyekben tört ki és hosszasan magyarázkodott. A New York Times ezt így értelmezte: „A kép megmutatta, mennyire fájdalmas volt a szavazás még a szókimondó progresszívek számára is, akik elveik és a pártjukban még mindig erős Izrael-párti hangok, például befolyásos lobbisták és rabbik között vergődtek.”

A vezető liberális amerikai napilap történetében nem ez volt az első antiszemita botrány.

A cikk folytatása itt olvasható.

Elferdített valóság — Hogyan temette el az amerikai média a Biden család kínos ügyeit?

A 2020-as választás előtt az amerikai média és a Big Tech eltemette a Biden család ügyleteiről szóló híreket, arra hivatkozva, hogy azok egy „orosz dezinformációs kampány részei”. Csakhogy kiderült: a hírek igazak voltak. Hajdú Tímea publicisztikája.