Economist: Lengyelország nem fog kilépni és ez problémát jelent az EU-nak

Nagy-Britanniával ellentétben Lengyelország maradni fog és gondokat okozni – írja a The Economist.

A Brexitet, mielőtt megtörtént volna, sokféle formában képzelték el. A „tiszta Brexit”-ről úgy gondolták, hogy megszabadítaná Nagy-Britanniát az EU egységes piacától, vámuniójától és bíróságaitól. Ahogyan az EU-ból való kilépésnek is sokféle módja van, úgy a maradásnak is. Van a „tiszta” változat, amelyben az országok csendben elfogadják az EU szigorításait. Aztán van a „piszkos” változat, amikor a kormányok beleszólnak a klub történéseibe.

Ha látni akarjuk, hogy milyen a „piszkos maradás” a gyakorlatban, nézzük meg Lengyelországot. A lengyel alkotmánybíróság október 7-i határozatában megtámadta a EU-s jogot. A lengyel miniszterelnök által indított ügyben a kormány embereivel kitömött bíróság úgy döntött, hogy az EU-s jog alapvető részei a lengyel alkotmányba ütköznek. Az ítélet (amely pontosan az volt, amit a lengyel kormány is akart), szembe ment hat évtizedes európai ítélkezési gyakorlattal. Röviden, az EU legfelsőbb bírósága már nem a legfelsőbb, már ami Lengyelországot illeti.

A lengyelek tömegesen tiltakoztak, azt állítva, hogy a kormány az országot akaratuk ellenére próbálja kirángatni az EU-ból.

Azonban, aki brit mintájú „Polexit”-re számít, az csalódni fog.

Az országon belül az EU támogatottsága az egyik legmagasabb az Unióban. Ha Lengyelországban az EU elhagyásának programjával indulnának a választásokon, az olyan lenne, mintha egy kiáltványban azt ígérnék, hogy megfojtják a kiskutyákat. Nem az a probléma, hogy Lengyelország ki akar lépni az EU-ból; a probléma az, hogy maradni akar.

„A „piszkos maradás” károsabb, mint a Polexit. Ennek a kockázata az, hogy az EU-s jog súlya Lengyelországban lassan elhalványul”

– érvel Daniel Sarmiento, a madridi Complutense Egyetem munkatársa.

Továbbá ez egy dominóhatást válthat ki. Ha az EU bíróságai nem tudnak megbízni lengyel kollégáikban, akkor az EU jogrendszere is elkezd szétesni. Egy letartóztatási parancsot itt nem hajtanak végre; egy banki engedélyt, amelyet az egyik országban adtak ki, nem biztos, hogy egy másik országban is elfogadják.

A rossz magatartás elterjedhet. Az euroszkeptikusok többnyire lemondtak arról, hogy kilépjenek az EU-ból. Ez, mint Nagy-Britannia példája is megmutatta, meglehetősen nehézkes. A francia elnökválasztáson való indulást fontolgató nacionalista radikális Eric Zemmour ígéretet tett arra, hogy visszaállítja a francia jog elsőbbségét az EU-s joggal szemben. Még az enyhébb hangvételű figurák is, mint például Michel Barnier, az EU Brexit-tárgyalója is ugyanezzel az ötlettel játszik.

Ha egy kormány elkerülheti az EU legfelsőbb bíróságának népszerűtlen döntéseinek betartását anélkül, hogy szankcióktól kellene tartania, az mindenki számára csábító lehetőséggé válhat.

Mint ötlet, a „piszkos maradás” a tisztességesség látszatát kelti. Lengyel támogatói azzal érvelnek, hogy mindenki más is ezt csinálja, de csak Lengyelországot támadják miatta. A lengyel bírák előszeretettel hivatkoznak német kollégáikra, akik az elmúlt években az Európai Bíróságot (EB) vádolták túlkapásokkal. Az ilyen ítéletekben a médium legalább annyira számít, mint az üzenet. A német alkotmánybíróság függetlenségét senki sem vonja kétségbe. Ezzel szemben senki sem hisz a lengyel bíróság függetlenségében.

Az üzenetek is különbözőek. A német bíróság azzal vádolta az EB-t, hogy túllépte a hatáskörét, amikor jóváhagyta az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját. A lengyel bíróság szerint az ország alkotmánya felülírta az uniós jog alapvető részeit.

Papíron a megoldás egy ilyen nézeteltérésre egyszerű: kilépni az EU-ból. Nagy-Britannia megkönnyítette a dolgát, amikor kilépett. Ahelyett, hogy a dolgok akadályozása és a felhajtás helyett a szerződések 50. cikke szerint meghatározott eljárást követte.

A „Vote Leave” kampányt vezető Dominic Cummings szerint ezt világos terv nélkül tenni olyan volt, „mintha pisztolyt dugnánk a szánkba és meghúznánk a ravaszt”.

Az EU-s diplomaták meglepetésére a brit kormány mégis pontosan ezt tette.

Ehelyett Lengyelország a Watchmen című képregényben játszódó stratégiát követi. Ebben Rorschach, az önbíráskodó börtönbe kerül, ahol a kantinban egy rabtársát úgy üdvözli, hogy a fejére borítja egy zsírsütő tartalmát.

„Úgy tűnik, egyikőtök sem érti”

– mondja az immár ropogósra sült ellenfelének.

„Nem vagyok ide bezárva veletek. Ti vagytok bezárva ide velem.”

Az EU-ban a sorsok összekapcsolódnak. David Cameron, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke a kilépésről szóló brit népszavazás előtt engedményekért könyörgött az EU-tól. Lengyelország figyelmeztetés nélkül dobta be a fritőzét.

Az ilyen piszkos trükköket nehéz kezelni a klubon belül. Egy nemzetállam belsőleg érvényesítheti akaratát, beküldheti a rendőrséget vagy szélsőséges esetben akár a hadsereget is egy lázadás leverésére. Az EU nem rendelkezik ilyen eszközökkel. Az Európai Bizottság például megtagadhatná, hogy aláírja Lengyelország részesedését a koronavírus gazdaságélénkítési alapból, és ezzel 57 milliárd eurótól fosztaná meg az országot. Ennek veszélye az, hogy ez arra késztetné Lengyelországot, hogy tiltakozásul megállítsa az EU működését.

A klubon kívüli rossz viselkedés kevésbé jelent problémát az Uniónak.

Miután tagként mindent a szabályok szerint csinált, Nagy-Britannia „fellázadt”, és megpróbálta felrúgni az EU-val kötött megállapodását. Ez kevés gondot okoz az EU számára. A Brexit inkább egy unalmas, mint egzisztenciális probléma.

Ezzel szemben Lengyelországban a jogállamiság nyílt seb. Ez egy hosszú távú fenyegetés, amelyet meg kell oldani, ha az EU erősödni akar. Ahogyan egy pénzügyi válság az egyik országból átterjedhet egy másikra, ugyanúgy átterjedhet egy alkotmányos válság is. A kilépés kezelése viszonylag könnyű az EU számára. A piszkos maradás kezelése ezzel szemben már sokkal nehezebb.