Meghalt a pakisztáni atombomba atyja, aki nélkül nem lenne iráni atomprogram

Nyolcvanöt éves korában meghalt Abdul Kádir Hán, a pakisztáni atombomba atyja, aki tisztelői számára nemzeti hős volt – közölte vasárnap a pakisztáni állami televízió, a PTV.


A beszámoló szerint az atomtudós tüdőproblémákkal került kórházba.
    Abdul Kádir Hán azzal vívta ki honfitársai rokonszenvét, hogy hozzásegítette a muzulmán világot első atombombájához, ugyanakkor számos bírálat is érte az atomtechnológia terjesztése miatt.

Tizenhét évvel ezelőtt, 2004-ben a tudós beismerte, hogy a törvényeket megsértve – a pakisztáni kormány és hadsereg tudta nélkül – külföldön értékesített atomtechnológiát. Urándúsításra alkalmas centrifugákhoz juttatta Iránt. A vásárlói között volt továbbá Észak-Korea és Líbia.

Hánt ezután néhány évre házi őrizetbe helyezték, mindazonáltal mentesült a súlyosabb büntetés alól. Pervez Musarraf akkori pakisztáni elnök megkegyelmezett neki. Elvben visszanyerte szabadságát, de tájékoztatnia kellett a hatóságokat útiterveiről, engedélyt kellett kérnie ahhoz, hogy otthonában vendégeket fogadhasson, háza körül pedig titkosszolgálati ügynökök nyüzsögtek.

Békülne Irán és Szaúd-Arábia? Az iráni külügyminiszter szerint jó úton haladnak efelé

A két ország 2016-ban szakította meg a kapcsolatokat egymással, miután iráni tüntetők megtámadták a szaúdi diplomáciai képviseletet.