Ejtették a vádat Kirchner volt argentin elnök ellen a zsidó központ elleni terrortámadás ügyében

Egy argentin bíró ejtette a vádat csütörtökön Christina Fernández de Kirchner volt argentin elnök ellen, aki az ügyészség szerint megpróbálta eltitkolni Irán szerepét a Buenos Aires-i zsidó központ ellen 1994-ben elkövetett, 85 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletben – közölte a helyi média.

A bíró indoklása szerint a Kirchner és más kormányilletékesek ellen felhozott vádak nem minősülnek bűncselekményeknek. Az ítélet fellebbezhető.

Argentína történelmének legsúlyosabb merényletében, 1994. július 18-án felrobbantották az argentínai zsidó szervezetek, közöttük az AMIA kulturális központ Buenos Aires-i székházát.

A terrortámadásban 85 ember halt meg, és több százan sebesültek meg. Elkövetését máig nem vállalta senki magára, nem is tisztázták, de Izrael és a vizsgálattal megbízott argentin bírák Iránt vádolták.

Az argentin igazságszolgáltatás éveken át vizsgálta, hogy a Kirchner elnöksége idején, 2013-ban Iránnal aláírt memorandum a merénylet kivizsgálásáról nem egy olyan terv része volt-e, amellyel – kedvező olajszállítási és más kereskedelemi egyezmények fejében – elpalástolták volna Irán szerepét a terrorcselekményben, és futni hagyták volna a támadás iráni felelőseit.

A volt elnök elleni vádat Alberto Nisman ügyész 2015 januárjában írt jelentésre alapozták. Az ügy azután kapott nemzetközi visszhangot, hogy Nismant a jelentés elkészülte után négy nappal holtan találták, golyóval a fejében, és a hatóságok öngyilkosságot állapítottak meg. Az argentin határrendőrség azonban arra a megállapításra jutott, hogy Nismant megölték.

A 2013-as memorandumot az iráni parlament nem hagyta jóvá, Argentínában pedig alkotmányellenesnek nyilvánították. Christina Fernández de Kirchner tagadta, hogy bármilyen törvénysértést követett volna el, vagy része lett volna a terrortámadás megrendelőinek eltitkolásában. Irán pedig tagadta, hogy köze lett volna a merénylethez.

Ma 25 éve sújtott le a terror az argentin zsidókra

Az AMIA robbantás mögött minden bizonnyal Irán áll, és a korábbi argentin elnök is nyakig sáros lehet az ügyben.