Amerika titokban különleges alakulatokat küldött Tajvanra

Az Egyesült Államok egy különleges osztaga egy éven át titokban Tajvanon tartózkodott – derült ki csütörtökön, miközben egyre nő a feszültség a sziget és Kína között – írja a Fox News.


Az amerikai csapatok a tajvani hadsereggel dolgoztak, s elsősorban kiképző tevékenységet végeztek, hogy megerősítsék a sziget védelmét – számolt be a Wall Street Journal.

Kormánytisztviselők azt nyilatkozták a lapnak, hogy a néhány tucat katonából álló csoport szárazföldi gyakorlatokon segédkezett, a tengerészgyalogosok pedig kis hajós egységeket képeztek ki.

A hír azután került nyilvánosságra, hogy a kínai légierő repülőgépei közel kerültek, hogy megsértsék Tajvan légterét.

A kínai légierő 4 nap leforgása alatt 150 vadászgéppel és bombázóval repült be a szigetország védelmi zónájába.

Az erődemonstrációt a nemzetközi közösséget aggodalommal töltötte el és Amerika, az Egyesül Királyság és Japán bejelentette, hogy hadgyakorlatot fog tartani a térségben.
Tajvan vezetője Szu Cseng-csang szerint a szigetet készültségbe kel helyezni, s erőt kell demonstrálni.

Bár Tajvan szuverén országnak tartja magát, a nemzetközi közösség nem ismeri el független országnak. Az Egyesült Államok 1970-ig Tajvant ismerte el Kínaként, ezt követően Nixon elnök az Egy Kína politika részeként a kommunista Kínát ismeri el az egyetlen Kínának.

A kínai külügy azt állította, hogy Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója megerősítette a kínai félnek, hogy Amerika elkötelezett az Egy Kína politika mellett.

A Fehér Ház ezzel szemben egy nyilatkozatban azt írta, hogy az Egyesült Államok aggódik Kína bizonyos tettei miatt, és hogy az adminisztráció elsősorban saját és szövetségesei érdekeit nézi.

Kína mindig nyilvánvalóvá tette, hogy célja Tajvan elfoglalása, amely azonban potenciális konfliktushoz vezethet az Egyesült Államokkal.

Borítókép: USASOC News Service/ Flickr

A kínai állami média: „Bármikor ki lehet robbantani a háborút Tajvan miatt”

„Senki sem mer vagy akar élethalálharcot vívni a világ második legnagyobb gazdasága ellen.”