Iráni külügyminiszter szerint újrakezdődhetnek az atomalkuról szóló tárgyalások

Hamarosan újrakezdődnek az iráni atomalkuról szóló tárgyalások Bécsben – jelentette be Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter szerdán Moszkvában, miután találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.


Lavrov biztosított róla: Irán készen áll, és a nemzetközi közösség azt várja az Egyesült Államoktól, hogy visszatérjen az egyezményhez, és felfüggessze az iszlám köztársasággal szembeni „illegális szankciókat”.

Az orosz külügyminisztérium szerdán valamivel korábban közölte, hogy Lavrov telefonon tárgyalt az amerikai diplomácia vezetőjével, Antony Blinkennel a megállapodás újjáélesztéséről.

Az atomalku helyreállítása érdekében zajló bécsi egyeztetések júniusban szakadtak meg a keményvonalas Ebrahim Raiszi elnökké választását követően. Teherán azóta többször jelezte: szeretné folytatni a tárgyalásokat.

A 2015-ös atomalku Irán, valamint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország, Franciaország és Németország részvételével jött létre. A megállapodásban az iszlám köztársaság ígéretet tett vitatott nukleáris programja korlátozására a szankciók feloldásáért cserébe. Az Egyesült Államok 2018-ban egyoldalúan kilépett a nemzetközi szerződésből, és újra életbe léptette a korábban felfüggesztett büntető intézkedéseket. Válaszul Teherán is fokozatosan felmondta kötelezettségvállalásait.

Moszkvai látogatásán Amirabdollahián jelezte: nagyon nyugtalanítja „a terroristák és a cionisták” jelenléte a Kaukázusban. Az iráni diplomácia vezetője elmondta: nem tolerálják a geopolitikai változásokat a Kaukázusban.

A hagyományosan jószomszédi viszonyt ápoló Irán és Azerbajdzsán között a múlt hét óta fokozódott a feszültség, mert Baku egyre szorosabbra fűzi együttműködését Izraellel. Izrael – Azerbajdzsán egyik legfőbb fegyverszállítója – Teherán esküdt ellensége.

Irán csütörtökön azzal vádolta meg Azerbajdzsánt, hogy izraeli katonákat engedett be területére, az iráni határ közelébe. Teherán pénteken válaszul hadgyakorlatba kezdett az azeri határ mentén. Ilham Aliyev azeri elnök kedden jelezte: Teherán alaptalan vádjai nem maradnak válasz nélkül.

Ugyanezen a napon járványellenes intézkedésekre hivatkozva bezárták az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatolláh bakui képviseleti irodáját és egy hozzá tartozó mecsetet. Szintén kedden az al-Arabíja pánarab hírtelevízió közölte: Irán lezárta légterét az azeri repülőgépek előtt.

Az iráni külügyminiszter moszkvai látogatásán védelmébe vette a hadgyakorlatokat, és emlékeztetett, hogy Azerbajdzsán is számos hasonló műveletet tartott területén különféle országokkal együttműködésben, amit provokációnak nevezett.

„Az efféle gyakorlatok számának növekedése nem kelt pozitív érzelmeket a térségben” – húzta alá.

Izrael és az USA „B-tervet” dolgoz ki, ha nem folytatódnának az iráni nukleáris tárgyalások

A stratégiai csoport videoértekezletén a jeruzsálemi tisztviselők állítólag alternatívát sürgettek a 2015-ös paktum felelevenítésére való támaszkodás helyett. Washington több szankciót javasolt.