Holland képviselő: A zsidók nem sajátíthatják ki a holokausztot és a világháborút

A korábban még kipában is tüntető Thierry Baudet most közölte, hogy a zsidók nem sajátíthatják ki a világháborút és a holokausztot írja a Tett és Védelem Alapítvány.

Hollandiai zsidók élesen elítélték a parlament egyik ismert szélsőjobboldali képviselőjének beszédét, amelyben az kijelentette: a zsidók “nem követelhetik maguknak” a második világháborút – írja az Algemeiner. Thierry Baudet, a négy képviselővel rendelkező, radikálisan bevándorlás- és EU-ellenes Forum voor Democratie (FvD) vezetője szerdai beszédében azt mondta, hogy “a második világháború nem egy bizonyos csoporté”.

A hét elején a holland zsidó közösség arra szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy ítéljék el a holokauszt képeinek felhasználását oltásellenes aktivisták részéről. Válaszul Baudet a “holokauszt” szót idézőjelbe tette, és hozzátette, hogy “a háború nem a tiétek, mindannyiunké”.

Az excentrikus politikus még rá is dobott egy lapáttal a parlamentben elmondott beszédében. Mint mondta, a második világháború témája “egy nagyon érdekes, nagyon összetett történelmi kérdés, de nem egy bizonyos csoport vagy etnikum tulajdona”. Nem volt hajlandó bocsánatot kérni azért sem, hogy idézőjelbe tette a “holokauszt” szót, mondván, csupán idézett valakit.

Jobboldali holland politikus mond le a párt antiszemita-botránya miatt

Thierry Baudet hétfőn lemondott, miután arról szóló beszámolók láttak napvilágot, hogy ifjúsági mozgalmának tagjai antiszemita magatartást tanúsítottak.


Ronny Naftaniel, a hollandiai zsidó közösséget képviselő ernyőszervezet, a Centraal Joods Overleg képviselője “undorítónak” minősítette Baudet megjegyzéseit.

“Ez rendkívül helytelen”

– idézte a lap a szavait.

“Természetesen nem sajátítjuk ki a második világháborút. A zsidó népet ért szenvedésekről beszélünk. Elmondhatom, hogy a közösségemben az emberek rosszul vannak ettől.”

Aron Vrieler, a CIDI Izrael-párti holland szervezet szóvivője megjegyezte, hogy Baudet idézőjelei a holokauszt említésénél, valamint a kisajátításról szóló beszéde “pontosan ugyanazokat a rejtett antiszemita üzeneteket jelenti, amelyeket a szélsőbaloldal, a szélsőjobboldal és a radikális iszlám a második világháború óta hangoztat”.

Az eredeti teljes írás itt olvasható.

Latint idéz és kipában tüntet — Kicsoda Thierry Baudet, a holland populisták új arca?

Thierry Baudet szerint az Unió szörnyű, éljen a demokrácia, vesszen a nemzetek felettiség, és jöjjön egy új európai reneszánsz. Hajdú Tímea írása.