A francia feministák által protezsált terv, miszerint Gisele Halimit a Panthéonban helyezzék végső nyugalomra – nem fog megvalósulni. Hiába a 35 ezer aláírás, az abortusztörvényt és a nemi erőszak büntethetőségét kiharcoló ügyvédnőért „csak” az Invalidban fognak megemlékezni jövő év elején. A zsidó gyökerekkel bíró Halimi még így is a múlt század francia történelmének egyik legnagyobb alakja marad.
Gisele Halimi legnagyobb küzdelmét a nők ügye jelentette. 1927-ben világrajöttét a tunéziai szefárdi szülei nem kürtölték világgá, sőt három hétig titokban is tartották. Egyfajta átokként kezelték, hogy végül nem fiuk született. Ez rányomta Halimi egész életére a bélyeget: nem akart beletörődni abba, hogy ő „csak” egy lány. A France Culture A une voix adott riportjában elmeséli, ahogy 12 éves korában megnyerte az első csatáját: sikerült visszautasította azt, hogy a fiú testvéreit kiszolgálja. Az apukáját, ami rengeteget mesélt neki továbbra is imádta, és tisztelte – de hogy a többi hímnemű családtagjának a cselédje legyen? Ő másra született.
Az önmegvalósítás a családjuk szegény anyagi és kulturális lehetőségei ellenére nem tűnt reménytelennek a lázadó természetű Gisele számára. Emiatt 15 évesen ahelyett, hogy elfogadta volna a szülei által propagált tipikus forgatókönyvet és jó lány módjára férjhez ment volna (természetesen az általuk kiszemelt fiatalemberhez), Gisel a továbbtanulást tűzte ki céljául és saját lábra akart állni. Mindez meg is valósult. Éltanulóként Párizsban a Jogi Egyetemen tandíjmentességet kapott és később jogásszá vált. Tanulmányai során azonban megízlelte a megkülönböztetés minden formáját, hiszen nemcsak nő volt, de még zsidó is ráadásul. Így nem is véletlen, ha életét az elnyomott rétegek védelmének szentelte. Megalapította például 1971-ben a Choisir-t, azaz magyarul a Választás nevű nonprofit feminista jogvédő szervezetet, amely még napjainkban is aktívan küzd a családon belüli erőszak, a homoszexuálisokat érő megkülönböztetések, az apasági szabadság, és a nők egyenjogúságának ügyében. Gisele egyébként dolgozott országgyűlési képviselőként, Franciaország UNESCO-s nagyköveteként, valamint részt vett a nemzetközi pénzügyi tranzakciókat megadóztató ATTAC szervezet létrehozásában. Ezen aktív életpályának azonban központi küldetése a nők ügye volt.
A legfontosabb küldetése: a nők ügye
Gisele aktívan részt vett a nők egyenjogúsítási küzdelmének második hullámában. A nők a huszadik század közepére már elérték az állampolgárságot, a szavazati, a tanulmányokhoz és a munkavállaláshoz való jogot – hátra volt azonban a saját testük feletti hatalom. A hetvenes évekig ugyanis Franciaországban tilos volt az abortusz. Ezt a törvényt a húszas években, az I. Világháborúban hozták meg azzal a céllal, hogy a népesség számát növeljék. Az terhesség megszakításról még csak beszélni is tilos volt. A II. Világháború után a helyzet semmit sem változott – sőt még tovább élesedett: az akkori Gaulle kormány 12 millió francia babát „várt el” az asszonyoktól. A nemzeti propagandagépezet és a frissen kiépült családtámogatási rendszer meghozta a várt baby boomot – az évek előre haladtával azonban a nagy kedv lelohadt. A nők vágya, hogy jófeleségek és mintaanyukák legyenek – immáron alábbhagyott. Dönteni akartak a saját testük és életük felett, arról, hogy mégis mikor és milyen családot alapítsanak. Előkerült az abortusz ügye.
A tehetősebb nők nem csináltak különösebb problémát abból, ha nem akarták folytatni a terhességüket: teljesen nyíltan szervezték utazásukat Angliába vagy Svájcba, ahol a terhesség megszakítás legalizálva volt. A szegényebb rétegek pedig fű alatt akarták megoldani a dolgot, ami evidens, hogy nagyon nagy egészségügyi kockázatokkal is járt. A nők számára kedvenc Marie Claire újság egy olyan kiskorú lányról kapta a nevét, akit 1972-ben egy vele egyidős srác megerőszakolt – és akinek a terhességét végül sikerült megszakíttatni, az ügy viszont kitudódott. Az abortuszban segítkező négy felnőtt személyt, köztük a lány édesanyját bíróság elé citálták. A Bobigny pernek nevezett eljárás során Gisele Halimi a lány védelmére kelt.
A lány segítőit felmentették. A per ezen végkimenetele fordulópontot jelentett az abortusz törvény 1975-ös megszavazásában és a nemi erőszak bűncselekménnyé nyilvánításában. Egyébként az abortusztörvényt a szintén zsidó, holokauszttúlélő Simone Veil egészségügyi miniszternő tudta megszavaztatni az akkori kormánnyal. Ő ezt nem, mint a feminista ügyre – hanem mint nyílt igazságtalanságra építette érvrendszerét. Akkoriban ugyanis évente harmincezer francia nő vitt véghez abortuszt – akiknek a helyzete fölött nem lehetett többet szemet hunyni. Gisele és Simone egyébként szorosan együtt működött az MLF nevű nőmozgalomban. Kettőjük közül egyelőre csak Simone került be a Pantheonba.
Miért nem maradt ki Gisele a Pantheonból?
Sokan arra spekuláltak, hogy a Josephine Baker (lásd a róla szóló cikkünket) jövő év eleji panteonizálása miatt esett ki a kis kosárból Gisele. A két ügy azonban két különböző szálon futott, így csak véletlen egybeesés, hogy pont egy időben volt a jelölésük. Giselenek egy kritizálható időszaka volt: a hatvanas években algériai függetlenségi háborúban a francia gyarmatosítás és terror ellen lobbizott és tevékenykedett. Mint jogász, védelmébe vette Djamila Boupachát, akit egy merényletelkövetésével vádoltak, és később a francia katonák megerőszakoltak és megkínoztak. Djamila azonban még nem követett el semmit (csak akart).
Gisele tehát az algériai FLN (A Nemzeti Felszabadítás Frontja) katonáinak nyújtott jogi védelmet- noha ő maga az apukája által megigényelt és megkapott francia állampolgárságot automatikus. Mint gyerek megszerezte. Azt vetik Gisele szemére, hogy a szerepvállalásával elárulta Franciaországot. Az ambivalenciát tovább erősíti, hogy Gisele egyébként az összes interjújában kifejti szeretetét Franciaország és a francia kultúra iránt.
Tanács Storától
Macron kikérte Benjamin Stora történész véleményét, aki az algériai háború történetével foglalkozó emlékbizottságát vezeti és akiről már egy korábbi cikkemben írtam. Ő egyértelműen támogatta Gisele jelölését, aki szerint egy ilyen alak panteonizálása kiváló lehetőség az Algériával való megbékélés előmozdítására. Különösen most, amikor a függetlenségi háború 60. évfordulójára fogunk 2022-ben megemlékezni. Bár 2017-ben Macron a két napos algériai diplomáciai útján azt mondta, hogy a „gyarmatosítás emberiség ellenes bűn. Egy igazi barbárság, amit el kell ismernünk és bocsánatot kell kérnünk azoktól, akik ellen ezt elkövettük. ” – az, hogy Algéria a hatvanas évektől nem Franciaország része, mégis egy óriási csorba a francia önérzeten. Zárójelben megemlítve, hogy a húsz milliárd hordós algériai olajmezők „elvesztése” még nagyobb fájdalom az állandó költségvetési hiányokkal küszködő kormányok számára.
Stratégiai döntés?
Gisele jelölése ellen idén a francia nacionalisták ugyanolyan vehemensek tiltakoztak, mint egykor a hatvanas években a francia jobboldal az Algéria függetlensége ellen. Stora professzor szerint a francia fiatalok körében ez a két témakör, a feminizmus és a gyarmatosítás napjainkban is különösen vitatott. Nem mindegy tehát, hogy milyen döntést hoz Macron. Talán a jövő évi elnökválasztási kampánya is szerepet játszott abban, hogy nem akart egy társadalmilag vitás kérdést tovább feszíteni, és egérútként egy nemzeti megemlékezéssel „letudja” az ügyet az Invalide előtt. Köztudott, hogy az Invalideban nyugszik XIV. Lajos Napkirály és I. Napóleon is.
A Gisele Halimi rajongó táborához tartozó szocialista Rachid Temal szenátor szerint viszont „ez a megemlékezés az este végeztével véget is ér. A Panthéon viszont örökre szólna. Itt iskolai csoportok is láthatnák Gisele Halimit” – de mégsem fogják. Legalább is nem most.
Így hát hiába a feministák nyomása – Gisele marad a 20. kerületi Père Lachaise temetőben. Ez persze így se rossz. A Père Lachai egyfajta hírességek temetője – ahol művészek, nagykutyák, politikusok, aktivisták, építések, költők és írók fekszenek. Nem a Panthéon, de így is tisztelt és megbecsült temető, ráadásul itt legalább van külön zsidó parcella. Nyugodjon békében.
