A Pentagon elismerte, hogy ártatlan civilek voltak a kabuli dróntámadás áldozatai

Az afgán civilek halálát okozó amerikai katonai csapás tragikus hiba volt – mondta pénteken az amerikai védelmi minisztérium sajtótájékoztatóján Frank McKenzie tábornok, a Közép- és Dél-Ázsiáért is felelős Középső Parancsnokság vezetője.

A Pentagon megerősítette, hogy az Iszlám Állam-Horászán Tartomány (ISIS-K) nevű terrorszervezet fenyegetése miatt elrendelt augusztus 29-i kabuli dróntámadás során – amelyben 10 afgán civil vesztette életét – tévedésből egy civil járművet semmisítettek meg.

„Most már biztos vagyok abban, hogy a támadásban tíz civil, köztük hét gyermek vesztette életét tragikusan”

– fogalmazott McKenzie.

„Emellett az elemzésünk megállapította: nem valószínű, hogy a jármű és azok, akik meghaltak, kapcsolatban álltak volna az ISIS-K-val, vagy közvetlen veszélyt jelentettek volna az amerikai erőkre”

– tette hozzá a tábornok.

McKenzie kijelentette: a Pentagon vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a katonai csapás tragikus hiba volt. A tábornok „mély részvétét fejezte ki az elhunytak családja és barátai felé”.

A katonai vezető arról is beszélt, hogy a dróntámadást azért indították el, mert meggyőződésük volt, hogy ezzel megakadályozhatnak egy esetleges támadást, amely az amerikai katonai erők és a repülőtéren várakozó civilek ellen irányult volna.

„Ez hiba volt, és őszintén elnézést kérek. Mint a harcoló erők parancsnoka, teljes mértékben vállalom a felelősséget a tragikus kimenetelű támadás miatt”

– fogalmazott McKenzie.

Vizsgálatot indított az amerikai hadsereg a kabuli dróntámadás miatt, rossz célpontot lőhettek ki

Mark A. Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke megvédte a műveletet, „igazságos csapásnak” nevezve azt, amely meghiúsította az Iszlám Állam afganisztáni szervezetének tervezett támadását.

A vizsgálatok azt is megállapították, hogy az amerikai hadsereg tévesen feltételezte a célba vett jármű vezetőjéről, Zemari Ahmadiról, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. A férfi ugyanis a Nutrition and Education International nevű segélyszervezet munkatársa volt. McKenzie sajtótájékoztatóját követően Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pénteki közleményében szintén részvétét fejezte ki az elhunytak, köztük Ahmadi családtagjainak, valamint a Nutrition and Education International munkatársainak.

Austin írásában arról is beszámolt, hogy a tábornok pénteken tájékoztatta őt a vizsgálat eredményeiről, és a védelmi minisztérium most már tisztában van azzal, hogy „nincs kapcsolat Ahmadi úr és az Iszlám Állam-Horászán Tartomány között”.

„Ahmadi úr ugyanolyan ártatlan áldozat volt, mint a többiek. Bocsánatot kérünk, és igyekszünk tanulni ebből a szörnyű hibából”

– fogalmazott a tárcavezető.

Adam Schiff, Kalifornia állam demokrata képviselője, aki egyben a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke is, pénteken azt mondta: teljes körű magyarázatot kell adni a történtekre.

„Tudnunk kell, mi történt a katonai csapást megelőző órákban és percekben, hogy a jövőben megelőzzük a hasonló tragédiákat”

– fogalmazott.

„Engem is aggaszt, hogy a közvetlenül a támadás után adott nyilatkozatok mennyire voltak pontosak és hiánytalanok, valamint, hogy ezek tartalmazták-e a kormány által akkoriban birtokolt összes információt”

– mondta Schiff.

Kirúgtak egy alezredest az amerikai tengerészgyalogságtól, mert kritizálta a katonai vezetést

Scheller azt mondta, hogy addig nem fog újságírókkal beszélni, amíg be nem fejeződik a tengerészgyalogságtól való „hivatalos” távozása.