Biden Trump sapkás gyerekekkel fotózkodott

Az egyik kisfiún „Visszatérek” feliratú póló volt, amint Donald Trump van aviátor napszemüvegben. 

Biden a hétvégén egy 9/11 emlékművet látogatott meg, mikor megállt, hogy fotózkodjon egy csapat gyerekkel, akik közül többen Trump sapkát, és az ex-elnököt támogató pólókat viseltek – írja a Washington Examiner.

A képet az egyik kislány anyukája töltötte fel a Facebookra, ahonnan aztán körbejárta az internetet. Az anyuka szerint a fotó az amerikai egységet szimbolizálja, de a republikánusok azonnal lecsaptak a képre, hogy vajon Biden észrevette-e, hogy mi van a gyerekeken.

JavaScript is not available.

No Description

Trump egyik utolsó megmaradt közösségi oldalán a Gab-en szintén megosztotta a képet, szerinte Bident úgy ejtették át a gyerekek, mint a tálibok.

Biden a helyszínen levő CSpannek elmondta, hogy látta a gyerekek sapkáját és reményét fejezte ki, hogy működik az amerikai demokrácia.

Pezsgő szocializmus: „Adóztassuk meg a gazdagokat” ruhában vonult fel egy demokrata képviselő egy New Yorki bálon

Alexandria Ocasio-Cortez szerint, akik kritizálják, amiért elfogadta a 20 ezer dolláros (6 millió forintos) jegyet a MET gálára, azok csak nem bírják elviselni egy „munkásosztálybeli” nő sikerét.