Afganisztán folyamatosan formálódó bel- és külpolitikája fejfájást okoz a keleti és nyugati nagyhatalmaknak is. Bár pontosan előre nem tudhatjuk, hogy milyenek lesznek a megszilárdult új rendszer alatt a mindennapok Afganisztánban, számos valószínűsíthető tényt ismerhetünk meg Dr. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőtől a Neokohn-nak adott interjújából.
***
Mi a kapcsolat az Iszlám Állam, az al-Kaida és a Tálibok között?
Az Iszlám Állam afganisztáni ága jelentős részben kiábrándult tálibokból áll, de a kapcsolat közöttük most az, hogy háborúban állnak egymással. Az egyik oldalon a tálibok és az al-Kaida, a másikon pedig az Iszlám Állam van. Amennyiben a tálibok vagy az al-Kaida rábukkannak egy ISIL sejtre, azt megsemmisítik. Ha a bebörtönzöttek kiszabadítása során ISIL tagot találtak, azt több esetben ott helyben megölték. Ez egy komoly törés a dzsihadista mozgalmakon belül. Afganisztánban most az Iszlám Állam a sokkal gyengébb fél, az arab félszigeten viszont az al-Kaida gyengült meg jelentősen az utóbbi időben. Ott előfordulhat, hogy az Iszlám Állam veszi át a legkeményebb dzsihadista mozgalom szerepét.
Az al-Kaida és Iszlám Állam egyértelműen terrorszervezetnek nevezhetők, a tálibok azonban, bár bőségesen használják a terrort, mint technikát, egy nagy, széles támogatású mozgalom, mely államot épít.
Bár ezzel az Iszlám Állam is megpróbálkozott már, sokkal brutálisabb módszerekkel.
A tálibok alapvetően Afganisztánra koncentrálnak, nem egy olyan globális mozgalomról van szó, mint az Iszlám Állam vagy az Al-Kaida. A dzsihád végső célja persze az, hogy a világon az iszlám legyen az egyeduralkodó, a tálibok viszont nem valószínű, hogy ezt globális mozgalommá próbálnák tenni, míg az Iszlám Állam és az al-Kaida igen.
A tálibok nem próbálkoztak meg korábban az ideológia exporttal sem terror, sem más formában.
Ők egy viszonylag hagyományos formában államot építő társulás, amely messze nem egységes. Nagyon sok az áramlat és helyi vezető.
Mit gondol, kiindulhat-e egy dominó-elven alapuló folyamat Afganisztánból?
A dominó-elv nem vált be Vietnam után sem. A tálib győzelem önmagában nem jelenti azt, hogy más muzulmán országban is a szélsőséges iszlám jutna hatalomra. Ez megtörténhet, de annak belső okai lennének, a tálib győzelem közvetlen következményének aligha lenne tekinthető egy ilyen fordulat. Pakisztán helyzete kivétel talán. A tálib mozgalom jelentős részben pakisztáni eredetű, az ottani madraszákból indult ki, és az afganisztáni tálib mozgalom a pakisztáni államot is elindíthatja egy szélsőséges iszlám irányba.
Ez azért rossz forgatókönyv, mert Pakisztán atomhatalom, illetve jelentős katonai hatalom is.
Ezen túl Közép-Ázsiában lehetnek közvetlen hatások, de ott vélhetően orosz és kínai segítséggel vissza lehet verni a szélsőségeseket.
Hogyan nyilatkozik a számára megalázó afganisztáni helyzetről az amerikai sajtó?
Az amerikai sajtó nagyon sok mindent a belpolitika szemüvegén keresztül néz. Érdekes módon rendkívül erős támadások érik a Biden kormányzatot a Bident támogató média részéről is. A kép szinte egységesen negatív. Tény, Biden a július 8.-i beszédében nagyon határozott kijelentéseket tett, amelyek közel egy hónapon belül hamisnak bizonyultak. Akár az, hogy nem fognak menekíteni helikopterekkel diplomatákat az amerikai követségről, akár az, hogy nem lesz gyors összeomlás. Ezek olyan tények, amelyek felett egy Biden támogatónak is nehéz lenne elmenni. Nagyon érdekes, hogy az amerikai elnök állított olyat is, hogy nincs jelen az al-Kaida Afganisztánban. Már július 8-án is lehetett látni, hogy vagy rossz Biden elnök felkészítése, vagy nagyon hisz a saját igazában és nem veszi figyelembe a jelzéseket. Az viszont bizonyos, hogy az amerikai média egységesen kihátrált az elnök mögül. Hozzátenném, hogy az amerikai demokrata párti média körében is nagyon erős a liberális intervencionista vonal, az a gondolat, hogy a demokrácia, az amerikai rendszer terjeszthető.
Az afganisztáni kivonulással Biden implicit kimondta, -ahogy már korábban Trump is- hogy az amerikai rendszer nem terjeszthető.
Az baloldalibb demokrata médiának bizonyára fájhat, hogy amellett, hogy meglehetősen rosszul sikerült a művelet, még ez az igazság is bizonyítást nyert. Az afgánok többsége kétségtelenül elutasította a nyugati liberális demokráciát.
Pontosan ez az oka annak, hogy a bukás ekkora: az, hogy amerikai modell alapján próbálták Afganisztánban a hadsereget és államot átalakítani.
Nem lehet egy egységes hadsereget kialakítani egy olyan államban, ami nem egységes.
Kik védekeztek sikeresen a tálibok ellen 2001 előtt Afganisztánban? A hadurak. Nem a demokrata jogvédők. Az északi szövetség hadurainak nem elsősorban az emberi jogok jártak a fejükben, de többet meg tudtak védeni Afganisztánból mint a mai kormány. Abdul Rasid Dosztum megölte az elfogott tálibokat? Mindenféle humanitárius joggal ellentétben igen, de harcra tudta inspirálni embereit. Ezeket a vezetőket háttérbe szorították, építettek egy egységes hadsereget amerikai modell alapján amerikai eljárásokkal, ami nem működik egy afgán környezetben. Ugyanez a helyzet a demokráciaexporttal. Egy olyan országban erre törekedni, ahol kevés hagyománya volt a demokráciának, mindenképpen téves. Persze, hogy át lehetett volna formálni Afganisztánt: mondjuk egy évszázad alatt. Nincs az az ország, ami képes lenne évszázados szinten fenntartani egy ilyen műveletet, még az Egyesült Államok sem. Ez a csalódottság, a saját ideológiájuk megalázó bukásával való szembenézés is szerepet játszik abban, hogy nagyon kemények a liberális sajtókritikák Bidennel szemben. Nyilván nem így hagyta volna ott az Egyesült Államok Afganisztánt, ha nem lenne olyan a belpolitikai és gazdasági helyzete, illetve a Kínával való versengése ennyire éles.
Az afgán nők helyzete a média egyik legvitatottabb problémája. Milyen új veszélyek és kilátások merülnek fel az ő esetükben a tálib hatalomátvétel után?
Afganisztán nagy ország. A tádzsikok körében nyilván teljesen más a nőkhöz való hozzáállás,
mint a pastuknál, más egy nagyvárosban vagy egy csak gyalog megközelíthető faluban. Ez azt jelenti, hogy a tálibok alatt sem lesz valószínűleg teljesen egységes a hozzáállás, de az nyilvánvaló, hogy rengeteget fog romlani.
Ha volt eredménye az elmúlt 20 évnek az az, hogy a középkori sorból kihozták a nőket.
Ezt azonban mesterségesen a nyugati erők tartották fent, nem az, hogy a társadalom túlnyomó többsége elfogadta volna. Arról meg, hogy akár harcolni is hajlandó lett volna érte, szó sem volt. A falvakban, a tradicionális férfi vezetésű törzsi társadalmakban a női egyenlőség kezdeményeit nagyon nem fogadták pozitívan. Ilyen gyorsan nem lehet változtatni, a Nyugat szerves fejlődés nélkül felülírta a tradicionális modellt.
A nyugati modell erőltetése sokszor visszaüt azokra, akiknek segíteni akarunk, naiv, jószándékű gondolatok rengeteget tudnak ártani.
Nagyfokú romlás várható azután, hogy a tálibok konszolidálják a hatalmukat. Minden kezdet nehéz, így valószínűleg nem az az első dolguk, hogy minden pozitív változást visszalendítsenek a korai időszakban. Lehet, hogy a tálib vezetésen belül sem teljes az egyetértés, de sajnos ilyen esetben inkább a keményvonalasok szoktak nyerni. A rezsim ahogyan szilárdul, úgy keményedik. Nagyon fontos, de a nyugati média nem emeli ki: nem csak a nőket éri retorzió, hanem az afganisztáni nemzeti és vallási kisebbségeket is. Tizedakkora hírt sem kelt az, hogy mi vár a hazarákra, arra a síita kisebbségre, akik Afganisztán központi területén élnek és nagyjából a népesség 10%-át adják. Sokmilliós tömeg került rossz helyzetbe a jelenlegi afgán hatalommal. Az a nyugati fővonal óriási hibája, kettős mércéje, hogy vannak kiemelt témák, mint a női, illetve az LGBTQ jogok, a nemzeti és vallási kisebbségek pedig sokkal kevésbé jelennek meg a horizonton. Ami történt, az egyes etnikai, kulturális és vallási kisebbségek szempontjából is tragédia.
Terjeszkedik-e Kína Afganisztánban? Kitöltheti-e a későbbiekben Kína az amerikaiak kivonulása által keletkezett űrt?
Nehéz kérdés. Kínának van egy rövid határszakasza Afganisztánnal. Történelmi, illetve gazdasági kapocs is összeköti őket, és vannak közvetlen kínai biztonsági érdekek is. Az USA ezzel szemben nem Afganisztánban akarja fölvenni a harcot Kínával. Az USA számára Afganisztán már rég geopolitikai teher, nem tudja kézben tartani, az erőforrásai viszont elmennek rá.
Így nem tud igazán koncentrálni azokra a területekre, amelyeken tényleg tudná a kínai befolyást csökkenteni, mint például Dél-Kelet Ázsia, Japán térsége és Tajvan.
Az most, hogy felszabadulnak amerikai erőforrások nem feltétlen jó Kínának. Száz éve Afganisztán még sokkal lényegesebb volt a déli meleg tengerek felé tartó orosz előrenyomulás miatt. Ma már Tajvan, az apró kis sziget Kína partjainál, sokkal fontosabb, mint az annál hússzor nagyobb Afganisztán.
A felelősség ezentúl Afganisztán stabilizálására részben Kínára, kisebb részben Oroszországra fog hárulni, mert őket veszélyeztetheti elsősorban az instabilitás.
Így az amerikai vereség nem csak nyereség számukra,
hanem bizonyos értelemben veszteség is.
Ha a tálibok nem tudják megszilárdítani a hatalmukat és az Iszlám Állam vagy az al-Kaida próbál majd terjeszkedni Közép-Ázsia felé, az elsősorban Oroszországnak és Kínának fog problémát okozni. Megnőhet az isztánok szerepe (Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán), amelyekben elsősorban Kínának és Oroszországnak vannak érdekei. Az USA szempontjából Pakisztán a legfontosabb, mert atomhatalom és Afganisztán destabilizálni tudja. Ha az atomfegyver egyszer szélsőséges kezekbe kerül, akkor valószínűleg előbb fogják Amerika ellen használni, mint Kína ellen.
Izrael nagyon sokat aggódik Irán miatt, de láthatjuk, hogy Pakisztánnak már megvan az atomfegyver készlete.
Képzeljük el Pakisztánt egy szélsőséges iszlám uralom alatt. Ez milyen hatással lenne Izrael biztonságára?
A májusi Izraeli-Palesztin konfliktus kapcsán is láthattuk a Biden adminisztráció első megnyilvánulásait nemzetközi ügyekben. Lehet-e szó az amerikai érdekszféra elmozdulásáról Afganisztántól Izrael felé?
Nem, de Izrael meg Afganisztán nem is ugyanabban a geopolitikai térben van. Afganisztán inkább Közép-Ázsia felé hat, a Közel-Kelet és Észak-Afrika metszéspontján elhelyezkedő Izrael biztonságára pedig leginkább a környező államok hatnak, mint Egyiptom, Jordánia, Libanon, Szíria. Komoly stratégiai leértékelődését látjuk a régiónak.
Ennek az az oka, hogy Amerikának már van elég olaja, saját maguknak meg tudják termelni az olajszükségletüket – vagy még annál is többet.
Az iraki és szaúdi olajmezők már nem olyan fontosak, mint a 90-es években, de ez csak egyik eleme az Izraelt negatívan érintő amerikai változásoknak. A másik elem a woke baloldali mozgalom, ami a demokrata párton belül egészen erős pozíciókkal bír. Teljesen mindegy, hogy Netanyahu kormányzat, vagy nem Netanyahu kormányzat, Izrael negatív célponttá vált. Az a hosszú évtizedes gyakorlat, hogy az USA szinte mindenben Izrael mellett állt, lezárult, ideológiai okokból és mert a térség stabilitása kevésbé fontos, mint másfél évtizeddel ezelőtt.
Az amerikaiak Izraelt erősítve szétverték a Közel-Kelet egyik legerősebb hadseregét, az iraki haderőt, felszámolták az iraki vegyi- és biológiai fegyverprogramot, keményen felléptek Irán ellen, illetve részük volt abban, hogy Szíria káoszba hullt. A valódi stabilitás záloga sajnos az Asszad rezsim volt és mindenki, aki azt gyengítette, az a szíriai szétesés irányába terelte az eseményeket. Az, hogy az amerikaiak úgy beavatkozzanak, mint Irakban vagy Szíriában, a megalázó afganisztáni vereség után csökkenő valószínűségű. Lehet, hogy a Biden-kományzat csak négy évig tart, de Izraelnek fel kell készülnie arra, hogy az USA kevésbé fog rá pénzt, katonát és energiát áldozni. Ha valahova mégis hajlandó, az inkább Kelet-Ázsia lesz.
Izrael egyetlen viszonylag stabil szomszédja, ha az Akabai-öblöt tekinthetjük határnak: Szaúd-Arábia. Libanon a szétesés szélén, Szíria szétesett, Jordánia iszonyatos nehézségekkel néz szembe, mert a populációja hatalmasat nőtt az elmúlt században. Csoda, hogy az ország menedzselni tudja magát.
Ezen kívül ott van még Egyiptom, aminek népességrobbanása Izrael teljes népességszámát kevesebb, mint négy év alatt kihozza, viszont a megművelhető földterülete kisebb. mint Magyarországé.
Európában is nagyon kevés igazi barátja maradt Izraelnek. Ahogyan erősödnek a progresszív mozgalmak Nyugat-Európában, úgy növekszik a kritika Izraellel szemben.
A májusi izraeli-palesztin konfliktusban Egyiptom volt az egyik legaktívabb támogatója a környéki államok közül a tűzszünet megkötésének. Növekszik-e Egyiptom szerepe a Közel-Keleten?
Nem hiszem, de így is kulcsfontosságú ország. Egyiptom befolyása Gázában nagyon jelentős és számukra biztonsági és politikai kérdés is, hogy ne eszkalálódjon a háború és az izraeli-palesztin helyzet.
A Sziszí-féle egyiptomi vezetés nincsen jóban a Hamasszal, illetve belpolitikailag is ront a helyzeten a gázai szenvedés mert azt a saját belső ellenségeik ki tudják használni a kormányzattal szemben.
Bár a Muzulmán Testvériséget eltávolították a hatalomból, az nem szűnt meg. Annak a sok-sok milliós embertömegnek a véleménye sem tűnt el, akik inkább határozottabb egyiptomi támogatást szeretnének látni a palesztinok oldalán. Egyiptom számára kulcskérdés hogy lehetőleg ne eszkalálódjon a konfliktus. Stabilitás addig lesz, ameddig a katonai kormányzat fönnmarad Egyiptomban. Velük Izrael tud kommunikálni. Viszont, ha a Muzulmán Testvériség egyszer visszajön, vagy Egyiptom káoszba fullad, akkor Izrael leghatalmasabb szomszédja is problémássá váli is. Azt gondolhatnánk, hogy stabil, mert onnan nem jönnek olyan borzasztó hírek, mint Szíriából, Afganisztánból vagy lassan már Libanonból is, viszont a belső biztonsága megtörhet. Ha ez megtörténik, annak a következményei beláthatatlanok Izraelre és Európára nézve is.
