Amerika keresztúton

Saigon 1975, Kabul 2021. Amerikai katonai vereség után otthagyott amerikai rezsim összeomlása, arculatvesztés, meghasonlás. Tóth András írása.

Akkor az USA fő ellensége a merev, bürokratikus, önálló rész-világgazdaságába bezárkózó Szovjetunió volt, amely egyedül a hatalom szempontjából fontos hadiipari területén tudott úgy-ahogy versenyben maradni a piaci alapú nyugattal. Ennek köszönhetően 1975-ben Amerika egy mellékhadszíntéren elszenvedett vereséget győzelemmé tudta átfordítani a Szovjetunióval szembeni hosszú hidegháborúban.

A háború hatalmas költségei is hozzájárultak a kényszerűen felvállalt „neoliberális” piacosító fordulathoz, ami életet lehelt a stagflációba süllyedt amerikai gazdaságba, s az innovációnak egy új hullámát segítette elindulni. A Szovjetunióra épp ellenkezőleg hatott a vietnami győzelem. A hatalmát féltő öntelt szovjet elit visszafordította a hatvanas évek félénk reformlépéseit, leállította a piacosítás és decentralizáció bátortalan lépéseit.

Ugyanakkor, amerikai visszavonulása délkelet Ázsiából elősegítette Kína nagy fordulatát a piac felé, amely sikere egy évtizeddel később egyik fő mozgatórugója lett annak, hogy a lemaradó Szovjetunió vezetése újra a reformok felé fordult – amely belső reform folyamat szétverte a szovjet rendszert, anélkül, hogy egy puskagolyót ki kellett volna lőni.

Kabul 2021 vereségét azt teszi igazán fájdalmassá az USA számára, hogy egy geopolitikai fordulatot jelent:

Afganisztán a híd Kína, Oroszország, a középázsiai sztánok, Irán és Pakisztán formálódó euróázsiai gazdaságpolitikai és politikai blokkjában. Ha Afganisztán betagozódik az eurázsiai szövetségbe, akkor egy hatalmas, összefüggő, nagy ásványi kincsekkel és gazdasági potenciállal rendelkező egybefüggő blokk jöhet létre, amely durván kétmilliárd embert foglal magában. A formálódó eurázsiai blokk vezető gazdasági motorja Kína.

Kína nem a hetvenes évek Szovjetuniója. Nem bezárkózó, stagnáló birodalom, hanem a világgazdaságba ezer szállal integrálódott, innovatív és bámulatosan gyorsan növekvő ipari nagyhatalom, amely sikeres piacosítása példakép minden felemelkedni akaró ország számára. Az afganisztáni amerikai kivonulás megteremtette a lehetőségét annak, hogy Kína egy újabb hatalmas térségben folytassa domináns pozíciójának kiépítését, amelyben a nagy szereplőket összefűzi Amerika utálata és amely országokat a történelemben mindig is összekötötte a szárazföldi selyemút.

Amerika válaszút elé került. Többé nem az egyetlen morálisan kikezdhetetlen, bármikor bármit megtehető nagyhatalom, mint aminek hitte magát 1989-ben, s aminek nyomán belekezdett a világ átformálásába saját szájíze szerint.

Kiderült, hogy a király meztelen: kudarcot vallott az amerikai modell terjesztésének kísérlete fegyverekkel.  Rossz háborúkban Amerika lerombolta a morális tőkéjét, amit megszerzett a gonosz birodalma összeomlásával.

Persze Amerika továbbra is nagyhatalom marad: az amerikai haderő továbbra is a világ legerősebb hadserege, a dollár továbbra is a világ pénzügyi rendszerének alapja, és Kína további felemelkedésének kulcsa a „nyugat” fogyasztása. Afganisztán és Pakisztán elvesztése magával vonhatja India közeledését … a világnak nincs vége, csak azért, mert egy patkószög kiesett. Az afgán (iraki, szír) kudarc azonban írás a falon. Amerika elvesztette azt a békét, amit elnyert a hidegháború megnyerésével.

Sok tekintetben a vereség Amerika saját hübriszének köszönhető. Bush és a béke Nobel-díjas (!) Obama alatt indított afgán, iraki és szíriai háborúk óvatos becslések szerint legalább hat billió dollárba kerültek és nulla nyereséget hoztak. Ennél is aggasztóbb, hogy külpolitikai kalandorpolitikát belpolitikai önsorsrontás kiséri. Amerika, jórészt a Demokrata Párt radikalizálódásának következtében eltávolodott az eredeti munka és siker alapú amerikai modelltől, s helyette európai stílusú szociáldemokrata passziváló modell felé vette az utat.  A valamikor legpiacpártibb ország keresztes hadjáratba kezdett a piaci szabadság ellen az állam újraelosztó szerepének növelése érdekében. Adót emel, túlszabályoz és közben növeli a jóléti állam szolgáltatásait – a versenyképtelenség legjobb modellje.

Amerika lemaradását elfedi az adósságának robbanásszerű növekedése, ami egyenlőre finanszírozza, hogy a Kínában koncentrálódó ipari termelés kiszolgálja az amerikai fogyasztói igényeket. Amerika önmaga rombolja le azt a modellt, ami a 19. században a világ műhelyévé változtatta, s ami lehetőséget adott arra, hogy a bevándorlók megtalálják számításukat, az egyéni boldogulást és jobb életet, amely reményében szálltak hajóra.

Nem volt minden tökéletes a 19. századi amerikai modellben. Az alapító atyáknak nem volt elég bátorságuk szembenézni a rabszolgaság intézményével, s a rabszolgaság eltörlése után is sokáig fennmaradt a faji szegregáció sokféle formája. Ennek késői visszahatásaként Amerikai értelmiségi elitje teljes erővel azon van, hogy felszámolja az meritokrata és piaci sikerre alapozott olvasótégelyt, s helyette bőrszín alapú különállást és gyűlölet keltést vált tegye Amerika új etoszává, remélve, hogy a mozgalom élén állókat nem falja fel majd az általuk elindított forradalom. A fehér értelmiségi elit neo-marxista eltévelyedése mellett a politikai etosz váltás fő mozgatórugója a progresszív demokrata párt választási haszonlesése.

Közös tévhitük, hogy minden rossz oka a piaci alapú társadalom, s a jóléti állam a megoldás minden problémára.

Amerikának valóban szüksége van egy „Build Back Better” programra. De nem Biden hazug kampányára, ami valójában a régi fényes múltra emlékeztetve mindennél messzebbre tolná el Amerikát önmaga egykori sikeres modelljétől. Ahhoz, hogy Amerika újra képes legyen megfelelni a kihívásokra piacgazdasági visszaépítésére van szüksége: kevesebb állami szabályozásra, kevesebb adóra, a szabadság biztosítására, hogy a tehetséges, ügyes, szorgos amerikai állampolgárok megvalósíthassák álmaikat, s ne a jóléti állam kliensei legyenek.  Mindaddig, amíg ez a fordulat nem következik be, Amerika minden stimulus csomagja, amely a piacgazdaság ellen irányul miközben fenn akarja tartani a fogyasztás színvonalát csak növeli Amerika félelmeit hiszen ezek a csomagok valójában Kínát teszik naggyá – az amerikai adósság kárára.

Ahhoz hogy Amerika ne Kínát tegye naggyá, önmagát kell megreformálnia. S egy önmagára büszke, erős Amerika megengedheti magának, hogy Kínát partnerként kezelje, s ne félelmetes versenytársként.

Csak az önmagukra büszke, a kereskedelemben előnyt látó, az imperialista hódításról lemondó országok kerülhetik el az új világháborút.

Képeken a kabuli evakuálást végző magyar különleges műveleti katonák

A Sámánnak nevezett magyar kimenekítési művelet augusztus 19-án vette kezdetét és véget is ért. Összesen 540 főt, magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárokat menekítettek ki Afganisztánból.