Miközben a 2020-as törvényről szóló jelentés fényében az amerikai kongresszusnak meghallgatásokat kellene tartania a lengyel holokauszt-túlélők és áldozatok vagyonának visszaszolgáltatásáról, egy Izrael és Lengyelország számára egyaránt előnyös megállapodás megoldhatja a válságot – írja a Jerusalem Post oldalán Aron Mor.
Az Izrael és a lengyel kormány közötti válság a zsidó vagyon visszaszolgáltatásával kapcsolatban annak nagy értéke miatt indokolt. Lengyelország Európában csak a második helyen áll a területén a második világháború előestéjén található zsidó vagyon értékét tekintve, megelőzve Németországot, majd csökkenő sorrendben a Cseh Köztársaság, Magyarország és Románia következik. Az európai zsidó vagyon egynegyede Lengyelországban volt, és a vagyont 1938-as árakon 3 és 4 milliárd dollár közötti értékre becsülték – ma már sokkal többre becsülik.
A válság azért indokolt, mert Lengyelország a mai napig a vagyon értékének legfeljebb 2 vagy 3%-át adta vissza, és hevesen elutasítja, hogy ennél többet teljesítsen. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szavaival élve, amíg ő a miniszterelnök, addig Lengyelország nem fog fizetni a követelésekért „egyetlen zlotyt, egyetlen eurót, de még egyetlen dollárt sem”.
Az izraeli kormány egyik magas rangú minisztere, a külügyminiszter most először foglal állást a holokauszt idejéből származó zsidó tulajdon visszaszolgáltatása mellett, egészen a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok befagyasztásáig. A holokauszt túlélői megérdemelnek egyfajta igazságot életük végén, és a lengyel kormánynak el kell fogadnia, hogy a holokausztnak nincs lejárati ideje – idézték Jáir Lapid külügyminisztert -, és a restitúciós törekvések addig folytatódnak, amíg nem oldódnak meg.
Konstanty Gebert, lengyel újságíró véleménye szerint egy nemrégiben tartott Zoom-konferencián, a lengyel kormánynak, mivel választások előtt áll, nincs oka elállni az új, problémás törvénytől. Ráadásul támogatói között olyan antiszemita elemek is megtalálhatók, akik a közösségi médiában kifejezik, hogy „kár, hogy Hitler nem fejezte be a munkát”. Gebert szerint a lengyel kormány nem aggódik az EU reakciója miatt, mert most már nem Izrael lelkes támogatója, hanem az Izraelt bíráló többi uniós taghoz csatlakozott. A kormány az amerikai válaszlépéstől sem tart, mivel a kormány támogatói amúgy sem kedvelik az amerikaiakat (demokratákat). A kormány arra is számít, hogy a republikánusok megerősödnek az amerikai félidős választásokon, és reméli, hogy visszatérnek a hatalomba. Gebert szerint a lengyel kormány általában arra számít, hogy Joe Biden amerikai elnöknek kisebb dolga is nagyobb lesz.
Még ha a lengyel kormány válaszol is a törvény hatályon kívül helyezésére vagy enyhítésére irányuló követelésre, nem fogja elősegíteni a tulajdon visszaszolgáltatását. Még ebben az esetben is folytatódni fog a halogatás, mint eddig, és a kormány képes lesz újra hatályba léptetni ugyanazt a törvényt egy számára megfelelő időpontban.
Ezért Izraelnek „csomagmegállapodást” kell kínálnia a válság megoldására és a kezdeményezés megtartására, még akkor is, ha ennek az esélye csekély. Azt is fontos megjegyezni, hogy nem minden lengyel gyűlöli a zsidókat, és más országokhoz képest sokan vannak közöttük a Világ Igazai.
Az alku kialakításához „adok-kapok” tárgyalásokat kell folytatni, hogy az eredmény mindkét fél számára előnyös legyen. Izraelnek három kulcsfontosságú elemet kellene felajánlania: a zsidó tulajdon visszaszolgáltatására vonatkozó külön törvényt, a rászoruló holokauszt-túlélők támogatását és egy új alap létrehozását a lengyel-izraeli együttműködés számára. Mindkét fél jogosult lesz további elemeket javasolni.
A zsidó tulajdon visszaszolgáltatására vonatkozó külön törvény elegáns kerülőút az új, visszaszolgáltatásellenes törvényhez, amely megkíméli a lengyel kormányt a politikai szégyentől, ha hatályon kívül helyezi vagy módosítja azt. A külön törvény megalkotásakor a lengyel kormány felhasználhatja a Terezini Nyilatkozat elveit, amelyekkel Lengyelország annak idején egyetértett, és alkalmazhatja a Zsidó Vagyon Visszaszolgáltatására létrehozott osztrák alapítvány modelljét, amelyben egy nagy összeget helyeztek el előre, és a felperesek a számukra jóváhagyott, igényelt vagyon nagyságának megfelelő arányos kártérítést kaptak.
A rászoruló holokauszt-túlélők támogatása az örökösök nélküli vagyon egy részéből történik. Az Együttműködési Alapot az örökösök nélküli vagyon egy részéből hozzák létre. Elképzelhető, hogy az izraeli kormány is szimbolikusan hozzájárul, és az is elképzelhető, hogy a német és az amerikai kormánynak is felajánlják a hozzájárulás lehetőségét. Az alap a Lengyelország-Németország Együttműködési Alap struktúrájára épül majd, amelyhez Németország is hozzájárult, és amely 30 éve sikeresen működik. Az alapítvány vezetőségének hat tagja van, mindkét országból három-három, és a két országban öt területen osztja szét a támogatásokat: társadalom (beleértve a gazdaságot és a környezetvédelmet), kommunikáció és közvélemény, tudomány, oktatás és kultúra. Új területeket is meg lehet fontolni, mivel a múltban az alap további területeken is osztott támogatásokat.
A „csomagmegállapodás” lehetővé teszi a két ország számára, hogy „lejjebb lépjen a konfliktus létráján”, és az Együttműködési Alap hosszú távon lehetővé teszi a két ország és népei közötti kapcsolatok erősítését.
Izraelnek fel kell kérnie az amerikai Kongresszus bizottságait, hogy tartsanak meghallgatásokat a „csomagmegállapodás” tárgyalásai során, és kövessék nyomon annak végrehajtását. Elsőként Lengyelország washingtoni nagykövetét kellene meghallgatni. A Kongresszus szabadon tarthat meghallgatásokat az amerikai külügyminisztérium kérésére tavaly benyújtott „Igazságos törvény” jelentés nyomán, amely bemutatja a holokauszt restitúciójának helyzetét 43 olyan országban, amelyek aláírták a Terezini Nyilatkozatot, köztük Lengyelországban.
Lengyelország gazdasága el tudja viselni a holokauszt restitúciójának költségeit. Frank Kennedy, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának volt holokausztügyi különmegbízottja a Terezini Nyilatkozatról folytatott megbeszélések során elmondta, hogy felajánlotta Lengyelországnak, hogy hosszú lejáratú államkötvények kibocsátásával fizet a zsidó tulajdonért. Egy ilyen ajánlat még ma is aktuális, amikor Lengyelország többnyire megfelel az európai szabályoknak az adósság/GDP arány tekintetében, és ez az arány még Izraelénél is jobb.
Az izraeli kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy a szefárd közösség ellenzi, hogy csak az askenáziaknak adják vissza az ingatlanokat, mivel az arab országokból származó zsidók csak a palesztin tulajdonra vonatkozó rendezéssel párhuzamosan részesülnek majd kártérítésben a hátrahagyott vagyonukért. Ezen kívül a kormánynak alaposan meg kell reformálnia a zsidó tulajdon visszaszolgáltatásának lebonyolítását és struktúráját. Bár egy éve elkészült az Állami Számvevőszék különjelentése a kormány magatartásáról a kérdésben, Matanyahu Englman állami számvevő még a nyilvános és nem diszkrét részét sem hajlandó nyilvánosságra hozni. A korábban létező miniszteri bizottságot újra létre kellene hozni, hogy koordinálja és összpontosítsa a tárcaközi erőfeszítéseket, és érvényt szerezzen a kormányhatározatoknak. A bizottság a külügyi, az igazságügyi, a szociális egyenlőségi, a diaszpóra-, a kulturális és a pénzügyminisztériumból állt.
Reméljük, hogy ez a válság nem úgy fog végződni, mint az előző, Benjamin Netanjahu miniszterelnök által vezetett válság. Akkor Izrael beleegyezett a holokauszt lengyel narratívájába anélkül, hogy cserébe bármit is kapott volna a zsidó tulajdon visszaszolgáltatásáról. Az izraeli külügyminiszter ma azt állítja, hogy éppen ez a megállapodás vezetett az új törvény elfogadásához. Prof. Yehuda Bauer holokauszt-történész, Izrael-díjas professzor „árulásnak” nevezte ezt a megállapodást. Mindenesetre az a tény, hogy ez a megállapodás nem került a kormány, illetve a Knesszet elé, tisztázásra szorul.
