Lengyelország felülvizsgálja az izraeli tanulmányi utakat, mondván, hogy azok gyűlöletet szítanak az országgal szemben

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Paweł Jabłoński lengyel külügyminiszter-helyettes hétfőn kijelentette, hogy az ország újra megvizsgálja az izraeli fiatalok által szervezett tanulmányi kirándulásokat, mivel azok állítólag gyűlöletet szítanak Lengyelországgal szemben – írja a The Algemeiner.

„Az Izraelből Lengyelországba irányuló tanulmányutak úgy zajlanak, hogy közben a Lengyelországgal szembeni gyűlölet is néha beszivárog a fiatalok tudatába. Alaposan meg fogjuk vizsgálni a kérdést, mert egyértelmű, hogy a mód, ahogyan ezek az utak zajlanak, nem helyes”

– mondta Jabłoński.

A lengyel média szerint a politikus azzal vádolta Izraelt, hogy az „antipolonizmust”, vagyis a lengyelekkel, mint etnikai csoporttal, valamint a lengyel állammal és kultúrával szembeni előítéleteket táplálja.

Andrzej Duda lengyel elnök szombaton aláírta azt a törvényt, amelyet a hét elején fogadott el a lengyel parlament, és amely súlyosan korlátozza a zsidók lehetőségeit, hogy visszakapják a náci német megszállók által elkobzott vagy a háború utáni kommunista vezetők által visszatartott vagyont.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök „szégyenletes döntésnek és a holokauszt emlékének gyalázatos megvetésének” nevezte a törvény aláírását.

Hogyan viszonyuljunk a lengyel nacionalizmushoz?

Mértékletességre int a lengyel-izraeli történelmi vita kapcsán Manfred Gerstenfeld antiszemitizmus-szakértő az Algemeiner hasábjain.

“Lengyelország felülvizsgálja az izraeli tanulmányi utakat, mondván, hogy azok gyűlöletet szítanak az országgal szemben” bejegyzéshez 26 hozzászólás

  1. Az evek soran gyakran akadt dolgom Lengyelorszagban, kegyhelyeken sokszor botlottam bele Izraeli iskolai tanulmanyi csoportokba, mindig rendöri kiserettel, elöször nemtudtam eldönteni a zsidokat vedik a lengyelektöl vagy a lengyeleket a zsidoktol, aztan ki is derult egy allamközi megallapodas kereteben az Izraeli allam kivansagara latogatjak a kegyhelyeket ezek a tanulmanyi csoportok Lengyelorszag teruleten rendöri kiserettel.Tudtommal semmilyen verbalis vagy fizikai tamadas bantalmazas nem ert zsidokat evtizedek ota Lengyelorszag teruleten. A Izraeli-Lengyel diplomaciai kapcsolatokat is inkabb a „leszereles” jellemzi ha az Izraeli politikusok eppen nem politikai töket probalnak kovacsolni a multbol belpolitikai viszalyok felhasznalasara. Viszont meglepö vagy talan nem is az; Malmöben agyba föbe verik az arabok a zsidokat, Franciaorszagban meg az eletukre is törnek,de semmilyen vedelmet nemkaptak eddig illetve szobelit; „a zsidokat meg kell vedeni” blabla, blabla. Viszont annal hangosabb a „naci” veszelyröl harsogo propaganda,Svedisztanban mindenhol nacit latnak, de zsidokat molesztalo arabokat nem, pedig a lakossag összeteteleben az arabok aranya mar a 20 %-ot elerte. Nos ! meg az is erdekes a zsidok politikai gazdasagi kulturalis befolyasa Svedorszagban mindig elökelö helyet foglalt el,de soha nem tettek semmit az atlagos zsidolakossag vedelmeben. A Malmöi zsidoközössegek nagy resze mar elhagyta a varost az elmult husz esztendöben.

  2. Lengyelországnak igaza van. Én is hallottam már zsidótól olyat hogy a lengyelek (így általánosítva) azok antiszemiták.

  3. A lengyel stratégia , hogy átértékelje a Holokauszt valódi történelmét , azt meghamisítva a „lengyeleket” hozza ki
    Holokauszt áldozatnak. A lengyel politikai vezetők – a katolikus papsággal egyetértésben- kinyílvánitották , hogy „a Holokauszt emlékének legfőbb örzőjének ” tekintik a lengyel államot. Az ENSZ Biztonsági Tanácsához kellene Izraelnek
    fordulnia, hogy a haláltáborok helyszineire a zsidók eljussanak. A haláltáborok helyszinein folytatott zsidó kommunikáció feletti kontrollt akar az antiszemita lengyel fáradozás.

      • Igen a lengyelek azok a II. világháborús áldozatok. A zsidók a Holokauszt áldozatai. Azt még tudományosan kutatni és elemezni kellene , hogy a zsidó emberi lények lehettek e a II. világháború
        áldozatai, mivel úgy mint „zsidó” fegyveres erők nem voltak, hanem különböző országokban az adott állam fegyveres erői halottaihoz számolták őket.

        • Egy zsidó élete nem ér többet mint egy lengyel élete. Minden ember élete egyenlő értékű.

          • Persze , hogy nem ér többet egyik sem a másiknál. Azonban a halottakat nem gyalázhatja meg
            a történelem hamisítás. A lengyelek világháborús státusza a realítás és tényszerű.

          • De Magyarországon hátrányosan különböztetik meg a magyarokat a zsidókhoz képest, mert ha 1948-ban egy zsidó ávós agyonvert egy magyart, az elévült, de ha 1944-ben egy magyar nyilas agyonvert egy zsidót az nem évül el, tehát ugyanaz az agyonverés, de az elkövető és az áldozat faji hovatartozásától függ hogy elévül vagy nem évül el.

          • Tévedésben vagy és csúsztatsz. 1944-ben -45 ben a „nyilasok” nem magyarok voltak hanem népi németek a faji felsőbbrendű eszme megszállottai akik a magyarokat és a zsidókat az „alacsonyabb rendűek” rabszolga kategóriába sorolták. 1945-1948 között az ÁVÓ felsőbb vezetői szovjet irányítás – közvetlen szovjet irányítás- alatt voltak ahol voltak zsidó származásúak is . Az ÁVO egyik helyettese sváb volt. A verőlegények között megjelentek a „kisnyilasok” akik , hogy eltereljék magukról a figyelmet lelkesen fáradoztak az erőszakokban.
            A magyarok jogait súlyosan sértette, az hogy a „nyilas” megnevezéskor nem mindenki érti, hogy egy népi német terrorcsoport megnevezése. Pokorni a nagyapjáról hezitált és nyilatkozott és azt mondta , hogy „részben voltak magyarok „

          • Igazat írtam, ha magyar vert agyon zsidót az nem évül el, ha zsidó vert agyon magyart az elévült. Ez a módszerváltás egyik legaljasabb faji diszkriminációja, a Göncz Árpád és a Sólyom László megakadályozták az igazságtételt, ezzel futni hagytak akkor még élő kegyetlen szadista gyilkos zsidó ávósokat, a főávós a Péter Gábor 1993-ban ágyban párnák közt halt meg, felelősségrevonás nélkül.

          • Ott hamis az állításod, hogy „magyar nyilasok” -ról írtál, miközben ők német identítású népi németek voltak, akik magyarokat öltek meg német érdekek miatti hitben. Tehát a zsidókat az árják a népi németek verték agyon, lötték a Dunába és egy német-zsidó konfliktus erőszak cselekmény a magyar állam területén amit az árja népi németek uraltak politikailag és katonailag.
            Sólyom László gyalázatos tettet követett el az ” antiszemitizmus a törvényes vélemény nyílvánítás része” elméletével jogilag legalizálta és törvényessé tette a közbeszédben a zsidógyűlöletet, antiszemitizmust. Az ávosok között minden náció megtalálható az akkori körülmények feltárása , megitélése még várat magára minden esetre az itt állomásozó szovjetek
            azért hozták létre az ávó-t hogy megvédjék az régi uralkodó réteg – az árjáktól- az életben maradt magyarokat, zsidókat stb. és a magyar államot.

          • A magyar nyilasok azok magyar fajvédő hungaristák voltak, nem népi németek. Az egy dolog hogy jóban voltak a németekkel, mivel azok derék szorgalmas nép.
            Dunába először zsidók lőttek magyarokat, 1919 április 23-án a zsidó tanácsköztársaság terroristái a Lánchídról a Dunába lőtték idősebb és ifjabb Hollán Sándor keresztény magyar gój lakosokat.
            Sólyom László gyalázatos faji diszkriminációt követett el, az ugyanolyan bűntettet elkövető zsidó bűnösöket futni hagyta, a magyar bűnösöket viszont tövább üldöztette a mai napig.
            Az ávót azért hozták létre, hogy a bolsevizmus (zsidóuralom) ellenségeit és potenciális ellenésgeit a politikailag öntudatos magyarokat fizikailag vagy egzisztenciálisan megsemmisítsék, hogy ne fenyegessék a zsidóuralmat.

          • Árja népi németek voltak magyar nevekkel, magyar állampolgársággal. A „derék szorgalmas ” árja németek rabszolgaságba akarták írtani, kényszeríteni az „alacsonyabb rendű ” magyarokat, és a területüket az élettérhez akarták csatolni. A sváb Prohászka Ottokár nyíltan uszított a magyarok ellen , de ezt antiszemita beszéddel fedte el. Az 1918-1919 es Trianoni Katasztrófa is az antiszemita árják miatt következett be, akik szövetkeztek az Antant-román haderővel a magyarok ellen akiket bestiálisan gyilkolták ahol tudták. A Német Megszállási Emlékmű történészi szakvéleménye azt állapítja meg , hogy a németek erőszaka miatt a magyarokból „egy maroknyi rabszolga” maradt volna. Az ávót a szovjetek azért hozták létre, hogy a magyarokat megvédjék a bujkáló árjáktól akik vissza akarták állítani faji felsőbbrendű hatalmukat. Sólyom László primitív antiszemita faji jogtudós aki az „antiszemita beszédet” a szabad vélemény nyílvánítás részévé nyílvánította.

          • A magyar az turáni faj, a turáni az ősibb civilizáció mint az árja, tehát a hungaristák nem akartak egy kevésbé ősi civilizációhoz tartozni ha már egyszer volt nekik egy mégősibb sajátjuk. A magyarországi németség jelentős része magyarszívű lett, az aradi vértanúk között is voltak magyarországi németek, akik a magyar szabadságért áldozták életüket.
            A magyar faj civilizációja, kultúrája, lelkülete olyan erővel magávalragadó, hogy idegen fajúak is ha a magyarok között élnek, képesek azonosulni a magyarokkal és magukévá tenni a magyar azonosságtudatot, hagyományt, a derék jóravaló németek is ezt tették.
            A trianoni rablóbékediktátum az kizárólag a nyugati demokrata imperialisták gonosztette, akiket a nemzetközi szabadkőműves háttérhatalom irányított, magyarországi kollaboránsaik a Károlyiék teremtették meg azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették a diktátum kikényszerítését és lehetetlenné tették az ország megvédését.
            Az ávót azért hozták létre a zsidók, hogy megsemmisítsék a magyar önvédelmet.
            A Sólyom László a zsidók szolgája, futni hagyta a bolsevizmus zsidó bűnöseit az igazságtétel elgáncsolásával.

          • Ez amit itt előadsz nem hatotta meg az árja népi németeket és vezérüket a magyarokat a zsidókkal együtt az „alacsonyabb rendű fajok ” népes csoportjába sorolták. A magyarországi németség annyira „magyar szívű ” lett , hogy Folyamatosan azon fáradoztak , hogy megszerezzék maguknak a magyar állam területét és a magyarokat rabszolgasorsra kényszerítsék. Már olyan térképet is megjelentettek amelyen az akkori magyar állam már nem szerepelt csak a Harmadik Birodalom. A trianoni rabló békediktátum kizárólag a német érdekszféra idézte elő . Ezt próbálta hárítani Károlyi Mihály manőverei de a franciák -tábornoka- „nem tudta eldönteni azt , hogy Magyarország magyaroké vagy német ” -. Károlyi miután látta, hogy Magyarország ellen – a németek miatt- egy masszív összeesküvés szerveződik , és nem akarnak fegyverszünetet, ezért a belső nemzeti egység megteremtése érdekébe törvényesen átadta a hatalmat a Kun Béla vezette magyar baloldali kommunistáknak.
            Ez helyes döntés volt még így utólag is, a baloldaliak harcoltak Magyarország területi épsége és a diktátumok ellen. Ekkor lépett színre Horthy és jobbára német úri fegyveres osztaga aki lepaktált és szövetséget kötött a magyarok ellen összesküvökkel – köztük a románokkal-
            és fegyveresen megtámadta velük a törvényes magyar államot, és gyilkolta a magyarokat.
            A románokkal együtt legyőzték a baloldali vezetésű magyar államot és aláírta a Trianoni békeszerződést és kihírdette ahogy gazdái kérték. Az ávó a szovjetek a magyarok megvédése miatt hozták létre, hogy az árják vissza ne tudjanak térni és gyilkosságokat ne tudjanak elkövetni. Solyomról már leírtan véleményemet azt továbbra is tartom.

          • A magyarországi németek döntő többsége magyarszívű lett (lásd aradi vértanúk, Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc írók, a délvidéki németség tokkal-vonóval magyarszívű volt, közülük egy sem akart Jugoszláviához csatolva lenni).
            Az 1916-os oláh orvtámadáskor a námet Mackensen tábornok segített megvédeni Erdélyt, 1918-ban a Károlyi-rezsim ezért elfogta a Magyarország területén tartózkodó Mackensent és átadta az antantnak, nehogy megint segíteni tudjon Erdély megvédésében.
            Maga Hitler ismerte el a Mein Kampfban hogy a magyarok nem alsóbbrendű nép.
            A Károlyi-rezsim nyilvánvaló nyílt hazaárulást követett el, önként és dalolva elment Belgrádba aláírta a megadást és az ország területe átengedését az ellenségnek, kiürítette Erdélyt, leszerelte a magyar hadsereget, fölszerelte az erdélyi szeparatista oláh milíciát, megtiltotta az ellenállást az ellenséggel szemben, hadiparancsot adott ki hogy ha magyar sereg ellenséges sereggel találkozik, akkor tilos harcolni, át kell adni az ellenségnek a fegyvereket és a lőszert és erről az ellenségtől jegyzőkönyvet kell kérni.
            Miután a Károlyi-rezsim olyan körülményeket teremtett hogy lehetetlenné vált Magyarország megvédése, a nyugati demokrata imperialisták képesek lettek kikényszeríteni a trianoni rablóbékediktátumot, az árulással és puccsal megdöntött kormányú, emiatt legyőzött Németországnak nem osztottak lapot tehát az nem szólhatott bele trianonban.
            A zsidó Kun Béláék bűnözők akiket kiengedtek a börtönből, majd puccsal megszerezték a hatalmat a Károlyi-rezsim árulása által segítve.
            A zsidó tanácsköztársaság nem a magyar hazáért harcolt, hanem a nemzetközi bolsevizmusért, ezt bizonyítja hogy az általa elfoglalt Kassa városát nem csatolta vissza Magyarországhoz, hanem átadta a szlovák tanácsköztársaságnak, amelynek kormánya székhelye lett.
            Amikor Horthy fővezér lett, már nem volt mozgástere, Károlyinak még volt.
            Az ávó a zsidóuralom terrorszervezete a magyar önvédelem megsemmisítése céljából.

          • A magyarországi németek Németországhoz voltak hűségesek, és a magyarokat „alacsonyabb rendű” faji osztályba sorolták. A magyarországi németek a német hadseregbe – nem a magyarba-
            vonultak, ezek száma kb. 120-150 ezer köztük a Waffen SS nevű terror osztagba is. A román irattárak titkosított részlegei már megnyíltak jobbára amely bizonyítja a Horthy-román Antant magyar ellenes szövetséget.. Hitler több beszédében a „magyarokat olyan lusták mint az oroszok” jelzővel illette , majd további becsmérlését azzal zárta, hogy ” nem véletlen mind kettő a sztyeppék népe”. Károlyi igazi magyar hazafi Belgrádban szembesült az agresszív Antant tábornokával szemben aki közölte, ” hogy Magyarországra nem érvényes a háborús fegyverszünet ” és hogy „nem tudja eldönteni azt hogy Magyarország magyar e vagy német”,
            Károlyi az adott helyzetben a legjobb döntést hozta , a bebörtönzött kommunistákat kihozatta és törvényesen átadta a politikai hatalmat , és bízott abban , hogy mindenki felsorakozik mögöttük. A Tanácsköztársaság a magyarságért a magyarok államáért harcolt fegyveresen , míg a népi német Horthy millicia a külföldi érdekekért, és a saját hatalomra kerülésért küzdöttek és elárulták a magyar hazát. Össze játszott az Antanttal tömeggyilkosságokat hajtott végre magyarok ellen, miközben a behatoló románokkal soha sem bocsátkozott fegyveres harcba.
            Horthynak nagy mozgástere volt, pihent úri hadserege több tízezer főt számlált ha összeáll a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregével biztosan letudta volna győzni a Kis Antant kimerült és rosszul hadakozó haderejét.

          • Uhh.
            „1919 április 23-án a zsidó tanácsköztársaság terroristái”
            A zsidó kommunisták mind megtagadták a zsidóságukat, ahogy a vörösterrornak bőven akadtak zsidó áldozatai is.
            „Az ávót azért hozták létre, hogy a bolsevizmus (zsidóuralom)”
            Ezt jó tudni, valahogy a háború utáni, és a rendszerváltás közötti időszakban is igen csak elnyomták a zsidóságot.Feketézők mond neked valamit?

          • Tehát a Kohn azt állította magáról hogy ő nem is zsidó, mi meg ezt valószínű elhisszük.
            A nemzetiszocializmusnak is voltak német áldozatai is.
            A bolsevizmus idején úgy elnyomták a zsidóságot hogy a magyarországi kulturális élet totális zsidó ellenőrzés alatt állt (Révai József, Aczél György, Erdős Péter, stb).

          • Hóman Bálint, Gömbös Gyula, Sztójay Döme, Jány Gusztáv, Mindszenti József stb. stb. németek
            magyar nevekkel a magyarok szemszögéből nem, voltak lojálisak, hűségesek a magyarsághoz és a magyar államhoz. A zsidó származásuak igazi nemzethűségről és sors közösségről tettek tanúbizonyságot. Acél György egy primitív áruló a baloldal egyik árulója.

          • Hóman Bálint, Gömbös Gyula, Sztójay Döme, Jány Gusztáv, Mindszenti József kiváló magyar hazafiak, a zsidó bolsevisták viszont magyarellenesek.

          • A német Jány hadparancsában a magyarok „megdögléséről” értekezik. Gömbös a náci árja „faj védők” egyik búzgó magyar ellenes bűnözője, Mindszenti ‘elitélte ” a magyar -szlovák „lakosság cserét” hagyta volna elpusztulni a magyarokat Benesék markában stb. A zsidó származású magyar politikusok igazi magyarok voltak, hűségesek a magyar hazához.

          • Jány megbánta az első hadparancsát, a másodikban már teljesen más hangvételben írt, a háború után pedig nem hagyta cserben a beosztottjait és hazatért, a zsidó bolsevisták politikai koncepciós kirakatperben halálra ítélték és meggyilkolták.
            Gömbös a magyar fajvédelemhez csatlakozott nem a némethez, német származású létére magyarszívű volt.
            Mindszenti elítélte a felvidéki magyarok deportálását őseik földjéről, érdekes hogy ma van olyan aki szerint a deportálás az jó dolog.
            A zsidó bolsevisták nem a magyar hazához hűségesek, a magyarokat magukhoz képest idegeneknek tekintik.

          • Még elsírom magam, az elsőben azt akarja, hogy „megdögöljenek” a magyarok , de a másodikban már nem . Ez igazán nagyszerű magyarság tudatról tanúskodik. Egy idegenszívű magyargyűlölőt próbálsz meg tisztára magyarázni. Mig ezek a szerinted „magyar szívüek” az ország tönkretételén, a magyarok , zsidók stb. elpusztításán dolgoztak , addig a zsidó származású magyarok az ország a nép megmentéséért fáradoztak.

          • Igazat írtam, ha magyar vert agyon zsidót az nem évül el, ha zsidó vert agyon magyart az elévült. Ez a módszerváltás egyik legaljasabb faji diszkriminációja, a Göncz Árpád és a Sólyom László megakadályozták az igazságtételt, ezzel futni hagytak akkor még élő kegyetlen szadista gyilkos zsidó ávósokat, a főávós a Péter Gábor 1993-ban ágyban párnák közt halt meg, felelősségrevonás nélkül.

  4. Pár évvel ezelőtt 3 napos buszos kiránduláson vettem részt Prága volt a fő úti cél ott volt szállásunk és hazafelé
    több „magyar” emlékhelyet szerettünk volna felkeresni. A nagyon jó hangulatú utazás után gyorsan megérkeztünk Prágába és a vár központjában egy magyarul kitűnően beszélő hölgy jött oda hozzánk és közölte, hogy csak cseh idegenvezető kisérhet bennünket és hiába mondtunk bármit fenyegetően reagált Így elfogadtuk, hogy Ő lesz a kisérőnk és Ő ismerteti a magyarokkal kapcsolatos emlékezetet, érdekességeket. Rövid bemutatkozás után a mögötte álló Benes szoborra mutatva áttekintette a volt kormányfő jelentőségét és megmutatta a homlokzaton lévő monarchia államainak cimerét – köztük a magyart is-. Egyszer csak arról kezdett beszélni, hogy itt a vár templomban
    van egy Báthori és tudunk e róla hogy ez arról híres hogy „eladta Erdélyt, a hazáját ” az osztrákoknak. Égett az arcunk, a váratlanság és a reagálás képtelenség miatt. Részletesen beszélt majd bekísért bennünket a templomba és megmutatta a márvány koporsót. Ott volt közelünkben egy külföldi csoport is és világosan lehetett hallani , hogy nekik is egy másik cseh idegenvezető nem magyar nyelven „Bathori” szó tisztán hallatszott és a nevetés , vihogás előadta
    a magyarokkal kapcsolatos látnivalókról az információkat. Kassán a Rákoczi sírját akartuk felkeresni, ahol szintén közölték , hogy csak helyi idegen vezető beszélhet és kisérhet. Végül odáig fajult hogy a magyar csoport egy szlovák idegen vezető angolul elmondott szövegét hallhatták pénzért. Én már az elején kiszálltam a vitából.