Rod Dreher, amerikai publicista, író, az American Conservative magazin főszerkesztője és a Szent Benedek válaszútján című könyv szerzője. Az író a Danube Institute vendégkutatójaként tartózkodik Budapesten. Dreher a lapunknak adott interjúban beszélt arról, hogy miért vesztették el az amerikai konzervatívok a kultúrát, hogy valójában mit gondolnak az amerikaiak a progresszív intézkedésekről, és mit tanulhatnak a keresztények az ortodox zsidóktól.
Ön egyike volt Trump konzervatív kritikusainak. Hat hónappal azután, hogy véget ért az elnöksége, hogyan látja az örökségét?
Soha nem voltam tagja a „Never Trump” csoportnak. Úgy gondolom Trump jót tett azzal, hogy elpusztította a hagyományos Republikánus Pártot. De sosem voltam lelkes vele kapcsolatban, mert ugyan sok mindenben egyetértettem vele, de a személyisége, és az inkompetenciája nem segített az ügyünkön. Hat hónappal a távozása után bizonyos dolgok hiányoznak, mert ki nem állhatom, ahogy Biden csinálja a dolgokat. Amit viszont értékelek Bidennel kapcsolatban az a dráma hiánya.
Úgy gondolom elég vegyes Trump öröksége, és inkább negatív. Ha képes lenne arra, hogy visszalépjen és egy kompetensebb embert engedjen a helyére, azt hiszem pozitívabb lenne az öröksége. De ha ragaszkodik ahhoz, hogy ráirányuljon minden figyelem, és ő lesz a 2024-es jelölt, akkor természetesen veszíteni fog. Konzervatív szempontból a legpozitívabb tettei a bírói kinevezései voltak. Úgy gondolom, hogy az olyan vallásos konzervatívok számára, mint amilyen én is vagyok a szövetségi bírók jelentik majd a védelem utolsó bástyáit a baloldallal szemben, az elkövetkezendő 10, 20, 30 évben.
Mit gondol van esély arra, hogy republikánus elnököt válasszon Amerika 2024-ben?
Abszolút, de nagyon sok fog múlni Trumpon. Ha a konzervativizmus és a republikánus párt ügyét a saját érdeke elé tudja helyezni, akkor szerintem nagy esély lenne egy republikánus győzelemre. A demokrata pártot teljesen megszállta a progresszív baloldal és nagyon népszerűtlen politikát folytatnak. Faji vonalak mentén osztják meg az országot, és a gender ideológiájuk maga az őrület.
Úgy gondolom, hogy az amerikaiak nagy része, legyen szó liberálisokról vagy konzervatívokról, nem szeretné, hogy az iskolákban a kritikai fajelméletet tanítsák. Kényelmetlenül érzik magukat amiatt, hogy a gyerekeik folyamatosan ki vannak téve a gender ideológia propagandájának, és hogy már senki nem meri kimondani, hogy valójában mit gondol.
Ez nem egy szabad ország. S a demokraták ezt támogatják. Az ő oldalukon állnak a nagyvállalatok, minden egyes fontos intézmény beállt a progresszív ideológia mögé.
Ez egy kiváló lehetőség a Republikánus Párt számára, hogy felemelje a szavát, hogy harcoljon, de ehhez az kell, hogy szembe menjen az egyik hagyományos szövetségesével a „Big Business-el”. A nagy cégek ma már a konzervatívok ellenségei. Ez jelentős változás a korábbi viszonyokhoz képest.
Nekem úgy tűnik jelenleg a republikánusok nem igazán értik a politikai pillanatot, amiben éppen vagyunk, de ez megváltozhat. Ron DeSantis, Florida kormányzója tűnik jelenleg a legjobb jelöltnek. Ő Trump populizmusát kompetenciával párosítja, és tudja, hogyan legyen normális politikus, hogyan kell valóban elintézni dolgokat, és tudja, hogy ne dramatizálja túl a dolgokat.
A következőt írja a Szent Benedek válaszútján című könyvében: „Ahelyett, hogy energiánkat és erőforrásainkat megnyerhetetlen politikai csatákra pocsékolnánk, inkább azon kellene dolgoznunk, hogy olyan ellenálló közösségeket, intézményeket és hálózatokat építsünk ki, amelyek képesek arra, hogy túljárjanak a megszálló erők eszén, túlélhetik és legyőzhetik őket.” Ezt a gyakorlatban hogyan képzeli? Úgy gondolja, a konzervatívoknak egyáltalán nem kell foglalkoznia a politikával?
Örülök, hogy megkérdezte ezt, mert azok az emberek, akik sose olvasták a könyvemet azt állítják, hogy azt hirdetem, hogy fussunk a hegyek közé, és bújjunk el. Pedig nem erről van szó. Nem engedhetjük meg magunkat, hogy ne foglalkozzunk a politikával, már csak azért sem, mert meg kell védjük magunkat azoktól az erőktől, akik el akarnak pusztítani minket, és azoktól akik elvennék a szabadságunkat.
Mindazonáltal van egy népszerű tévhit az amerikai keresztények körében miszerint, ha politikai hatalomra teszel szert, az majd minden problémádat megoldja.
Közben egyre kevesebb a gyakorló hívő, különösen a fiatalok között. A Z generáció (1995 és 2005 között születettek) lesz az első generáció az amerikai történelemben, akiknek a többsége egyáltalán nem hisz. Ez azt gondolom nagyrészt azért történt, mert sok vallásos konzervatívot túlságosan lekötött az, hogy politikai hatalomra tegyen szert, és nem adták át a hitüket a gyermekeiknek, nem csak tudást nem hagyományoztak rájuk, de nem segítettek a hitre jutásukban sem.
Ami a megnyerhetetlen politikai csatározásokat illeti. Természetesen határozottan ellenezem a melegházasságot, de ezt a harcot elvesztettük. Nem csak a Legfelsőbb Bíróság emelte törvényi rangra 2015-ben, hanem teljesen elfogadottá vált. S mégis vannak keresztények, akik szerint még lehet ez ellen harcolni. Szerintem fontos, hogy olyan csatákat vállaljunk, amiket meg is tudunk nyerni, ilyen a transz kérdés is, de ami ennél is fontosabb, hogy a figyelmünk egy részét irányítsuk arra, hogy erős közösségeket építsünk. Ki kell munkálnunk az ellenálló képességünket, mert úgy hiszem jön az üldöztetés időszaka, de ha nem is jön, meg kell mentenünk a fiatalokat.
Azt szeretném, ha a keresztény közösségek hasonlóvá válnának az ortodox zsidókhoz. Ők a világban élnek, dolgoznak és mozognak, de a vallási identitásuk van az első helyen, aköré szervezik az életüket.
Mikor a könyvemről tartok előadást gyakran használok példákat a Héber Bibliából. Például Jeremiás könyvében Isten azt mondja a prófétán keresztül a zsidóknak, hogy telepedjenek le Babilon városaiban, és imádkozzanak a város békéjéért. De meg kell néznünk Sidrák, Misák és Abednégó történetét Dániel könyvében. A három héber fiatal a királyt szolgálta Babilonban, de mikor azt követelte tőlük, hogy térdeljenek le a bálványa előtt, inkább a halálos ítéletet választották, de nem lettek aposztaták. Ez az a mentalitás, amire szükségünk lenne. Amerikában a legtöbb keresztény már olyan régóta, olyan kényelmes életet él, hogy azt hiszi a vallásunk az egy terápia. Azonban ezeknek a napoknak vége.
Közel 80 millió evangéliumi keresztény él Amerikában. Ők miért nem tudták megállítani a kulturális változást? Ráadásul hosszú évtizedeken keresztül jelentős többséget élveztek a keresztények az amerikai társadalomban. Akkor mégis mi történt?
Azt hiszem két válasz van erre a kérdésre. Először is az evangéliumi keresztények és a konzervatív keresztények úgy általában nem töltenek be hatalmi pozíciókat az elit hálózatokon belül. Így történik a társadalmi változás. Befolyásos pozíciókba kell kerülnöd a kultúrát meghatározó helyeken, ami elsősorban nem politikai pozíciókat jelent, hanem a médiát, az egyetemeket, a szórakoztatóipart stb. A konzervatívok szinte teljesen hiányoznak ezekről a helyekről. Előfordult, hogy kizárták őket, de ők maguk is elzárták magukat ettől a világtól. Így történhet az meg, hogy a többség ugyan kereszténynek vallja magát, mégis sokkal kevesebb a kulturális hatalmuk, mint bárki gondolná. Ezért van az, hogy hiába választunk republikánus elnököket és republikánus kongresszusokat, a kultúra egyre szekulárisabb és egyre liberálisabb.
A másik válasz az, hogy nagyon sok keresztény az amerikai középosztály részének tekinti magát. Keresztényként azonosítják magukat, de ha megnézed azt, hogy hogyan élnek, valójában ugyanolyan asszimilált középosztálybeli normákat követnek, mint bárki más.
Christian Smith amerikai vallásszociológus 2005-ben kiadott egy könyvet, amiben azt írta, hogy az amerikaiak igazi vallása egy „moralista terapeutikus deizmus”. Ez egy kamu vallás, ami teljesen eluralta a keresztény és a zsidó intézményeket is. Szerinte ez a „vallás” a következő néhány dologban hisz: Isten létezik, azt szeretné, hogy boldog légy és kedves, csak akkor kell kapcsolatot felvenned vele, ha akarsz tőle valamit, és mindenki a mennybe megy, kivéve az olyan nagyon rossz embereket, mint Hitler. Vannak benne részigazságok, de ez nem a bibliai vallás.
Ez egy pszichológiai krédó a középosztály számára, hogy jól érezzék magukat. Ez nem igényel áldozatot, nem igényli a prófétai hozzáállást. Ha ilyen lett volna Martin Luther King kereszténysége soha nem állt volna a polgárjogi mozgalom élére. Ezért van, hogy az evangéliumi keresztények nem tudtak semmit megváltoztatni, mert meg se próbáltak ellenállni azoknak a kulturális erőknek, amik leginkább fenyegetik a kereszténységet. Nem véletlen, hogy a Biblia állandóan a gazdagság korrumpáló hatásáról beszél. Ha megnézzük Amerikát, pontosan ez történt. Ahogy egyre gazdagabbak és egyre szabadabbak lettünk, elvesztettük a társadalomformáló képességünket, és sokkal inkább a társadalom az, ami megváltoztatott minket.
Mit gondol mi a különbség az amerikai és az európai konzervativizmus között?
Azt hiszem az amerikai konzervatívok tulajdonképpen a klasszikus értelemben véve liberálisok. Európának sokkal mélyebb konzervatív gyökerei vannak, jobban kötődnek a földhöz, a hagyományokhoz. Amerikában a konzervativizmus tulajdonképpen jobboldali liberalizmus. Az amerikai konzervatív politikusok állandóan a szabadságról beszélnek. De én azt hiszem a történelmi konzervativizmusnak erényekre is szüksége lenne.
Azt hiszem a legérdekesebb viták a konzervativizmussal kapcsolatban itt történnek Európában. Itt azt hiszem a legnagyobb probléma a radikális jobboldal és az antiszemitizmus kapcsolata, valamint a háború öröksége.
Amerikában azzal küzdünk, hogy nincs mélysége a vitáknak. Az új generációt csak az érdekli, hogy „felmérgeljék a libsiket”. Ebben nem sok intellektuális mélységet látok. Ez részben az internet számlájára írható. Trump is ezt képviselte. Sok minden, amit elért le lett rombolva abban a pillanatban, mikor Bident beiktatták, mivel Trump azt hitte, hogy a liberálisok felidegesítése az egyenlő a kormányzással. És sok amerikai, főleg a fiatalabb generáció szintén így gondolkozik.
Most, hogy három hónapot töltöttem Európában és belülről láttam Magyarországot, most, hogy láttam, hogy miket hazudik a nyugati sajtó Magyarországról, és a kormányzatról, ez arra indít, hogy még több időt töltsek Európában és itt küzdjek a vallásszabadságért. Nem azt mondom, hogy hibátlan az Orbán-kormány, vannak vele problémák. De úgy tűnik nekem, hogy az európai konzervatívok sokkal inkább érzik, hogy mi itt a tét, mint az amerikaiak.
Mit gondol mi az oka a növekvő amerikai antiszemitizmusnak? Az elmúlt időben szokatlanul sok hírt lehet hallani arról, hogy megtámadnak ortodox zsidókat az utcán.
Ennek összetett okai vannak. Az amerikai média azt szeretné elhitetni, hogy ez a jobboldalról jön. De ez nem így van. Főleg a baloldali intellektuálisok irányából érkezik, a BDS mozgalom felől, akik teljesen nyíltan antiszemiták, nem is próbálják titkolni. Úgy tesznek, mintha ez fejlődés lenne, mintha az áldozatok oldalán állnának. A New Yorki támadásokat sokszor feketék hajtják végre. Éltem New Yorkban és a két közösség között nagyon erős az ellenségeskedés. Ennek meg van a maga bonyolult története. De a médiánk annyira liberális, hogy nem akarják a fekete támadókat agresszorként beállítani. Pedig ők is ugyanolyan emberek, rosszak és jók, mint mindenki más. De a média ideológiája szerint a kisebbségek csak is áldozatok lehetnek. Így mikor a zsidókat megtámadják, hiába kisebbség ők is, ráadásul apró és sebezhető kisebbség, a média összezavarodik.
Érdekes jelenség, hogy sok evangéliumi keresztény mennyire Izrael párti. Szinte fanatikusan. Egyre több gyülekezeti ház kitűzte az amerikai zászló mellé az izraelit. Ahogy a baloldal egyre antiszemitább, a jobboldal, különösen a vallásos jobboldal egyre filoszemitább.
Egy másik szokatlan jelenség az, hogy egyre erősebb az Amerika-ellenesség az Egyesült Államokban. Egyesek azt állítják, hogy rasszista a zászló, rasszista a himnusz… Hogy történt ez?
Ez ma valószínűleg a legfontosabb kérdés Amerikában. Azt hiszem Amerika éppen szétszakítja saját magát. Ezt az elit vezényli le. Az egyetemeken kezdődött, de átterjedt más intézményekbe is. Nagyvállalatok, bíróságok, egészségügy, szórakoztatóipar és már a hadsereget is elérte.
Az szakítja szét az országot, hogy azt hirdetik, hogy rossz ország a miénk. Természetesen el kell ismernünk, hogy előfordult a történelmünkben gonoszság, de előfordult sok jó is. 1967-ben születtem, három évvel a születésem előtt, a városomban lent délen, a fehérek és a feketék nem ehettek ugyanabban az étteremben. Hála Istennek, ennek vége, és azért lett vége, mert olyan bátor emberek, mint Martin Luther King és más polgárjogi vezetők harcoltak a gonosszal szemben, az amerikai nagyszerűség és az alkotmány nevében, valamint a bibliai vallásra hivatkozva. Nem véletlen, hogy a mozgalmat fekete lelkészek vezették. Ez ma már ősi történetnek tűnik.
Figyelem, ahogy ledöntik a szobrokat az országban, hogy kulturális forradalom zajlik. Valami olyannal cserélik le a régit, ami nem ismerős számomra.
Mit gondol hová vezet mindez?
Azt hiszem sok dolog összeomlásához vezet, talán erőszakhoz is. Azt hiszem az lesz a vége, hogy megjelenik a kínai közösségi kreditrendszer amerikai változata. Nagyon sok amerikai van, aki nem ért egyet azzal, ami történik, de úgy tűnik még nem ébredtek fel. Hogyan harcolj ellene, ha elvesztheted az állásod, ha nem a megfelelő véleményen vagy? Ez történik ma mindenhol. Annyira gyorsan történt, hogy el se hiszem, hogy ez tényleg Amerika.
Azért írtam az új könyvem (magyarul hamarosan megjelenő Live Not By Lies) mert azok az emberek akik a kommunista világból jöttek Amerikába már tíz éve mondják, hogy az ami Amerikában történik arra emlékezteti őket, amit maguk mögött hagytak. Az amerikaiak többsége nem veszi őket komolyan, mert nem tudják elképzelni, hogy ez nálunk is megtörténhet. Pedig megtörténik: más formában.
Nincs Sztálin, nincs Gulág, nincs titkosrendőrség, de olyan helyzet alakult ki, hogy az emberek már félnek kimondani, hogy mit gondolnak valójában, mert ha megszólalnak esetleg ideológiai büntetésben részesülhetnek. Ez valóban zajlik, a baloldal ugyan tagadja, de ez történik.
Eljön a pont, hogy az emberek visszaütnek. Félek, hogy azzal, hogy a baloldal az általa ellenőrzött intézményekben a megosztó faji teóriákat nyomja, mint haladó ideát, azzal csak üzemanyagot szolgáltatnak a valódi fehér rasszisták számára. Ha eleget mondod valakinek, hogy ő rossz, mert fehér a bőre, előbb utóbb ellenkezni fog, és sokakat valóban a rasszizmus irányába fog ez taszítani. S akkor valóban kitörhet az erőszak.
Azt gondolom, az állam a vállalatok segítségével el fog kezdeni dolgozni egy társadalmi kreditrendszeren, ami mindenkit ellehetetlenít, akit rasszistának, homofóbnak, vagy transzfóbnak nyilvánítanak. Ez már elkezdődött a január 6-i támadás után, ami szörnyű támadás volt, és fontos, hogy megbüntessék az embereket, akik megrohanták a Capitoliumot. Azonban a kormány elkezdett úgy nevezett belföldi terroristákat keresni. Nemrég kiderült, hogy tárgyalnak egy angol céggel, hogy az amerikai katonák közösségi oldalát fésüljék át, hogy írtak e valami negatívat a BLM-ről, mert az azt jelentheti, hogy ők fehér felsőbbrendűségben hisznek.
Ahogy a baloldali és progresszív ideológia elfoglalja a valódi liberalizmus helyét, a nyomás egyre nagyobb lesz, hogy mindenki alkalmazkodjon.
Mindezt látva, miben reménykedik a jövőt illetően?
Istenben van a reménységem. Nem vagyok optimista a jövőt illetően.
Amerika hanyatlik, bárcsak ne hanyatlana. Meg kell próbálnunk küzdeni ez ellen, de a társadalmunk dekadenssé vált.
Alexander Szolzsenyicin írta, hogy mikor először megérkezett a Gulágra, hallotta, hogy az idősebbek azt mondják, hogy azért történt mindez Oroszországban, mert az emberek elfelejtették Istent. Ezt ő először nem vette komolyan. De minél tovább volt a Gulágon annál inkább megértette, hogy mindez igaz; Isten létezik, és léteznek objektív igazságok, és aki nem eszerint él, az szenvedni fog. Én azt hiszem Amerikában is ez történik.
Azt mondom az embereknek, hogy nem vagyok optimista, de ez nem jelenti azt, hogy nincs reménységem. Lehet ez amolyan keresztény dolog. Keresztényként abban hiszünk, hogy az emberiség megölte Istent, aki emberré lett, mint megváltó. De aztán feltámadt. Ez ad nekünk egy nézőpontot a szenvedéssel kapcsolatban. Ennek az az alapja, hogy nem úszhatjuk meg a szenvedést. Ha ez az igazságért történik, akkor ezt átadhatjuk Istennek, és akkor ő valamely módon, még ha ezt mi nem is éljük meg, a szenvedésünket a világ megjobbítására használja. Nehéz optimistának lenni, de remélnünk kell, hogy Isten irányítja a dolgokat. Én nem tudok máshogy élni.
