Netanjahu Bennett háta mögött egyeztet a Pfizerrel és a Modernával

A volt miniszterelnök, Benjamin Netanjahu telefonon egyeztetett a Pfizer és a Moderna gyógyszergyárak vezérigazgatóival, Netanjahu szerint a harmadik oltás az egyetlen módja a lakosság megvédésének – írja a Times of Israel.

Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök az elmúlt napokban többször beszélt a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourlával és a Moderna vezérigazgatójával, Stéphane Bancellel, állítólag az utódja, Naftali Bennett háta mögött, a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisának beadásáért folytatott kampányának részeként

Netanyahu Likud pártja szerdán több izraeli médiumnak szivárogtatta ki a beszélgetések részleteit, amelyek arról számoltak be, hogy a hívások Bennett tudta nélkül történtek.

Netanjahu irodája később közleményt adott ki, miszerint a gyógyszergyári vezetők tájékoztatták a volt miniszterelnököt oltóanyag-kínálatukról és a Delta-változat terjedéséről.

Az ellenzék vezetője elmondta, hogy arra a következtetésre jutott, hogy Izraelnek több millió adagra van szüksége, és „azonnal” meg kell kezdeni a harmadik, emlékeztető oltás beadását a felnőttek számára.

„Ez az egyetlen módja a lakosság védelmének, az életmentésnek és a gazdaság nyitva tartásának a Delta-változat kirobbanásának fényében” – mondta Netanjahu egy video-nyilatkozatában.

A Pfizer az FDA (Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal) engedélyét kérte a harmadik oltásra, bár az amerikai szabályozó hatóság és az izraeli egészségügyi tisztviselők azt állították, hogy jelenleg nincs szükség bizonyítékokra, hogy szükség van az emlékeztető oltás beadására. Izrael jelenleg a harmadik dózist az immunhiányos betegek számára adja be.

Netanjahu hetek óta ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal szükség van a harmadik dózisra, de egyes elemzők szerint Netanjahu az új kormány járványpolitikáját akarja lejáratni.

Izrael sikeres oltási kampányát Netanjahu hivatali ideje alatt vezényelték le, miután olyan megállapodásokat kötött a Pfizerrel, amelyek Izraelt a COVID-oltások terén a világ vezető országává tették.

A szerdai leleplezéseket követően néhány egészségügyi tisztviselő aggodalmának adott hangot a szakmai megfontolásokba való politikai beavatkozás miatt.

A Delta variáns megjelenésével jelentősen megnőtt  a koronavírussal megfertőződött izraeliek száma az elmúlt hónapban. Az egészségügyi minisztérium szerdán közzétett adatai azt mutatták, hogy 1 410 új COVID-19 esetet diagnosztizáltak előző nap, szemben az egy hónappal ezelőtti napi néhány tucatnyi esetszámmal.

Izrael jelenlegi Pfizer vakcinakészlete július végén jár le, de Bennett a hónap elején bejelentette, hogy új megállapodást kötött a Pfizerrel, hogy a gyógyszergyár előrehozza a szállítást augusztus 1-ig. Ennek az ügyletnek az volt a célja, hogy lehetővé tegye a 12-15 éves fiatalok beoltási kampányának folytatását.

Izrael a tervek szerint valamikor 700 ezer adagot is kap Dél-Koreától, miután a hónap elején megállapodtak Izrael lejáró dózisainak cseréjéről.

Az izraeli egészségügyi minisztérium július elején közölt adatai szerint a Pfizer COVID-19 vakcinája csak 64 százalékos hatékonyságot mutat a Delta variánssal szemben, de továbbra is 93% – ban hatékony a kórházi kezelés és a súlyos tünetek megelőzésében. Ez azt jelenti, hogy a Pfizer vakcinával beoltott ember akár könnyebben megbetegedhet, de tünetei enyhék lesznek.

Néhány egészségügyi tisztviselő kétségbe vonta ezeket az adatokat, megjegyezve, hogy csak mindössze egy hónapnyi adat áll rendelkezésre, ugyanakkor a kétkedők is elismerik, hogy a Pfizer vakcina valóban hatékonyabb a Delta variánssal szemben, mint azt korábban hitték.

Háredi zsidókon gúnyolódik a legolvasottabb baloldali izraeli napilap

A Siratófalnál imádkozó háredi zsidókon élcelődő karikatúrát tettek közzé a Haaretzben.