Hajlandó lenne Joe Bidennel találkozni az egyik iráni elnökjelölt megválasztása esetén

Megválasztása esetén hajlandó lenne találkozni Joe Biden amerikai elnökkel az egyik iráni elnökjelölt, Abdolnaszer Hemmati.

Az iráni jegybank volt elnöke az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva szerdán elmondta, hogy mindehhez az kell, hogy az Egyesült Államok „jobb és erősebb jeleket küldjön” az iszlám köztársaság felé.

A „mérsékelt” jelöltnek számító Hemmati kijelentette, hogy tekintettel a Közel-Keleten kibontakozott feszültségekre alapvető fontossággal bír a lehetséges kapcsolatok kiépítése szempontjából Washington visszatérése az úgynevezett többhatalmi atomalkuhoz.

„Úgy vélem, nem láttunk semmi komolyat eddig Biden úr részéről” – mondta Hemmati. „Először vissza kell térniük a nukleáris megállapodáshoz, amelyet felmondtak. Ha látunk haladást az ügyben és több bizalom is kiépült, akkor beszélhetünk” – tette hozzá a 64 éves politikus.

Hemmati egyike annak a hét jelöltnek, akik indulását jóváhagyták az iráni hatóságok a június 18-i választáson, mint arról a Neokohn is beszámolt, a valóban mérsékeltnek nevezhető elnökaspiránsok indulását nem hagyták jóvá. Közvéleménykutatások ugyanakkor azt jelzik, hogy támogatottsága kisebb a keményvonalasok jelenlegi favoritjánál, Ebrahim Raiszinél, aki korábban Teherán főügyésze volt.

Az AP újságíróival a hírügynökség teheráni irodájában folytatott beszélgetés során Hemmati hangsúlyozta: hogy azt várják Washingtontól, hogy visszatérjen a 2015-ben Bécsben Irán és a hat nagyhatalom között megkötött atomalkuhoz.

„Az amerikaiak pozitív jelzéseket küldtek, de ezek nem voltak elég erősek. Erősebb jelzések ugyanis kihatással lehetnek arra, hogy mennyire vagyunk ború-, illetve derűlátóak” – fogalmazott.

A szankciókat firtató kérdésekre válaszolva Hemmati kijelentette, hogy nem fogadná el az ország ballisztikusrakéta-programjának korlátozását egyes büntetőintézkedések feloldásáért cserébe. „Irán nukleáris kötelezettségvállalásainak az atomalku rendelkezéseinek keretében kell maradniuk. Amennyiben nem ez lenne a helyzet, úgy azt sem a legfőbb vezető, sem az elnök nem fogadhatná el” – mondta.

Nem indulhat az iráni elnökválasztáson a két legfontosabb mérsékelt jelölt

A demokrácia köszönni se jár Iránba.