Mikor a demokraták identitás politikát játszanak a Közel-Kelettel

Jamaal Bowman New Yorki kongresszusi képviselő és kollégái rávetítik az otthoni pszichodrámájukat a Közel-Keletre, és ezzel veszélybe sodorják az amerikai zsidókat – írja Liel Leibovitz a Tablet magazinban.  

Jamaal Bowman képviselő körzetéhez tartozik a Bronx egy része és Westchester. Zsidók szavazataival lett megválasztva, akiknek négy zsinagógáját az utóbbi időben megtámadták és megrongálták – kezdi Leibovitz.

Tegnap így reagált Bowman képviselő a palesztin erőszakhullámra: „Legyen szó a palesztinok polgári és emberi jogainak megsértéséről Sejk Dzsarrában, vagy az erőszakról azokkal szemben, akik az al-Aksza mecsetben imádkoztak Ramadán szent hónapjában Kelet-Jeruzsálemben… A szívem szakad mindenkiiért, aki bárhol a világban elnyomást és fájdalmat él át.” S ha a jelzés nem lett volna elég egyértelmű Bowman hozzátette: „elég volt abból, hogy fekete és barna testeket brutalizálnak és gyilkolnak meg.”

Liebovitz megjegyzi, hogy egyes olvasókat összezavarhat, hogy Bowman miről is beszél, főleg ha valaki tényleg követi az izraeli híreket. Ugyanis, ha valaki valóban figyeli mi történik Izraelben hallhatta a 32 éves Soumya Santosh történetét, aki Askelonban egy 80 éves hölgy ápolója volt. A házat ahol laktak közvetlen találat érte, így árván maradt az a 9 éves kisfiú, aki miatt ilyen messze vállat munkát Santosh.

A nő barna testét szétszakították a repeszek, és a rakétát egy terrorszervezet lőtte rá ártatlan civilekre, akiknek semmi szüksége a butácska identitás politikára – szögezi le a szerző.

Vagy talán az olvasók halottak a 19 éves Jehuda Guettáról, a líbiai származású fiúról – amely ország ugye Afrikában van. Jehudát lelőtte és megölte a hét elején egy Muntasir Shalabi nevű amerikai-palesztin férfi, akit a szomszédok vallomása szerint egyszerre motivált a zsidógyűlölet és a kártya tartozás.

Általánosságban utálom megtagadni az amerikaiak jogát, hogy szabadon űzzék a nemzeti sportjaikat – írja a szerző – amelyek közé ma már beletartozik a „fehér ember” elleni folyamatos vádaskodás, de annyit el kell mondanom, hogy bizarr számomra a bőrszínt használni, mint egy ember első számú azonosítóját, ahogy ezt a 19. századi „faji tudósok” tették. De mióta Bowman képviselő és egy rakás megválasztott képviselő, köztük Rashida Tlaib megpróbálják az amerikai pszichodrámát rávetíteni, egy külföldi országra, ez az egész kezd veszélyes formát ölteni, és nem elsősorban Izraelre jelent veszélyt, hanem az Egyesült Államokban élő zsidókra, beleértve azokat, akik Bowman körzetében élnek.

Legyen egyértelmű – írja Leibovitz – Izrael nem Amerika, a zsidók nem fehérek, a palesztinok nem „fekete és barna emberek”. A judaizmus egy olyan identitás, amely megelőzi a „fajt” ahogy megelőzi Amerika létrejöttét is, a rabszolgaság bűnét, a modern nemzeteket és a keresztény és muszlim vallást is.

Felelőtlen faji retorika az, amit Bowman gyakorol a napokban, és átszivárgó hatása van – állítja a szerző. Múlt hónapban a képviselő és progresszív társai nyilatkozatot adtak ki, amelyben megdöbbenésüket(!) fejezeték ki a saját körzeteikben tapasztalt zsidó-ellenes erőszak miatt.

Uram, a felszólítás az ön házából érkezik – írja Leibovitz.

Ráadásul, ha az olyan emberek, mint Bowman képviselő nem látják, hogy az, ha valakit megrágalmaz egy befolyásos ember – mondjuk az amerikai Képviselőház egyik tagja- az egy kisebbségi csoport elleni támadáshoz vezethet, nos akkor fogalmam nincs minek tetteti magát a progresszív politika – jelenti ki a szerző.

Természetesen Bowmannek joga van figyelmen kívül hagynia a zsidóság történetét, és a nagyon is élő emberek jelenkori szenvedéseit, és nyugodtan fantáziálhat bőrszín alapú vonzódásokról, miközben fundamentalista terroristák több ezer rakétát lőnek olyan emberekre, akiknek rokonai, szó szerint és átvitt értelemben a saját körzetében élnek.

S mi a helyzet a másik oldallal? Az elmúlt napokban az izraeli arabok, akiknek a bőrszíne pont ugyanolyan, mint a szomszédaiké, akik a régió legjobb életkörülményeit élvezik, szabadon gyakorolhatják a vallásukat, és egyetemre járhatnak, pogromokat robbantottak ki a zsidó szomszédaik ellen. Megtámadtak és megrongáltak zsinagógákat Lodban – pont, ahogy Bowmanhoz tartozó Riverdale-ben történt. Megvertek embereket az utcán, kirángatták a sofőröket az autójukból, betörték az üzletek ablakait.

Egy rabbi, aki a diákjaival utazott elmondta az izraeli médiának, hogy tehetetlennek érezte magát, mikor a buszukat egy csapat arab megállította, akik égő gumikkal és nagy szikladarabokkal voltak felszerelve. Négy rendőrautó állt a közelben, de nem tettek semmit a tömeg ellen, akik a szikladarabokkal ütötték a buszt. „Nem nyitottam tüzet – mesélte a felfegyverzett rabbi – Nem akartam, hogy a rendőrség ellenem indítson nyomozást.

Inkább a kiskorú diákjaival együtt lekuporodtak a busz padlójára és imádkoztak, miközben záporoztak rájuk a kövek és az ablakok üvegdarabjai. Vajon ez az „igazságos” vagy „érhető” büntetés a tanár és diákjai ellen, amiért „megszállják Palesztinát”? – teszi fel a kérdést  a szerző.

A világ egyetlen zsidó államát nem azért hozták létre, hogy legyen a zsidóknak egy újabb gettója, ahol félve elbújhatnak – jelenti ki Leibovitz. – Az ország visszafogott magatartása ezekkel a provokációkkal szemben nem a bűnösség elismerése, vagy ügyes PR húzás, mint mikor multicégek csekket írnak a Black Lives Matternek. A világ veszélyes féltekén, az igazi kemény fiúk csendben támadnak, és nekem elhihetik senkit nem fog érdekelni milyen hangosan vonyítanak az amerikai progresszívek.

Tudjuk, hogy Amerikának hatalmában áll békét teremtenie, de háborút is hozhat azzal, ha bátorítja az ellenségeinket és megjutalmazza őket, mikor éppen megakarnak minket ölni. Ebben az esetben a vérontás, ami következik az ő fejükre száll – üzeni keményen a szerző.

A zsidó állam már átélt halálos támadásokat, de a hét eseményei fordulópontot jelentenek. Vége a fondorlatoskodásnak, vége annak, hogy udvariasan beszéljünk azokkal, akik hallgatólagosan vagy más módon hozzájárulnak a zsidók elleni erőszakhoz. Ramlában és Riverdale-ben az üzenet egyértelmű: a zsidóknak választaniuk kell a biztonságuk és a másik oldal csavaros politikai játszmái között – zárja Liel Leibovitz.

Boteach rabbi: Elnök úr szálljon le a kerítésről és támogassa Izraelt!

Shmuel Boteach rabbi az Egyesült Államok legismertebb ortodox rabbija, több demokrata politikus barátja, nyílt levélben kérte Joe Bident határozottabb kiállásra Izrael mellett.