Palesztin Iszlám Dzsihád: Irán adja nekünk a rakétákat, amelyekkel Izraelt támadjuk!

A Palesztin Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet több tisztségviselője az elmúlt napokban azt nyilatkozta, hogy az Izrael elleni támadásokhoz használt rakéták és fegyverek Iránból származnak. A megjegyzéseket a külföldi médiát a szélsőségesek felkutatása céljából nyomon követő különböző megfigyelőszervek fedték fel, míg a palesztin terroristák a héten jóval több mint ezer rakétát lőttek ki Izraelre — írja a Daily Wire.

„Tegnap és ma az IDF több száz Hamász és Palesztin Iszlám Dzsihád terrorista célpontot támadott a Gázai övezetben. Több tucat terroristát likvidáltunk, köztük magas rangú parancsnokokat” – közölte kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. „A Hamász és az Iszlám Dzsihád nagyon súlyos árat fizetett – és ismétlem: – nagyon súlyos árat fog is fizetni az agressziójukért. Azt mondom itt ma este – a vérük az ő kezükön szárad”.

David A. Daoud, az Együtt a Nukleáris Irán Ellen (UANI) kutató elemzője ezt a klipet tette közzé tegnap egy tweetben:

„A Palesztin Iszlám Dzsihád Al-Kudsz Brigád egysége köszönetet mond az „Ellenállási Tengelynek, élén az Iráni Iszlám Köztársasággal”, amiért Badr-3 rakétákkal egészítette ki a Palesztin Iszlám Dzsihád arzenálját” – írta Daoud.

Egy másik klip a Közel-Keleti Médiakutató Intézettől (MEMRI) származik, amely kiemelte a Palesztin Iszlám Dzsihád tisztviselőjének, Ramez Al-Halabinak a múlt héten tett megjegyzéseit, melyekben azt mondta, hogy Irán az, aki „fegyverekkel, pénzzel és élelmiszerrel támogat minket”.

Az alábbiakban a MEMRI TV-n keresztül elérhető a beszéd lefordított átirata és videója:

„A gázai és libanoni mudzsahedek iráni fegyvereket használnak a cionisták elleni támadáshoz. Mi iráni pénzből vásároljuk a fegyvereinket. Tevékenységünk jelentős része iráni szakértők felügyelete alatt zajlik. A palesztinai győzelmek körvonalait az utóbbi időben Qasem Soleimani vérével, iráni vérrel vázolták fel.

Ma az ellenállás tengelyének védnöksége Allahnak és a mártírok vérének köszönhetően elkezdett érvényesülni a térségben, és elkezdte kifejteni hatását, de micsoda hatását!

A tengely Jeruzsálem és Bejrút között, a tengely Jeruzsálem és Bagdad között, a tengely Jeruzsálem és Damaszkusz között, a tengely Jeruzsálem és Szanaá között, és mindenekelőtt a tengely Jeruzsálem és Teherán között – győztes tengely.

Nem sajnálom, büszkén mondhatom, hogy a Tel-Aviv bombázására használt rakétákon iráni kézjegy van, Qasem Soleimani aláírása. A Kornet rakéták, amelyeket az izraeli tankok felrobbantására használunk – az izraeli és a globális védelmi ipar büszkeségei – Qasem Soleimani és Irán Kornet rakétái. A fegyverek, amelyekkel az izraeli ellenségre lövöldözünk. Azokat, akik ezeket a fegyvereket használják, testvéreink képezték ki az IRGC-ben. Ezt hangosan és világosan elmondjuk.

Kedves testvérem, a legtöbb otthon a Gázai övezetben ma… csak egy utolsó dolgot szeretnék mondani, ha szabad. Gázában majdnem minden otthonban van egy kép Qasem Soleimani-ról, egy kép az Iszlám Köztársaságról, valamint egy kép az Imam Khomeini Segélyalapítványról, hogy azok, akik [a ramadánban] böjtölnek, iftar ételt fogyaszthassanak. A Gázai övezetben, Rafahtól Beit Hanounig élő sáfi szunnita gázaiak a böjtjük megtöréséhez tányérnyi ételt kapnak, amelyen Qasem Soleimani és az Iráni Iszlám Köztársaság pecsétje látható.

Kérem Allahot, hogy jutalmazza Iránt az én nevemben és a palesztin nép nevében. Ők azok, akik fegyverekkel, pénzzel és élelemmel támogatnak minket.”

Ellepték a Templom-hegyet a palesztinok. Kezdődik a rámádán végét jelző ünnep

A Templom-hegyen ismét felheccelt tömeg gyűlt össze, Izrael-ellenes szlogeneket kántálnak.