Dobrev Klára kiáll a zsidózó jobbikos mellett

„Miközben sok mindenkinek voltak vállalhatatlan mondatai, amióta aláírtuk a közös nyilatkozatot, képesek vagyunk együtt dolgozni egy másfajta Magyarországért” – magyarázta a DK-s politikus a judapestező Bíró László esetleges támogatását.

Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, a Zsima elnöke szerint azonban a szélsőségek vagy a szélsőségesekkel együttműködő felek nem lesznek képesek a valós értékek mentén való építésre.

„A véleményformáló, gondolkodó, alkotó ember számára fontos a közérthető fogalmazás, még a legfinomabb rezdüléseknek is súlya van. Az antiszemitizmus és a rasszizmus ideológiai fogalomrendszere nem lehet eszköz, nem lehet cél”

– mondja a Mandinernek a neológ főrabbi.

Dobrev a Telexnek adott interjúban arra a kérdésre, hogy oda fog-e állni a Bíró mellé, ha a jobbikos politikus megnyeri a szerencsi előválasztást és ő lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, azt mondta:

„Az ellenzék meghozta a döntést, hogy közösen indul, és mindenki aláírta azt az értéknyilatkozatot, amihez a jövőben tartania kell magát. Miközben sok mindenkinek voltak vállalhatatlan mondatai, amióta aláírtuk ezt a nyilatkozatot, képesek vagyunk együtt dolgozni egy másfajta Magyarországért”

– magyarázta az EP-képviselő

Ismeretes: Bíró László kommentjeiben tetűcsúszdásoknak nevezte az izraeli turistákat, Budapestet pedig Judapestként emlegette, ám a jelek szerint személye már a Demokratikus Koalíciónak sem vállalhatatlan. Igaz: az időközin is kitartottak mellette, ha nem is kampányoltak különösebben a győzelme érdekében.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője akkor úgy fogalmazott:

„bár az utóbbi néhány évben a Jobbik igyekezett szalonképesnek látszani, a Tett és Védelem Alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatásokból azt látjuk, hogy szavazótáborának több mint hatvan százaléka vall ma is antiszemita nézeteket”.

A teljes cikk itt olvasható.

Egyre ellentmondásosabb az ellenzéki összefogás

Korábban a Betyársereg mellett kiálló jobbikost indít az MSZP, a Jobbik pedig Kunhalmi Ágnest, aki korábban tiltakozott a párt anticionista tüntetése ellen.