A kommunizmus és a nácizmus kérlelhetetlen szellemi ellenfele, haszid zsidók leszármazottja, nagy hatású osztrák közgazdász. Ki volt Ludwig von Mises, és milyen hatások alakították életét?
Idén száznegyven éve született Ludwig von Mises az aranykorát élő Osztrák-Magyar Monarchia Galícia tartományának fővárosában, Lembergben. Személyét és munkásságát sajnos méltatlanul alulértékeli az utókor, de különösen fontos hogy megemlékezzünk róla. Bár emlékezetét teljesen figyelmen kívül hagyják, ez még nem feledteti el velünk azt a tényt, hogy a huszadik század legkimagaslóbb közgazdásza és társadalomtudósa volt, akitől sok olyan kútfő is inspirálódott, mint például a világhírű amerikai tudósok Thomas Sowell, Friedrich Hayek vagy a chilei gazdasági csodát véghezvivő közgazdászokat mentoráló chicagói iskola egyik vezéralakja, Milton Friedman.
Ludwig von Misest azért is tisztelhetjük, mert a gazdaságtan tudományát képes volt összeegyeztetni a libertárius elvekkel, mondhatjuk úgy is: bebizonyosodott általa, hogy csak a szabadpiaci kapitalizmus kompatibilis a közgazdaságtan törvényszerűségeivel.
Arra a következtetésre jutott, hogy az emberiség egyetlen életképes gazdaságpolitikája a laissez-faire, a szabad piac és a magántulajdonlás jogának korlátlan, agressziómentes gyakorlása és ezt tudományos (később beigazolódott) hipotézisekkel is bizonyítani tudta.
A tervezés korlátjai
Mises legfőbb tantételei a szabadpiac hatékonyságára és az antikapitalizmus működőképességének korlátjaira világítottak rá. Rámutatott arra is, hogy a szocializmus katasztrofális lenne a gazdaság számára, hiszen a köz(állami)tulajdon priorizálása a magántulajdonnal szemben, a magánvállalkozások kivéreztetését célzó állami regulációk, a bürokratikus tervezésre alapozott gazdasági tevékenység, illetve a javak központi elosztása előbb-utóbb válsághelyzethez és totális csődhöz vezetnek.
Hangot adott azon aggodalmának is, hogy a kormány bárminemű beavatkozása a gazdaság vérkeringésébe felerősítheti annak esélyét, hogy elkerülhetetlenül szocialista tervgazdálkodás lesz, ezzel is utalva a vegyes gazdaságban rejlő veszélyekre. (Ezt intervencionizmusnak nevezte, mely a keynesiánus gazdaságpolitika főbb irányelve volt).
Mises tudományos munkássága tehát arról tanúskodik hogy mindvégig szkeptikus volt a jólétet és igazságosságot ígérő illetve a társadalmi és vagyoni egyenlőség hamis ábrándját hirdető, a természetes szabadság és a magántulajdon autoritását megkérdőjelező kollektivista gazdasági és társadalmi modellekkel szemben. Mises kérlelhetetlen ellensége volt a szocialista kollektivizmusnak, az állami túlterjeszkedésnek, a terrorisztikus hatalomgyakorlásnak, és mindannak, mely meghatározta a huszadik század véreskezű, zsarnoki diktatúráit. Mises a szovjet bolsevik pártállamot, de a harmadik birodalom nemzetiszocialista berendezkedését is heves kritikákkal illette.
De nem csak a féktelen totalitarizmus ellen foglalt állást, hanem következetes szabadelvűként a demokrácia fellegvárában, a Roosevelt regnálása alatt bevezetett, az amerikai gazdaságot gyökeresen átformáló, és az állami intervenció rabigájába kényszerítő keynesianizmussal szemben is, melyet a piacgazdaságba való szocialista behatolásnak tartott, kitérve az állami kiadásnövelés, a beruházások központi tervezése, és a közmunkaprogram problematikáira.
A szocializmus kritikája
Ludwig von Mises neve onnan is ismert, hogy vezéralakja volt a szabadpiaci értékekért kiálló, antimarxista Osztrák Közgazdaságtani Iskolának, melynek olyan kiemelkedő közgazdászok voltak a meghatározó alakjai, mint Carl Menger, Eugen von Böhm-Bawerk, vagy Friedrich von Hayek. Az osztrák iskolának nevezett libertariánus-szabadpiaci irányzat újította meg a közgazdaságtan tudományát azokkal a hipotézisekkel, melyek tételesen megcáfolták a marxizmus „osztályharcot” és „az értékteremtő munkásosztály tőkések által kizsákmányolását” propagáló politikai gazdaságtanát, és Mises is számos olyan kutatást végzett, melyek a szocializmus kíméletlen kritikusává tették.
Többek között rávilágított arra, hogy a szocializmus ellehetetleníti a magántulajdon szabad felhasználását, és a szabadpiaci cserét, melyet a központi tervezéssel és elosztással helyettesít. Ennek problémáját abban látta, hogy egy ilyen modellben az erőforrásoknak és a termelőeszközöknek nincs módjuk megtalálni a legértékesebb felhasználójukat (vagyis a piaci igényeket kielégítő működőképes vállalkozókat) és a fogyasztók szubjektív értékítélete is háttérbe szorul az állami akarattal szemben.
Mises ezen felül számos tudományos és világnézeti munkájában rávilágított a szocializmus kártékonyságára és működésképtelenségére. Első ilyen nevezetes műve az 1922-ben írt „Szocializmus” c. könyve volt, melyben Mises a szocialista tervezőállam szabadpiaci kritikáján kívül rámutat arra, hogy csak a kapitalizmusban lehetséges az erőforrások és a javak racionális elosztása. Csak a kapitalizmus képes olyan feltételeket teremteni a szabad cserék, a magántulajdon szabad felhasználása, a versenyképesség elősegítése és a fejlődés ösztönzése által melyek egy virágzó gazdasági rendet teremtenek az egy kézben összpontosuló állami tervgazdasággal szemben.
Utóbbi rendszerben csak a központi bizottság parancsba adott utasításai számítanak, figyelmen kívül hagyva a vállalatok működőképességét, a dolgozók munkaértékének és termelékenységének növelését és a fogyasztói jólétet.
Mises ezért a szocialista tervgazdálkodást ésszerűtlennek nevezte, szerinte annak bürokratikus korlátjai előbb-utóbb totális káoszhoz, hiánygazdasághoz, válságállapothoz és csődhöz vezetnének.
Szemben Keynesszel
Azonban Mises nem csupán a szocialista tervgazdálkodást kritizálta hanem a második világháború viharaiban 1940-ben írt „Intervencionizmus” c. művében a keynesi elvekre épülő állami beavatkozás modelljét is támadta. Mises világosan kifejtette, hogy mind a roosevelti, mind a hitleri keynesiánus modell érdekeltté vált a háborús konfliktus fenntartásában, ugyanis a hiteltámogatások, a jóléti szolgáltatások és a gigantikus közmunkaprogramok finanszírozása a hadigazdálkodás bevételeiből vált fenntarthatóvá és jövedelmezővé.
Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az állami beavatkozás kölcsönös szabadpiaci interakciókat háttérbe szorító politikája elidegeníti egymástól a nemzeteket és elkerülhetetlenül ellentétekhez, konfliktusokhoz vezetnek.
Mind közül a legnagyobb tiszteletet érdemlő munkája az „Emberi cselekvés” c. könyve volt, mely összefoglalása Mises több évtizedes életművének. Az „Emberi cselekvés” 1949-ben vívott ki nemzetközi figyelmet, amikor angolra is lefordították, s jelentőségét az is nyomatékosítja, hogy a leghatásosabb érveket sorolta fel a piac szabadságának védelmében.
Mises könyvében a cselekvő egyént állította középpontba, aki lehet alkotószellemű vállalkozó, különböző igényeket támasztó fogyasztó, vagy éppenséggel a tőkéssel kölcsönösen együttműködő munkásember.
Mises azt az ideális állapotot vázolta fel, melyben az emberek önmaguk szervezhetik meg gazdasági tevékenységüket, felhasználva egyéni adottságaikat és felmérve fennálló szükségleteiket, önmaguk alkothatnak tervet arra vonatkozóan, hogyan használják fel a kezükben lévő erőforrásokat, hogyan jutnak hozzá a javaikhoz. Mises szerint ezt az állapotot egyedül a kapitalizmus tudja biztosítani, hiszen a fogyasztó és dolgozó emberek ebben a rendszerben maguk döntik el, hogy milyen szolgáltatásokat és milyen árukat kívánnak megvásárolni, és a kínálatot az a törvényszerűség szabályozza, hogy a vállalkozók felmérik a fogyasztók szükségleteit és hozzájuk igazodnak.
Vagyis a kapitalizmus az egyetlen olyan alternatíva nélküli gazdaságszervező elv, mely biztosítja az egyének közötti békés és kölcsönös, agressziómentes interakciókat és egyszersmind a javak hatékony elosztását.
Mises életútja azonban nem pusztán termékeny írói működésében nyilvánult meg, gazdasági szakemberként olyan nagy tekintélyt vívott ki magának hogy az első világháború megrázkódtatásaiból kilábalni készülő Ausztria vezető politikusai és kancellárjai igénybe vették kompetenciáit, és tanácsadóként foglalkoztatták. Mises ebben a szerepében is a szabadság és az antibolsevizmus kérlelhetetlen bajnoka maradt. Amikor Otto Bauer, az első világháborút követő években kormányzó szociáldemokrata párt opportunista vezére az oroszországi bolsevik forradalom győzelmét és a bajor tanácsállam megalakulását látva a leninizmus felé akarta kormányozni Ausztriát, Mises hosszas, éjszakába nyúló beszélgetéseket folytatott vele, melynek során kiváló éleslátásáról tanúbizonyságot téve előre jelezte a lenini útra lépő kommunisták katasztrofális vereségét.
Végül sikerrel járt, és meggyőzte a politikust arról, hogy a haza érdeke azt követeli, forduljon szembe a proletárdiktatúrát megalakítani készülő bolsevistákkal, s ne támogassa az ügyüket.
Amikor Mises és közgazdászi köre a Keresztényszociális Párt bizalmába férkőzött, minden erejével azon volt, hogy gazdasági tanácsadóként Ignaz Seipel keresztényszocialista kancellárt eltántorítsa a hiperinflációt eredményező politikájától, s alkupozícióját kihasználva minden követ megmozdított annak érdekében hogy Ausztria megőrizze gazdasági stabilitását egy kevésbé veszélyes és kártékony gazdaságpolitika elfogadtatásával. Tanácsadói karrierjének legutolsó állomása Engelbert Dolfuss ausztrofasiszta kancellár kormányzása volt, aki egy diktatórikus, korporatív államot épített az Ausztriába beférkőző nemzetiszocialisták és a szociáldemokrata párt soraiban egyre nagyobb befolyást gyakorló kommunisták hátráltatása érdekében.
Mises meggyőződéses antikommunistaként támogatta az újdonsült kancellárt a kollektivisták ellen vívott küzdelmében, azonban mikor a nácik sikeres merényletet hajtottak végre az ország Németországtól különállását őrizni próbáló Dolfussal szemben, és Ausztria az Anschluss jegyében egyesült a Harmadik Birodalommal, kénytelen volt elmenekülni az országból. Tanácsadói karrierje véget ért, tudományos munkáinak legjava az ezt követő időkben született.
Zsidó közgazdász
Ludwig von Mises identitását azonban nem csupán antikommunizmusa, és szabadelvűsége határozta meg, hanem zsidó származása, vallása és egyúttal a szűkebb és tágabb szülőföldjéhez való ragaszkodása is.
Mindvégig hű alattvalóként tisztelte a Habsburg birodalmat, a dinasztiát, büszkén vallotta magát az osztrák nemzet részének, ugyanakkor nem tagadta meg felmenői zsidó származását sem.
Mises egy felső-középosztálybeli zsidó családból származott, amely egy 1700-as években, a Habsburg-abszolutizmus korában alapított kereskedelmi vállalkozást működtetett Lembergben. A vállalkozás később olyannyira profitálóvá vált, hogy a Mises-família filantróp tevékenységet is végezhetett a félretett vagyonból, a jótékonykodással, iskola-árvaház alapítással pedig a helyi lakosságot sújtó szociális gondokat is mérsékelni tudták. Von Mises tehát egy olyan család miliőjében nőtt fel, mely szívügyének, mondhatni kötelességének tekintette a lokális közösség és egyúttal a nemzet szolgálatát is, melyet a császár is honorált azzal, hogy nemesi címet adományozott nekik.
Mises zsidó család sarjaként mély, vallásos meggyőződést is örökölt felmenőitől, mely nem véletlen, hiszen lembergi felmenői haszid zsidók voltak. Említésre méltó az is, hogy Mises az antikapitalista szocializmus és az intervencionizmus mellett kíméletlenül bírálta az antiszemitizmust is, melyet szorosan összeegyeztethetően vélt a másik két irányzattal. Ezt az eszmefuttatását részletesen az 1944-ben publikált „A szocialista nyugtalanság a zsidók ellen” c. cikkben fejtette ki. Itt a nácik sajátos vallásfelfogásának teológiai kritikájában rámutatott a nemzetiszocializmus kereszténységhez való viszonyának ellentmondásaira (kiemelve, hogy az eugenika áltudományos, szociáldarwinista téziseire alapozott okkultizmusuk gyökeres ellentétjét képezi a keresztényi felfogásnak, így ha következetesek lennének, a keresztény egyházakat éppolyan hévvel üldöznék, mint a nemzet ellenségének és kultúra rombolóinak tekintett zsidókat) és azt is nyomatékosította, hogy a kereszténység elválaszthatatlan a zsidóságtól.
Mises emellett ama következtetésének is hangot adott, hogy a zsidóellenességet egyszerre fűtötte a marxista osztályharcos terminológiára alapozott antikapitalizmus és a feudalista, klerikális konzervativizmus antijudaizmusa. Kritizálta továbbá a fajvédőket és keresztényszocialistákat, akik a jobbára zsidók által megalapozott liberalizált piacgazdaságot nemzetállami keretek között akarták korlátozni, támogatva a protekcionizmust, a piackorlátozó állami regulációkat és az osztrák keresztény-középosztály gazdasági érdekeinek érvényesítését. Mises tehát hangos kritizálója volt az antiszemitizmusnak is, melyet az európai civilizációra kártékony eszmének tartott.
Mises tevékeny, cselekvő ember volt, aki bár manapság a perifériára szorult, sokak számára iskolavezetőként, tanácsadóként, termékeny íróként mégis a múlt század egyik legnagyobb formátumú teoretikus alakja.
