Ayn Rand az egyéni kreativitás és a nyugati civilizáció szószólója volt, zsidó szerzőként pedig nem utolsósorban Izrael nagy barátja is.
Nem végződhet úgy eme gondterhelt, búbánatos, szokatlan és hirtelen jött problémaözönnel teljes 2020-as esztendő, hogy ne emlékeznénk meg a múlt század Amerikájának egyik kimagasló alkotóművészéről, aki nem csupán az amerikai filmipar és művészvilág kulturális nívóját növelte alkotói munkásságával, hanem írói vénáját latba véve szellemi, eszmei missziótevékenységet is folytatott, és a szabadság hitvallását minden erővel igyekezett népszerűsíteni, elterjeszteni. Különösen büszkék lehetünk rá már csak azért is, mert őt a „sajátunknak” is mondhatjuk, hisz európai gyökerekkel rendelkezik. Nem mást konferálok fel itt, mint Ayn Randet, akire száztizenötödik születési évfordulója apropóján emlékezünk.
Ha felmerülne a kérdés, hogy miért fontos számunkra a személye, s miért emlékezünk meg róla, a válaszunk erre az, hogy ő is a jobboldali, konzervatív liberalizmus egyik eklatáns kútfője volt, akinek írói életműve méltó tiszteletadást kíván.
Rand méltán érdemelte ki azt, hogy a mozgalom kiemelkedő alakjaként emlékezzenek rá, hisz olyan új filozófiával és egyszersmind életszemlélettel gazdagította a liberális individualizmus szellemi repertoárját, mely alapjaiban reformálta meg a klasszikus liberalizmus szellemiségét. Ez pedig az objektivizmus, mely szerves elemként meghagyta a liberalizmushoz köthető racionalizmus szemléletét, és az individualizmust, ugyanakkor mindezt briliánsan az egyén pszichikája és az emberi létértelmezés szempontjából megközelítve szilárd morálfilozófiai és etikai igazolást adott az egyéni szabadság eszményének. Rand objektivista filozófiája egyszerre nyúlik vissza a locke-i liberalizmus alaptételeire és emeli magasabb szintre úgy, hogy bebizonyította: az öntudatos, autonóm polgári lét és az önmegvalósítás az ember egyetlen ideális és racionális életcélja. Rand saját, objektivista felfogása pedig olyannyira szenvedélyesen tört lándzsát az individualizmus értékei mellett, s olyan lenyűgözően tárta mindezt a nyilvánosság elé, hogy sokaknak nyújtott szellemi inspirációt, sokakat késztetett gondolkodásra és önreflexióra. Ezért is lehetünk hálásak neki.
Rand Alisza Zinovjevna Rozenbaum néven, 1905-ben – idén januárban 115 éve – látta meg a napvilágot, egy zsidó származású szentpétervári család sarjaként.
A középosztálybeli család nyújtotta polgári miliő és neveltetés is erősen hatott Rand világszemléletének és személyiségének kialakulásában. Apja sikeres vállalkozó volt, a városban gyógyszerész-üzletet működtetett, azonban a forradalom lázában égő, agonizáló cári rendszer rövid úton bekövetkező bukása előre megpecsételte a család jövőbeni sorsát. 1917-ben a bolsevik hatalomátvétellel bekövetkező szocialista rendszer alapjaiban rendezte át életüket, a kommunista hatalom ugyanis minden más magánvállalkozással együtt a gyógyszerész-üzletet is államosította, érzékenyen érintve a család egzisztenciáját. Apja pedig hiába fogott új üzlet alapításába, az állami bürokrácia elnyomó szervezete mindvégig utána loholt, és minden vállalkozásalapítási kísérletét meghiúsította. A család gondterhelt kálváriájában azonban reménykeltő mozzanat volt, hogy Randet elkerülték az egyetemeken dúló tisztogatások, és sikeresen elvégezhette a ’20-as években a Leningrádi Egyetemen a filozófia-történelem szakot.
Rand ekkor kezdett el kitekinteni a bolsevizmus markába kerülő Oroszország határain túlra, és a nyugatról csempészett amerikai sikerfilmek olyannyira elkápráztatták, hogy szilárdan elhatározta magát az emigráció mellett. Ez pedig korántsem véletlen, hisz Rand középosztálybeli családja sok más emberrel együtt is megsínylette a bolsevik pártállam erőszakos hatalomgyakorlását, zsarnoki és jogtipró rendszerét. Többek között ez a személyes élmény is hozzájárult ahhoz, hogy Rand az antikommunista libertárius, szabadpiaci nézetek felé orientálódott, mely később meg is nyilvánult alkotói működése során. 1924-ben, amint elvégezte az egyetemet, nyugat felé vette az irányt, míg végül Kaliforniában telepedett le és lendült neki írói pályafutásának, melyet az addigra filmipari központtá vált Hollywoodban folytatott forgatókönyvíróként. A filmiparban végzett munkája mellett írói zsenialitását a regényírásban is kamatoztatta, mely számunkra sokkal fontosabb része az írónő tevékenységének.
Regényeiben markánsan megjelenik a szovjetellenesség, az antikommunista érzület, a lánglelkű szabadságszeretet, illetve a kollektivizmus, és etatizmus kíméletlen kritikája.
Bátran kijelenthetjük, hogy nálánál vehemensebben és közvetlenebbül egyetlen szabadságelvű teoretikus sem tudta kifejezni úgy a szocialista rendszerek társadalomra gyakorolt romboló és káros hatásait, azoknak katasztrofális végkimenetelét, illetve az individuális szabadság fontosságát, hogy emberek tömegeit legyen képes meggyőzni. Ő ebben azonban sikert aratott, könyvei milliós példányszámokban keltek el a könyvpiacon. Termékeny írói pályafutását két olyan regény tetőzte be – az 1943-ban írt „Ősforrás” és az 1957-ben kiadott „Atlasz vállat von” (első magyar fordításában Veszett világ – A szerk.) c. könyvek –, melyek Randet világhírűvé tették, és egyúttal olyan szellemi termékek voltak, melyekben az író világnézete, filozófiája kikristályosodik, s egyúttal részei a szabadpiaci libertarianizmus kimagasló szellemi alkotásainak. Rand mindkét regényében nemes lelkű, erényes individuumként működő, erős hivatástudattal bíró karaktereket vonultatott fel, akik a valóságban is a társadalom számára hasznos, építő jellegű munkát végeznek, mint például üzletemberek, feltalálók, építészek, munkások, tudósok. Ezeket a karaktereket az írónő olyan kivételes szereppel és feladattal ruházta fel, melyek egyben a történetek világmegmentő főhőseivé teszik a szereplőket.
Az Ősforrás c. könyvében Rand egy építész-zsenit mutat be, aki úgy vált a társadalom hősévé, hogy meghiúsított egy államilag menedzselt és irányított építészeti projektet, miután a bürokrácia szembeszegült a tanácsaival.
Az építészt bíróság elé citálta az állami bürokrácia, ahol hosszú és tüzes védőbeszédben kelt ki az állami önkénnyel és a kollektivizmussal szemben.
A történet végül happy enddel végződött, az építészt felmentette a bíróság. Mindebből az a nézet körvonalazódik, hogy az individualizmus egy morálisan megkérdőjelezhetetlen érték, s ebből kiindulva nem bűn az, hogyha valaki él az elidegeníthetetlen szabadságával. Másik regényében, az „Atlasz vállat von” c. könyvében egy disztópikus világot ábrázol, melyben az Egyesült Államok a gazdasági összeomlás küszöbén áll, melynek oka az évek óta tartó kollektivista, államelvű, szocialista kormányzás ámokfutása. Rand az ő kormányzásukat úgy írja körül, mint amelyik a produktív és kreatív, önállóan alkotó és dolgos polgárokat kizsákmányolja annak érdekében, hogy az alkalmatlanok és mohók javait szolgálják, érdemtelenül. A történet főszereplője egy kimagasló filozófus-feltaláló, aki élére áll annak az államellenes mozgalomnak, mely értékteremtő munkások, tudósok és művészek gyülekezetéből áll, és sztrájkot kezdeményezett a kormányzattal szemben.
Mindkét nagy mű azért mondható zseniálisnak, mert a disztópiáiban és fiktív szereplőinek drámai, romantikus történeteivel a valóságban tapasztalt kártékony folyamatokra is reflektál és felhívja a figyelmet az egalitárius baloldal térnyerésének veszélyeire.
Munkái mindemellett filozófiájának körülírására irányultak, mely igyekezett valóságos képet kialakítani az emberről és az életről. Az ő eszményi emberképe a tudatos, elkötelezett, szuverén, értékteremtő egyén volt, aki a racionális önzés jegyében a saját érdekei érvényesítésének szenteli életét. Rand szerint egyedül ez a fajta öntörvényű, öncélú életszemlélet az, mely az egyéneket értékes és kimagasló emberekké teszi a valós világ viszonyai között. Regényeiben kifejezte azt is, hogy egy liberális, minimalizált állam, amely megőrzi az egyének öncélú életét, és a be nem avatkozás politikájával tiszteletben tartja ezt, jót tesz a társadalomnak, viszont hogyha az önérdek-érvényesítő, önkiteljesedő, önmegvalósító életbe belerondít az intervencionizmus politikájával, akkor kártékonyan fog hatni a társadalomra. Rand tehát individualista meggyőződése mellett az etatizmust és a nagy államot is keményen bírálta.
Rand szabadságpárti szemléletéhez hűen kiállt a nyugati civilizáció értékei mellett, a parlamentarizmus, a nyitott-szabad társadalom, a plurális demokrácia, a szabadpiac értékei, s ezek sérthetetlensége, megőrzése különösen fontosak voltak számára.
Ennek jegyében tört lándzsát írásaiban és megnyilatkozásaiban többször is Izrael mellett, melyet a fejlett nyugati civilizáció bástyájának tartott a barbarizmust képviselő arab államok tengerében.
Amikor 1974-ben – a jom kippuri háborút követő évben – nemzetközileg is elismert íróként meginterjúvolták és érdeklődtek Rand álláspontja felől, határozottan kijelentette, hogy minden lehetséges segítséget meg kell adni Izraelnek, rávilágítva arra, hogy a folyamatos fenyegetettségben elsősorban modern haditechnikai vívmányokra, katonai fegyverarzenálra van szüksége a zsidó államnak.
Rand azonban nem csupán az amerikai segítségnyújtást és a kapcsolatok szorosabbra fonódását szorgalmazta, hanem dicsérő szavakkal méltatta Izrael alapítóit is, nagyra becsülte a szívósságukat, a munkabírásukat, a szorgalmukat, rámutatott, hogy elsősorban ezek az egyént nemesítő értékek és a veszélyérzetben kialakult önkéntes szolidaritás segített hozzá ahhoz, hogy az 1948-ban alapított, eleinte esendő állam rövid idők leforgása alatt egy virágzó, prosperáló, modern, fejlett ország legyen. Rand szavaiból következik az is, hogy Izrael alapítóinak közös, összetartó munkája által útjára indított „ipari forradalom” a nyugatias vállalati kapitalizmus meghonosításával letette a modern piacgazdaságuk alapjait, beindította a technológiai fejlődést, az innovációt. Az írónő szavai alapján méltatta a nagyvárosiasodást, a nagyipari fejlődést, melynek jegyében a kopár, sivatagos területeken gombamód emelkedtek ki a felhőkarcolók, irodaházak, gyártóüzemek, út- és villamoshálózatok.
S mindemellett rávilágított arra a manapság is látható kontrasztra Izrael és a környező arab államok között, hogy míg a zsidó államban liberális demokrácia működik az alapvető szabadságjogok és a demokratikus, joguralmi intézmények tiszteletben tartásával, addig az arab – jobbára autoriter – államokban a féktelen intolerancia, a jogtiprás uralkodik, ahol tobzódik az állami terror, és elnyomás. (1979-től ennek a körnek a nem arab, de muszlim vallású Irán is részévé vált).
Ayn Rand tehát Izraelt azért becsülte és emellett méltatta az izraeliek kitartó országépítő munkálkodását, s vállalta fel a cionista, Izrael-barát álláspontját, mert a zsidó államban a nyugati civilizációt magasba emelő liberális értékek közel-keleti védelmezőjét látta.
Mire Rand szépirodalmi alkotásai milliós példányszámban elkeltek, és valóságos írófejedelemmé vált a liberális oldalon, nemzetközi szinten is elismert íróként és filozófusként munkásságát és életművét, illetve objektivista szabadpiaci-individualista filozófiáját legalább annyian elítélték és kritizálták, mint amennyien méltatták és támogatták. Rand, bár nem volt egy közkedvelt értelmiségi, ráadásul személye meglehetősen kontraproduktív volt, az azonban tagadhatatlan, hogy műveinek hatása magával rántotta az amerikai ifjúságot, s rengeteg embernek nyújtott inspirációt arra, hogy a kiszolgáltatottságból rálépjenek az öntudatos, öncélú, önérdeket követő életszemlélet útjára.
Rand szellemi és filozófiai szabadságharca tehát nem fulladt a reménytelenségbe, sőt mi több, 1982-ben bekövetkezett halála után eszméi és filozófiája futótűzként terjedtek el világszerte, még több emberrel megismertetve a szabadság nemes eszményét. Zseniális tollforgatóként, termékeny, eredményes, szenvedélyesen szabadságszerető, és bölcs emberként ismerhette meg a világ Randet. Hogy emlékét még hosszú ideig megőrizzük, gondoskodunk kell arról, hogy individualista filozófiája örök érvényű tanait megismertessük az emberekkel, hogy még többen szabaduljanak fel a torz kollektivista tudat béklyói alól, és nyerjék el polgári öntudatukat, hogy mindnyájan szabad emberként élhessünk eme világon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.