A hazánkban egyre szélesebb teret hódító radikalizálódó baloldalnak van egy igencsak megmosolyogtató önellentmondása, mely legerősebben az eszmei múlthoz való viszonyulásban nyilvánul meg.
Persze, a múlttal való szembenézés olyan ideológiák fanatikusainak esetében igencsak nagy megterhelést jelenthet, melyeknek zászlóvivőihez finoman szólva sem köthetők virágkorszakok, viszont annál több elvett emberélet, barbarizmus, kegyetlenség és emberöltőnyi nyomorúság, de ettől a nyomasztó tehertől könnyedén megszabadulnak, az eszme kiművelt teoretikusai kiutat találnak fondorlatos magyarázatokkal és okfejtésekkel.
A hazai radikális baloldal legtekintélyesebb gondolkodója, a posztmarxista filozófus Tamás Gáspár Miklós is ezt a funkciót tölti be, aki a kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt a Szeretlekmagyarorszag.hu-nak adott
interjújában jelentette ki, hogy a szocializmus a történelem során még soha sehol nem valósult meg, vagyis a múlt század történéseit meghatározó kommunista pártállami diktatúráknak lényegében semmi köze sincs az antikapitalista, kollektivista, egalitárius eszmékhez.
Ezen megállapítását pedig azzal a magyarázattal igyekezte elfogadhatóvá tenni, hogy ezek a diktatórikus rendszerek valójában államkapitalizmust tartottak fenn, hiszen a tőkés árutermelésen, a pénz által dominált kereskedelmen és a bérmunkán alapuló kapitalizmus struktúrái továbbra is sértetlenül megmaradtak.
TGM ezen okfejtéséből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a radikális baloldal egy súlyos önellentmondásban szenved, hiszen jogosan vetődhet fel a kérdés: miért is akarnak visszanyúlni napjaink marxistái, leninistái, és utópista szocialistái egy több mint kétszáz évvel ezelőtt élt jogász-filozófus szellemi tákolmányához, úgy hogy közben elvonatkoztatják magukat azoktól a rezsimektől melyeknek vezetői is hasonlóképp gondolkodtak? Hiszen ha végigfutunk például a huszadik századi magyar kommunista mozgalom emblematikus pártfunkcionáriusain, ideológusain Lukács Györgytől, Révai Józsefen át Kádár Jánosig akkor láthatjuk, hogy ezek a szellemi vezetők és politikusok mind-mind
hithű követői voltak az eszmének és feltett szándékuk volt hogy a marxizmus ideáit hogyha vérrel és kényszerítéssel, a gátlástalan terror eszközével is de meg fogják valósítani.
Arról nem is beszélve hogy egyébként néhányuk jelentős munkásmozgalmi múltat is tudhatott maga mögött, így személyükben megtestesült a szocialista embertípus annak minden archetípusával együtt, mint például a szövőipari szakszervezeti vezetőből népegészségügyi miniszterré lett Ratkó Anna, a műszerész-technikusból pártfőtitkárrá lett Kádár János, vagy a szerszámlakatosként iparkodó, majd belügyminiszterségig jutott Biszku Béla. TGM, a múlt kellemetlen örökségével kétségbeesetten hadakozó megnyilatkozása pedig véleményem szerint több sebből is vérzik.
Persze abban igaza is van a filozófus úrnak, hogy a politikailag konszolidáltabb állapotokat teremtő, a magántőkének is korlátozottan, de helyt adó kádári gulyáskommunizmus, a szabadpiaci reformok által fejlett piacgazdaságot működtető Kína, vagy a NEP-et bevezető lenini Szovjetunió sem tekinthetők vegytiszta kommunista rendszereknek, de ettől még valóban volt olyan korszaka a történelemnek, melyben az emberek nem is állhattak volna közelebb a szocialista ideákhoz, mint akkor. Ez pedig a sztálinizmus, magyar vonatkozásban a rákosizmus volt. S hogy miért? A marxizmus legfőbb célkitűzését, miszerint a kapitalista, tőkés gazdaság legfőbb elemeit – az árucserét, a kereskedelmet, a tőke felhalmozását és áramlását – el kell törölni, és a polgári, individualista társadalom helyett „szocialista embertípusokat” kinevelő proletárkollektívák társadalmát kell létrehozni, a sztálinizmus valósította meg.
Sztálin már hatalomra jutásától kezdve, az 1930-as évektől valóban kísérletet tett egy szocialista gazdaság és társadalom kialakítására. A kommunizmus legfőbb célja az volt, hogy a termelőerőt képező munkásosztály kisajátítsa magának a termelőeszközöket, a gyárakat közösségi tulajdonba véve elűzze a „rajtuk élősködő” tőkéseket, és hogy a pénzemberek alkotta burzsoáziától nagyban függő és ahhoz lojális politikai elit hatalmát megdöntse egy „proletárdiktatúrának” nevezett átmeneti időszakban, melyet a forradalmi terror határozna meg. A sztálini Szovjetunió pedig ezeket a pontokat alapul véve hozta meg legfőbb gazdasági és politikai intézkedéseit, melynek jegyében teljesen államosították a gyárakat, üzemeket, kiskereskedelmi üzleteket, a kolhozosítás során kisajátították a magánbirtokban levő földterületeket, üldöztetésnak kitéve a „kulákokat” akik bérmunkát végző alkalmazottakkal bíró gazdák voltak, majd a kereskedelmet is totális állami kontroll alá vonták. Az erőszakos sztálini kollektivizálások tehát minden szektorból száműzték a szabad versenyt, mely a tőkés piacgazdaság egyik fontos mozgatórugója.
S hogyan omlott össze kártyavárként a kapitalizmus a sztálini önkényuralom következtében? Azzal, hogy minden magánvállalkozást megszüntettek az iparban és a kereskedelemben egy csapásra megszűnt a szabad tőkeáramlás. A mezőgazdaságban a kolhozok kizárólag állami közvetítéssel a városokat látták el – vagyis a szabad kereskedéshez való jogukat is eltörölték -, és mivelhogy „kulákok” címén likvidálták a vagyonosabb földbirtokosokat, felszámolták és beolvasztották a piacra termelő agrárvállalkozásokat, bérmunkásaikat a kolhozba kényszerítve vagy szélnek eresztve. Az államosított gazdaságokban terrorisztikus módszerekkel felállított kollektívák dolgoztak akiknek kárára a belső útlevelek rendszerét is bevezették hogy ne költözhessenek a városokba ezzel a szabad munkaerő áramlást – mely szintén a kapitalista gazdaság jellemzője – is lehetetlenné téve. Arról nem is beszélve szocializmusban a proletárdiktatúra „sikeres” fenntartásához és az államosított területek ellenőrzéséhez melyek mentesek voltak az ellenségnek kikiáltott tőkétől és versenyzéstől még kiterjedtebb bürokráciát hoztak létre, mely szigorúan hierarchizáltan működött táptalajt adva a nepotizmusnak. A közszféra eluralta a magánszektort és ennek folytán a munka „értékét” sokkal inkább a pártállami szabályrendszerhez való hű és merev ragaszkodás határozta meg a szuverén fogyasztók értékítéletével szemben. Ez pedig minden ösztönzőt kitörölt a gazdaság és a társadalom felépítményéből, gátolva a fejlődést.
A mezőgazdaságot tehát elzárva hagyományos piacaitól szisztematikusan kizsigerelte az állam a dinamikusan növekedő és fejlődő nehézipar előnyére, a termékekért pedig a gazdálkodókat még nem is fizették ki, így elérhetetlenné téve a vidéki lakosság számára is hogy pénzbeli tőkét halmozzon fel. A sztálinista gazdaságban tehát nem beszélhetünk magántulajdonról, s mivel tulajdonról nem beszélünk így árucseréről sem. Mivel az önkéntes árucsere sem volt lehetővé téve, így a piaci szereplők között közvetítő kereskedelem sem működött. Mivel árucsere és kereskedelem sem működött, a szabad tőkeáramlás is megszűnt mely automatikusan a tőke felhalmozása számára is akadályt jelentett. Szóval nem volt sem tőke, sem kereskedelem, sem tulajdon, sem piac.
Az egyedüli és abszolútum gazdasági hatalommal felruházott szervezet az Állam lett.
S természetesen a szocialisták mindig is remélték, hogy az általuk hirdetett paradoxon – tömeges államosítások, majd a szocialista társadalom kialakulásával az állam elhalása – megvalósul, ennek inkább az ellentéte valósult meg. Ahogy a történelem is bizonyította eddig, a kapitalista gazdaság evolúciójának, tökéletesedésének és zavartalan – laissez faire – működésének csupán a minél erősebb és nagyobb Állam szabhat akadályt, mely funkcióit kibővítve egy olyan hatalmas gépezetet tart fenn mely fegyveres hatóságainak és monopóliumainak útján képes kezében tartani és ellenőrizni a piacot, a kereskedelmet, a tulajdont és a javak felhasználását illetve felhalmozását. Vagyis az a marxista tézis, miszerint az Állam elhal és megszűnik a szocialista társadalom kiépülésével párhuzamosan kétség kívül bekövetkezetlen hiszen a szocializmus ideáit alapvetően csak úgy lehet megvalósítani ha – a sztálini esettel élve – agresszív eszközökkel, kényszerítéssel, eltulajdonlással, korlátozásokkal szabunk akadályt a tőke, a munkaerő és az áru zökkenőmentes áramlásának.
S természetesen lehet azt mondani – ezt Marx minden követője, így TGM is zengi – hogy az nem volt igazi szocializmus, az igazság azonban az a történelem tanúsága szerint, hogy a proletárdiktatúrát (vagyis az átmeneti állapotot, mely a társadalmat átviszi a kapitalizmusból a szocialista tervgazdálkodás rendszerébe) nem lehetett máshogy megvalósítani, mint erőszakos állami kontrollal, politikai elnyomással, üldöztetésekkel és a gazdasági életben tevékeny szerepet játszó tőkések, módos parasztok, kisvállalkozók, kiskereskedők, üzlettulajdonosok szisztematikus kizsákmányolásával. A marxi forgatókönyv szerint szerveződő proletárdiktatúra pedig elkerülhetetlenül megerősíti és megszilárdítja az Állam pozícióit, jöjjenek bármilyen baloldali anarchista toposszal. A szocializmus kollektivista elveiből fakadóan ugyanis olyan közösségekben gondolkodik melyek felszámolják az egyént, és mivel minden közös – beleértve a tulajdont, és a javakat is – nincs arra mód hogy az egyén felhalmozza érdemei szerint szerzett vagyonát ezáltal magasabb szintre dolgozva magát. S mivel a szocializmus közösségi társadalomban gondolkodik nem az egyének önkéntes szerveződéséből keletkezett közösségek, hanem a kívülálló hatalom kényszerből szervezett kollektívái dominálnak.
TGM bármit is vizionáljon a szocializmus létezésével kapcsolatban, ez az eszme már megvalósult, méghozzá az emberiség modern kori történelmének legsötétebb fejezetei köthetők hozzá.
A történelemmel pedig nem lehet csak úgy szembeszállni az önmosdatás érdekében, és aki felvállalja hogy egy utópikus, a társadalmi és gazdasági viszonyokat gyökerestől megváltoztatni akaró, társadalom-mérnökösködő eszme híve melynek radikalizmusából fakadóan rövid úton táptalaja lehet egy diktatórikus-terrorisztikus rezsimnek, ne meneküljön el a múlttal való őszinte szembenézéstől.
Gyenge Dániel összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Államkapitalizmus? Kapitalizmus piac nélkül?
Az a baj, hogy ha én ma azt mondom, hogy ez a világ ebben a formában nem fenntartható és pl. nem biztos, hogy baj, hogy jelenleg az emberek nem repkednek x ezer kilométert egy-egy meeting, vagy egy szokásos nyaralás miatt, akkor azonnal bolsevik kommunista leszek egyesek szemében.
Hát, Danika elég gyenge produktumot „alkotott”. Először is, Egy erkölcsi hulla közpojácáskodása (TGM) egy tollvonást sem ér. Mint ismeretes, a Romániából átslisszolt szofista, sokkal jobb körülmények közé került M.O.-n. De neki ez sem volt elég jó (tipikus pszichopata viselkedésforma). Az SZDSZ „alapítói ” között buzgólkodott addig, amig el nem fogyott a „párt”. Amikor ez megtörtént megvonta a vállát, és úgy lépett át rajta, mint ahogy a kutyaürüléket lépi át az ember. Csakhogy TGM nem akármilyen „ember”. Hozzáfűzte, hogy már a párt alapításakor is tudta, hogy az csúfosan ér véget. No persze, arra nem akar elfogadható választ adni, hogy akkor miért buzgólkodott annyira ebben a „párt”-ban?…Döglött oroszlánba nem kunszt belerúgni. Másrészt nem a szocialista államformával volt a gond, hiszen a rendszerváltást követően 13 év kellett ahhoz, hogy „ezek” a „demokratikus” tényezők szétrabolják a „haszontalan” szocialista rendszerben létrehozott nemzeti vagyon 91%-t. Ez azt jelenti, hogy a Világbank 1989 előtt felmérte a magyar nemzeti vagyont, és azt 180 milliárd dollárban állapította meg. Ebben nem szerepelnek földterületek, erdők stb. Ekkor a bruttó államadósság 21 millárd dollár volt. Ugyancsak a Világbank megállapította, hogy a nemzeti érdekek sérelme nélkül 120 milliárdnyi vagyont magánosíthatott volna… Ma már ezeken rég túl vagyunk, és a felsorolt adatok alapján érzékelhető, hogy nem a szocialista rendszerrel volt a gond, hanem azzal, hogy a TGM-ek, meg más hozzá hasonló szarkeverő ingyenélő „elvtárs” és nemelvtárs elárulta (szó szerint) a hazáját, népét egy tál lencséért (főleg, ha egy kis főtt csülök is van benne)…Úgyhogy az elemzése épp annyit ér, mint TGM…
A szerzőnek láthatóan fogalma sincs a témáról, és a szerzőről, akit kritizál. Ebből tökéletesen lejön: „A marxizmus legfőbb célkitűzését, miszerint a kapitalista, tőkés gazdaság legfőbb elemeit – az árucserét, a kereskedelmet, a tőke felhalmozását és áramlását – el kell törölni, és a polgári, individualista társadalom helyett „szocialista embertípusokat” kinevelő proletárkollektívák társadalmát kell létrehozni, a sztálinizmus valósította meg.” TGM is pont arról beszél, hogy ezek a rendszerek _nem_ törölték el a kapitalista gazdaság legfőbb elemeit.
Félig-meddig sikerült nekik és már ez nyomort okozott. Képzeld el mi lett volna ha teljes egészében sikerül.
Hazánkban nem hódit egyre szélesebb teret a radikalizálódó baloldal–ugyan már.–Szerencsére nem.TGM elvtárs már jóideje elvesztette a fonalat….számtalan sikon, beleértve önmagát is..Ezügyben felhozható pl.Platon, —aki abbahagyta eszméi gyakorlatba való átültetését,–miután társadalmi kisérlete kudarcot vallott….bár ő persze nem volt marxista /sicc/.A Securitate boldogan engedte el TGM elvtársat,–megszabadultak egy eszmei felforgatótól…..ha az un.Romániában marad,-azóta megkapta volna a kötelet vagy golyót….nem, nem Csautól,–de utána.by cabalist