Balog Zoltán, Erdő Péter, Köves Slomó és Vizi E. Szilveszter ültek egy asztalhoz a Kossuth Rádióban – írja Borsodi Attila riportjában a Magyar Nemzet hasábjain.
Köves Slomó ortodox rabbi ateista neveltetést kapott, Balog Zoltán református püspök kamaszkorában kis híján „szabadságra ment a Jóistentől”, de ellenállt a kísértésnek, Erdő Péternek pedig a tenger vizét nézve is volt istenélménye – derült ki a Kossuth rádió műsorában, ahol magyarországi egyházi vezetők és Vizi E. Szilveszter agykutató beszélgettek hitről, tudományról és társadalomról.
Felvett volna ötszáz évvel ezelőtt járvány idején egy pap maszkot? Értelmezhető-e szó szerint a Biblia? Milyen az istenképe egy rabbinak, egy bíborosnak, egy református püspöknek és egy agykutatónak? – többek között ilyen kérdésekről ült le beszélgetni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére összeállított Hit, tudomány, társadalom című kötet megjelenése alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának a lelkészi elnöke, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija és Vizi E. Szilveszter agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.
Eredetileg egy konferenciát terveztek a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából, amelyen a tudományos élet hazai és külföldi kiválóságai hitről, tudományról és ezek társadalmi hatásairól osztották volna meg gondolataikat. A rendezvény a világjárvány miatt elmaradt.
A felkért előadók azonban írásban elküldték gondolataikat, amelyből egy könyv született Hit, tudomány, társadalom címmel. Az ismert közéleti személyiségek ennek kapcsán ültek le – ilyen körben először – a nyilvánosság előtt beszélgetni a Kossuth rádióban.
Hit anyatejjel
A műsor vendégei elsőként arra adtak választ, hogy miként képzelik el Istent. Erdő Péter bíboros, prímás arról beszélt, hogy számára sokáig istenélmény volt az is, amikor a tengerparton ült és a vizet nézte. Ott és amikor nem látható az emberi alkotás, a természetben számára megtapasztalható vált az a harmónia, az az erő, ami kifejezi Isten jóságát és mindenhatóságát. Vizi E. Szilveszter agykutató azt emelte ki, hogy Isten minden dologban tetten érhető. Megjegyezte, a természettudósnak is ez a nagy meglepetés. – Minél jobban elmélyed egy kutató a környezetének, a teremtett világnak a tanulmányozásában, annál inkább észreveszi, realizálja annak fantasztikus rendezettségét – tette hozzá.
Balog Zoltán mély, vallásos neveltetése révén az anyatejjel együtt szívta magába – megfogalmazása szerint –, hogy az Istennel lehet beszélni: ő személy, ő személyes.
Vagyis megszólítható az imádságban, kérdezhetünk tőle, és a Biblián keresztül szólni fog, megköszönhetünk neki dolgokat, kérhetünk tőle. A református püspök elmesélte azt is, hogy kamaszkorában volt egy időszak, amikor azt mondta, szabadságra menne a Jóistentől, hogy kipróbálja mindazt, amit nem illik, de jól esne. Végül nem engedett a kísértésnek.
– Nekem olyan korszakom volt 12 évesen, hogy: „Na jó, hagyjuk ezt az ateizmust!” – idézte fel saját életének ezt a fejezetét Köves Slomó. A rabbi kifejezetten ateista neveltetést kapott.
Gyermekkorától központi kérdésként tekint arra, amiről a Hit, tudomány, társadalom című kötetben is írt, hogyan lehet Istent a legjobban megközelíteni.
Szavai szerint a Biblia a személyes szálat jelenti, azt, hogy Isten megszólal, megszólítja az embert és erkölcsi elvárásokat támaszt az irányába. Jelzi, hogy mindenkinek van személyes szerepe, jelentősége ebben a hatalmas rendszerben.
Ima a gyógyulásért
A műsorba meghívott vendégek arról is beszélgettek, hogy a járvány büntetés vagy tanítás-e. S szó esett arról is, hogy ha a XIV. században élnénk, akkor hogyan viszonyulna ehhez az egyház? Erdő Péter elmondta, hogy gazdag irodalma van a középkorban tomboló járványoknak, részben isteni büntetést láttak a történésekben. A kollektív bűnösség, a megújulás lehetősége mindenképpen benne volt az értelmezésekben.
A bíboros hozzátette azt is, hogy a középkori ember tanulni akart ezekből az eseményekből. Járványkönyvek születtek, amelyekben gyűjtötték a tapasztalatokat: hol, hogyan terjedt a járvány.
A maszkviselésnek elég komoly irodalma van, amely fél évezredre nyúlik vissza. Már a XIV. században viselték az orvosok, a papok, akik a betegek között szolgáltak. Megörökítették a korabeli könyvek a társadalom reakcióját is, a pszichológiai hatásokat, a felelősök keresését, hogy kit az okoltak a járványért. – Ez volt az egyik vonulata a történéseknek, a másik viszont azt, hogy a gondviselő Isten kezében vagyunk. Fontos a rendszeres ima a gyógyulásért, a járvány elmúlásáért. Mindez egészen a XX. századig benne volt a katolikus litániákban: a dögvésztől, járványtól, égi háborútól való szabadulás kérése – mutatott rá a bíboros.
– A zsidó hagyományban ez a mostani, a húsvét és pünkösd közötti hét hét egy gyászidőszak – mondta el Köves Slomó. Annak állít emléket, hogy a Talmud szerint az időszámításunk utáni I. században élt Akiva rabbi 24 ezer tanítványa pár hét alatt meghalt. – Egy járvány miatt, amely azért pusztított közöttük, mert nem tartották be mesterük utasításai alapján a Tóra legfontosabb tanítását, a felebaráti szeretetet. Kétségtelen, hogy a járványoknak vannak természettudományos, de lelki okai is – hangsúlyozta Köves Slomó, aki szerint a rabbik feladata ez utóbbi kezelése.
Tanító járvány
Balog Zoltán református püspök a járvánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, ha az elmúlt egy év eseményeiből annyit szűrünk le, hogy térjünk vissza a régi életünkhöz – amit a politikusok a maguk szempontjából érhető módon hangsúlyoznak –, akkor nagyon nagy a baj. Abban bízik, hogy a gondolkodó hívők kisebbsége úgy gondolja majd, hogy amivel itt találkoztunk, az az „isteni pedagógia”, ebből tanulnunk kell.
– Azt a figyelmeztetést látom, hogy az ember nem tartotta tiszteletben a teremtési rend által kijelölt határokat. Gyógyító ítélet ez, isteni figyelmeztetés, segítség, hogy álljunk meg, nézzük meg a határainkat
– mondta a református püspök.
Erdő Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy járványok kultúrtörténeti vízválasztók is voltak. Az 1348 és 1350 között dúló pestisjárvány a virágzó és a kései középkort határolta el. A bíboros szerint ezek a mérföldkövek nem abból keletkeztek, hogy az emberek levonták a tanulságot, hanem megváltozott a helyzet, ami sok látható és azonnal nem látható következménnyel járt. Erdő Péter most is hasonlóra számít. A járványhelyzet szerinte értékelésre tanít. Ez az időszak lehetőséget teremt szerinte annak a felülvizsgálatára is, hogy biztosan szükség van-e a globalizált világban költséges, környezetterhelő utazásokra tárgyalások céljából, vagy megoldhatók-e ezek a videókonferenciák formájában is?
Vizi E. Szilveszter úgy véli, a járvány megtaníthat arra, hogy együtt cselekedjenek az emberek a globális közös jóért.
Köves Slomó a kiszolgáltatottságra és a hamis biztonságérzetre hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint a legfontosabbnak tartott biztonságot magunkra támaszkodva akartuk megteremteni, az emberiség – miként a bábeli torony építői – ismét elbízta magát. Pedig – mint fogalmazott – az igazi biztonságérzetet nem az épített nagy házak, hanem a végtelen és transzcendens tudja megadni. Balogh Zoltán végszóként annyit mondott, hogy a láthatatlan ellenség, a járvány elleni küzdelem összehozhatja a gondolkodó és a hívő embereket abban, hogy miben is kell másként élni erkölcsileg, életmódunkban úgy, hogy az sokkal inkább megfeleljen a teremtett világ természetének. Úgy véli, fontos, hogy ebben a közös harcban felfedezzük a hit erejét.
