Mécseseket gyújtottak és Kaddist mondtak a budapesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából a Dohány utcai emlékfalnál. A megemlékezésen beszédet mondott az izraeli nagykövet, egy holokauszt-túlélő, a kerület polgármestere, valamint a megemlékezést szervező EMIH vezető rabbija.
75 évvel ezelőtt egy hajszálon múlt, hogy a budapesti gettóba zárt 60-70 ezer zsidó megmenekült, miután a szovjet hadsereg felszabadította őket – emlékezett beszédében Köves Slomó. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija szerint a 75. évfordulóval fordulóponthoz érkeztünk, mert egyre kevesebb a túlélő, ez pedig új feladat elé állít, mert el kell dönteni, hogyan emlékezzünk a jövőben.
Köves Slomó kitért Pokorni Zoltán néhány nappal ezelőtti, megrendítő szavaira nagyapjáról, Pokorni Józsefről, aki nyilasként részt vett zsidók meggyilkolásában. A vezető rabbi szerint a szokatlan személyes mondatokat kevesen fogadták nyitottsággal és azzal az érzékenységgel, ami elvárható lenne. Köves Slomó azt mondta: ahogy nem érdem az áldozatok leszármazottainak lenni, ugyanúgy nem bűn tettesek unokáinak lenni.
„A gyűlöletre nem lehet gyűlölettel emlékezni. Nem lehet az emlékezés tartalmas úgy, hogy ha mi magunk is a gyűlöletet vesszük át, amikor a gyűlöletre emlékezünk. A gyűlöletre méltósággal kell emlékezni. Nem az a kérdés, hogy kik voltak a szüleink, hanem hogy mit kezdünk az emlékükkel”
– fogalmazott az EMIH vezető rabbija.
Nem lehet úgy emlékezni, hogy ne jusson eszünkbe az a töménytelen szenvedés, ami a gettó falai között történt, és hogy ne emlékezzünk azokra az emberekre, akik itt szörnyű körülmények között éhen haltak, vagy megfagytak – mondta Fahidi Éva holokauszt-túlélő a megemlékezésen.
„Mi túlélők biztos, hogy nem akarunk gyűlölni. Egyrészt azért, mert nem akarjuk, hogy olyan legyen a lelkünk, mint azoké, akik bennünket gyűlölnek. Másrészt azért, mert tudjuk, hogy semmi más nem lesz a gyűlöletből, mint újabb gyűlölet”
– fogalmazott Fahidi Éva.
Azt üzente a megemlékezésen részt vett diákoknak, hogy olyan életet kell teremteni, hogy ne legyen a társadalomban gyűlölet, erre kell törekedni. Nem elég, ha mondjuk, azt kell megtalálni, hogy a magunk helyén mit tudunk tenni ennek érdekében.
Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet először Raoul Wallenbergről beszélt, aki azt bizonyította mindenki számára, hogy nincs akadály az akarat előtt, megmutatta, mi a személyes bátorság egy ilyen borzasztó helyzetben. Bárcsak többen lettek volna, ugyanakkor hálásak azoknak, akik hasonlóan cselekedtek – tette hozzá. Azt is kiemelte, hogy a gettó területén található az a hely, ahol Herzl Tivadar, a zsidó állam megálmodója született.
„A zsidó közösséget érintő veszély nem szűnt meg, az ördög nem alszik, és 75 évvel a gettó felszabadítása után ismét nő az antiszemitizmus a világban. Ezért fontos az emlékezés, hogy megakadályozzuk, hogy ez még egyszer előforduljon”
— jelentette ki az izraeli nagykövet.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere arról beszélt, hogy a magyar történelem legdrámaibb, legsötétebb időszaka 1944. október közepén kezdődött, amikor a nyilas hordák átvették Budapesten az uralmat, amikor zsidó polgártársakat a Dunába lőtték és a város különböző részein vadásztak rájuk. Az emlékezésnek arra is ki kell térnie, hogy szembenézzünk a felelősséggel – mondta a DK-s politikus.
„Az, ami 1944 és 45 fagyos telén itt, Budapesten, a VII. kerületben is történt, az ennek az országnak a szégyene, a magyar történelem legsúlyosabb bűne.
Az a bűn, hogy nem tudtuk megvédeni zsidó polgártársainkat, vagy talán nem is akartuk, mert hiszen pontosan tudjuk, hogy már a 30-as évektől kezdődően egy sor zsidótörvény jelent meg, és a magyar társadalom jelentős része még csak a füle botját sem mozgatta erre”
– jelentette ki Niedermüller Péter.
A beszédek után a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője, Oberlander Baruch rabbi vezetésével gyászimát, Kaddist mondtak az áldozatok emlékére, majd mécseseket gyújtottak az emlékfalnál. Ezt követően a Bét Menáchen Általános Iskola dísztermében a résztvevő diákok Fahidi Éva túlélővel beszélgettek.