Visszatért Washingtonba a „megszállt területek” kifejezés

Az amerikai külügy éves jelentésében ismét megjelenik a megszállt terület kifejezés az Izraellel foglalkozó fejezetben — írja az ujkelet.live.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma kedden kiadta éves jelentését a világszerte tapasztalt emberi jogi visszaélésekről, és részben visszatért a Donald Trump volt amerikai elnök előtti irányelvhez azzal, hogy

Júdea és Szamáriára, a Gázai övezetre és a Golán-fennsíkra “megszállt” területként utal.

Trump előtt évtizedekig szokás volt „Izrael és a megszállt területek” címen megjelentetni ezt a fejezetet, amíg a Trump-kormány, izraeli nagykövete, David Friedman vezetésével, változtatást szorgalmazott.

A 2017-es jelentésben a fejezet címe: „Izrael, a Golán-fennsík, Ciszjordánia és Gáza. Miután Trump akkori amerikai elnök elismerte az izraeli szuverenitást a Golán-fennsík felett, a 2018-as és a 2019-es jelentésben ez a terület kikerült címből.

A 2020-as jelentés – amely az első a Biden-kormány idején – az előző két év verzióját használja: „Izrael, Ciszjordánia és Gáza”.

A Biden-kormány 15 millió dollár segélyt ad a palesztinoknak

„Ez a sürgős, szükséges segítség a palesztin nép iránti megújult elkötelezettségünk egyik része” – mondta az Egyesült Államok ENSZ nagykövete.

A fejezetcím megváltoztatása mellett a Trump vezette Külügyminisztérium a megszállás említését folyamatosan elhagyta a 2017-es, 2018-as és 2019-es éves jelentésekből.

A 2020-as fejezet viszont kimondja, hogy

„Ciszjordánia, Gáza és Kelet-Jeruzsálem területeivel foglalkozik, amelyeket Izrael az 1967. júniusi háború alatt megszállt”.

Ugyanakkor azt is tisztázza, hogy „ebben a jelentésben a nyelvezet nem szándékozik álláspontot kifejezni a konfliktusban részt vevő felek között megtárgyalandó végleges státusszal kapcsolatos kérdésekről, ideértve a Jeruzsálem határaira vonatkozó specifikus izraeli szuverenitást, vagy Izrael és bármely más jövőbeli palesztin állam közötti határokat.”

Arra a felkérésre, hogy magyarázza el az Izraelt és a palesztinokat érintő fejezetcím használatát, a Külügyminisztérium Demokráciáért, Emberi Jogok és Munkaügyi Irodájának megbízott külügyminiszter-helyettese, Lisa Peterson a jelentést leleplező sajtótájékoztatón közölte, hogy a fejezet földrajzi címkézése, nem pedig az általánosabb „megszállt területek” használata hasznosabb az olvasók számára.

Biden Amerikája – Hová tűnt a középvonal?

A demokraták négy év Trump után lehetőséget kaptak arra, hogy alapjaiban alakítsák át az amerikai rendszert. Hajdú Tímea írása.