Netanjahu: „egyértelműen” Irán felel az izraeli teherhajón történt robbanásért

„Ez valóban egy iráni művelet volt. Ez egyértelmű” – mondta az izraeli miniszterelnök a Kan rádiónak.

Benjámin Netanjahu szerint irániak követték el a robbantást múlt pénteken az izraeli tulajdonban lévő teherhajón az Ománi-öbölben. A kormányfő az izraeli közszolgálati rádióban nyilatkozott erről hétfő reggel.

„Irán Izrael legnagyobb ellensége, és az egész térségben lesújtunk rá. Az irániaknak nem lesz atomfegyverük sem megállapodással, sem anélkül. Ezt mondtam Joe Biden barátomnak is”

– nyilatkozott az izraeli miniszterelnök a rádió Ma reggel című műsorában, az amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésére is utalva.

Izraelben a közszolgálati rádió, a 13-as kereskedelmi tévécsatorna és a Maárív című újság is a hajót ért támadásra adott izraeli válaszként írta le azokat a rakétatámadásokat, amelyet vasárnap este hajtottak végre a szíriai Damaszkusz közelében iráni célpontok ellen.

A tel-avivi székhelyű Ray Shipping cég tulajdonában álló, bahamai zászló alatt hajózó Helios Ray hajón pénteken történt máig ismeretlen eredetű robbanás, amely négy lyukat okozott a hajótesten, nem sokkal a merülési vonal felett.

A teherhajó autókat szállított különböző Perzsa(Arab)-öbölbeli kikötőkbe. A robbanáskor éppen a szaúd-arábiai Dammámból hajózott ki, végcélja pedig Szingapúr volt.

Teherán hivatalosan nem kommentálta még a történteket. A Kajhan című keményvonalas iráni lapban „lehetségesnek” nevezték, hogy a Helios Ray „kémmisszión” volt a térségben, erre nézve azonban semmiféle bizonyítékot nem mutattak be.

Kiemelték: elképzelhető, hogy „az ellenállási tengely egyik ága ütött rajta a hajón” – ezzel az iráni kormány által támogatott fegyveres szervezetek valamelyikére szoktak célozni.

A hajózás biztonságát Irán és a nyugati országok, különösen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között kialakult feszültség veszélyezteti a Perzsa(Arab)-öbölben és az öböl egyetlen vízi kijáratánál, a Hormuzi-szorosban, ahol a világ olajszállítmányainak ötöde áthalad. Az Egyesült Királyság 2019-ben két hadihajót küldött a térségbe, mert iráni erők lefoglaltak egy brit tankert.

Ez történt sábát alatt

Megsérült izraeli teherhajó és követelőző Erdogan, izmait feszítgető Biden és aggasztó Covid-adatok.